Németh Szilárd valami zagyavaságot posztolt, a szocialisták EP-képviselője pedig nem hagyta ki a ziccert.

Jé, itt van egy fotón a régen látott Rogán, Újhelyi pedig beszólt Németh Szilárdnak

Fotó: Facebook

„Mi magyar Magyarországot akarunk az utódainkra hagyni!”

– hogy pontosan mire gondolt ezzel, azt nem fejtette ki, mindenesetre ezt írta Németh Szilárd a legújabb, Instagramra posztolt fotója mellé, pedig írhatta volna azt is, hogy „Nézzétek, itt van Rogán Antal, hát olyan régen láttátok már” – tűnödött el a képen a 444.hu ügyeletes újságírója.

Majd így folytatta: az nem derült ki, hogy milyen eseményre gyűltek össze ennyien – feltehetően kormányülésen vettek részt –, azt viszont már tudjuk a fotónak köszönhetően, hogy Németh Szilárdhoz hasonlóan Menczer Tamás is szereti a nemzetiszín gumikarkötőket.

A 444.hu arről már nem ír, hogy a kommentelők között felbukkant egy szocialista politikus, Újhelyi István, aki így reagált a Németh által posztolt képben és szövegben lappandó szekundér szexizmusra:

Ahhoz azért hölgyek sem ártanának majd, kedves Szilárd…

Forrás: 444.hu

Címlapkép: Facebook

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
„Nézzétek, itt van Rogán Antal, hát olyan régen láttátok már”

És kinek hiányzott?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Ahhoz azért hölgyek sem ártanának majd, kedves Szilárd…

Ez qrva jó :)
CsipkeRózsa
Pontosan tizenhárman vannak a képen, nem szerencsés.
ómió
Aszta!!! És még magyar Magyarországot is akar? Hát, ez, ám, az efftársi abcúg!
odst
Sorban állnak a golyóáltali halálhoz a fideszes hazarulók - így ebben a sorrendben jó is lesz..
kissé felnőttem
krumplis tanácsülés lehetett ott áll a váci krumpliosztogató is rezsi uram háta mögött

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.