A védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, az átesettség fogalma az omikron után mást fog jelenteni, mint előtte, csak az oltás jelent védettséget – jelentette be csütörtökön Gulyás Gergely. Csak három oltás jelenti ezentúl az igazolt védettséget (vagy ha valaki a másodikat 6 hónapon belül kapta), a karantén ideje pedig 7 napra csökken, de 5 nap után is lehet szabadulni egy negatív teszttel – jelentették be a friss kormánydöntéseket. A miniszterelnökséget vezető miniszter oltakozásra kérte a magyar embereket, összesen majdnem 10 millió felhasználható oltással rendelkezik Magyarország, és közölte azt is, meghosszabbítják az oltási akciót is.

Gulyás Gergely bejelentette: Három oltás kell az érvényes védettségi igazolványhoz – változnak a karanténnal kapcsolatos szabályok is itthon

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Gulyás Gergely azt mondta, hogy az omikron variáns megjelent itthon, a fertőzések nagy részét az új variáns adja. A fertőzésszám dinamikusan nő, a következő napokban, hetekben a betegedések száma jelentősen emelkedni fog.

A védettségi igazolvány február 15-től oltási igazolvánnyá alakul, mert az átesettség fogalma mást jelent az omikron után, mint eddig.

Új igazolványokat nem kell kiadni, a QR-kód alapján ellenőrizhető.

Február 15-től az minősül oltottnak, aki megkapta a harmadik oltást, illetve az, aki két oltást kapott, de a másodikat hat hónapon belül

– közölte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az omikron korábbinál pozitívabb tulajdonsága, hogy gyorsabb lefolyású a vírus. 

Lerövidítik a karanténkötelezettség időtartamát 7 napra, de 5 nap után tünetmentesség esetén negatív teszttel lehet szabadulni.

Az iskoláknál, ha egy osztályban megbetegedés van, akkor a karanténkötelezettség időtartama 5 nap, de ez a kötelezettség csak az oltatlanoknál áll fenn.

Gulyás Gergely közölte azt is, hogy

jelenleg a kórházi ágyak 75 százaléka szabad. 25 százalékán ápolnak koronavírusos beteget, ez egészen pontosan 2261 embert jelent.

Mellettük 596 tüneteket produkáló ember van még ezeken az osztályokon, náluk még nem egyértelmű a fertőzés. Az országban 8546 szabad ágy áll rendelkezésre, ennek számát tovább lehet növelni.

Kellő mennyiségű oltóanyag áll rendelkezésre, a Kormányinfó időpontjában az országban 9,292,805 darab oltóanyag használható fel – közölte Gulyás.

A magyarok 64 százaléka oltott, ezzel az európai mezőny közepén állunk.

A januári oltási napokat sikeresnek minősítette a kormány, ezt februárban is meghosszabbítják

– mondta Gulyás.

Forrás: Index.hu, Portfolio.hu, hvg.hu

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Eleve Oltási igazolásnak kellett volna elnevezni! Minden alapot nélkülöz a "védettség" szó!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@Pálinkás Pál: De nem kötelező! Ezt talán nem hallod?
Pálinkás Pál
@Emmersson71: nem kötelező?..ezt tudják az eü-ben, rendvédelemben, esetleg tanárként dolgozók is?..persze, nem kötelező, csak éhen dögölhet,ha nem oltat...ezt úgy hívják,zsarolás...ha vége lesz ennek az őrületnek egyszer,remélem világszerte leszámolnak a covid nácikkal-...
Emmersson71
@Pálinkás Pál: Hm..de nem kötelező :)
Rockxy
akkor most a 3 oltásosok mit mondanak a 2=0 oltásosoknak?
ómió
Csak nem, mert az első kettő már hatástalan?
Lepényleső
...tehát a szabad akarat fogalma a bán alatt, választhatsz szabadon; amit a bán mond akár random,
- teljesíted vagy torol kíméletlen erőszakkal a hatalom?
(Egyébiránt nem tartható kizártnak,hogy így leplezik el a kínai vakcina megkérdőjelezhető hatékonyságát,
s inkább a mással oltottakat is beleveszik játékukba,- ki ne derüljön az akár emberéletbe is kerülhetett blama?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.