Egy kegyetlen sorozatgyilkos állhat az eltűnt villanyszerelők ügyének hátterében.

Egy harmadik embert is meg akart ölni a villanyszerelős gyilkos

A Blikk friss cikke szerint van egy tanú, aki azt állítja, É. Imre vele is végezni akart.

A győri vállalkozó a vád szerint két villanyszerelővel (Mácsik Zoltánnal és Orlik Vilmossal) is végzett, a holttestüket pedig úgy eltüntette, hogy a mai napig nem találja a rendőrség. Több közös pont is van a két nyomtalanul eltűnt férfi történetében, és utoljára élve É. Imrével látták őket.

A cikk szerint emellett mindketten É.-nek dolgoztak egy darabig, sőt, velük szemben komoly tartozást halmozott fel a vádlott.

A vádlott korábban őt is le akarta lőni, fegyvert fogott rá, de a pisztoly besült. A tanú ezután elmenekült, és annyira megijedt, hogy soha többé nem merte É.-től a pénzét visszakérni, még azt is el akarta felejteni, hogy létezik ilyen nevű vállalkozó.

"Igen ám, de amikor a másik két szerelő ügyét vizsgálta a rendőrség, értesültek erről az esetről, a bíróság pedig a tegnapi napra beidézte a túlélőt a tárgyalásra.

Mit ad isten, a férfi vallomástételére mégsem került sor, mert É. Imre a tárgyalás megkezdése előtt a bíróság folyosóján, egy padon ülve közölte, nem bír bemenni az ülésre, mert rosszul van. Mentőt hívtak hozzá, majd kórházba szállították kivizsgálásra. Így a tárgyalást a bíró elnapolta."

- írja a Blikk.hu.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
-Imruskám, kapd össze magad, színlelj valamit, mert ha ez a tanu elmondja bírónak, mit tettél, akkor neked reszeltek...hívhatok mentőt? ...mire ideérnek légyszíves baromi rosszul lenni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.