Teljesen reálisnak tartja Márki-Zay Péter, hogy Magyarország miniszterelnöke lesz április után. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje erről a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának felvételén beszélt szerda délután. 

"A Fideszben van néhány zsidó is" – Márki-Zay szerint az egyetlen rasszista párt a kormánypárt Magyarországon
Kép: Facebook/Márki-Zay

Szó esett arról is, hogy mi lenne miniszterelnökként Márki-Zay Péter első három intézkedése és elmondta, hogy tudomása szerint több mint 150 ezer aláírásnál tart az ellenzék népszavazási kezdeményezése.

Márki-Zay Péter ma sem lát semmi negatívumot abban, hogy legutóbbi vasárnapi bejelentkezésekor arról beszélt, hogy

a Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés.

Ám ennek ellenére már azt is elmondta:

ma már valószínűleg nem mondaná el újra ezt a mondatot, látva a cunamit, amit a Fidesz, szerinte Magyarország egyetlen rasszista pártja keltett a mondatai körül.

De ahogy elmondta, örülne, ha legalább az ellenzéki közvélemény nem egymás szavainak kiforgatásával foglalkozna, ha már a Fidesz és a Fidesz szolgálatában álló ellenzéki megmondóemberek ezt teszik.

Forrás: atv
Címlapkép: Facebook/Márki-Zay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
és most te tolvaj törpe kitől lopod el majd az eltérést ?
Fordítva ülsz a döglött lovadon.
ómió
Akkor, azért "szemlézed" őket te, Maki efftárs? De legalább konzekvensebben hazudozzál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.