Egy olyan büntetőeljárásról ír a 24.hu, amelynek vádlottja a Völner-ügyben is érintett. Az előzetes letartóztatásban lévő M. Eszterről van szó, aki az ügyészség által közzétett dokumentumok szerint a legtöbb kenőpénzt fizette a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar azóta letartóztatott elnökének, Schadl Györgynek, összesen 254,8 millió forintot.

Milliós csalásban is érintett a Völner-ügy egyik vádlottja

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A most nyilvánosságra került böntetőügyben egy XII. kerületi villa gyanús körülmények között történt elárverezéséről van szó. A korábbi tulajdonos 28 millió forintos, részben parkolási bírságokból és közüzemi számlákból álló tartozást halmozott fel,

M. Eszter emiatt árvereztette el 300 millió forintra becsült értékű villáját mindössze 162 millió forintért.

A szóban forgó ingatlan akkori tulajdonosa feljelentést is tett a végrehajtó ellen, a rendőrség és az ügyészség ezt elutasította, de fellebezésével sikert ért el a Fővárosi Törvényszéken – ekkor indult büntetőeljerás az ügyben. A volt tulajdonos ügyvédje szerint M. Eszter hivatali visszaélést követhetett el, megsértette az arányosság és fokozatosság elvét azzal, hogy egyből ügyfele legértékesebb vagyontárgyát árvereztette el – írja a lap.

Forrás: 24.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Kiderül, hogy az előzetesben lévő vádlottak sokkal több pénzt kaptak, mint Völlner! A végén Völlner ártatlan lesz, mint a ma született bárányka!
namihami
""Az előzetes letartóztatásban lévő M. Eszterről van szó...""
Ő lehet, neki nem kell még áprilisig fontos dolgokban szavazni. A Völner a 133 tagja, nélküle nincs 2/3.
@Nessy: Ezek szerint ekkora barmot ültetett be a kormányzó párt a Parlamentbe, amelyik fillérekért hajlandó a kótert kibérelni? Nem elég, hogy köztörvényes, de még hülye is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.