Varga Judit igazságügyi miniszter hónapok óta egyszer sem szólalt meg Völner Pál ügyében, aki az ügyészség szerint éveken át, rendszeresen rakott el kenőpénzeket Varga helyetteseként és államtitkárként.

Gulyás Gergely szerint Varga Juditnak nem kell magyarázkodnia Völner Pál miatt

Fotó: MTI/Soós Lajos

Völner ugyan lemondott a kormányzati posztjáról, miután nyilvánosságra került a gyanúsítás, de továbbra is képviselő.

A 444.hu megkérdezte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely minisztert, hogy szerinte rendben van-e, hogy Varga semmit sem tett az ügyben.

„Ha az ártatlanság vélelmét mint olyan alkotmányos alapot, amelyen az egész büntetőjog és az alkotmányosság áll, elfogadjuk, akkor nehéz mást tenni.”

- mondta a miniszter, aki azt is hozzátette, akkor lenne jogos a kérdés, ha Völner nem mondott volna le.

Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e Vargának mégis magyarázatot adnia arra, hogyan lehetett Völner éveken át a közvetlen bizalmasa, azt mondta: a gyanúsítás alapján is elmondható, hogy ha az ügyészségnek igaza is van, a Völneré egyedi eset.

„Nem látom sehol sem, hogy a miniszter asszonynak mit kellett volna még tenni vagy mondani, túl azon, hogy egy napon belül rendezte az utódlás kérdését.”

Az ügyészség gyanúja szerint Völner 2018-tól tavaly júliusig éveken át, rendszeresen több millió forintot vett át Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, hogy cserébe különféle ügyeket intézzen neki. Ezek részben végrehajtói kinevezésekre vonatkoztak.

Forrás: 444.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Valóban nem kell magyarázkodnia Völner Pál miatt, lemondania kell. A pálnak meg dutyi dili.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Fitymáéknak soha semmiért nem kel magyarázkodniuk. Miért is kéne hiszen ők a hit a szeretet a tisztesség a szerénység és a HUN letéteményesei. Jahhhhhh.
Takarodniuk kéne.
justhpeter
@Peller Anikó: Egyetértek. Varga Juditnak nem magyarázkodnia kell, hanem lemondania.
ómió
Pedig az efftársak hű, de szívesen rávarrnák!
RonaGyuri
@RonaGyuri: Bár a Jucusnak sem kell,

de jónéhányuknak azért elvben magyarázkodniuk kellene

A derék szép és főleg okos Gulyás fő-miniszter mondta a minap: „Nem látom sehol sem, hogy a miniszter asszonynak mit kellett volna még tenni vagy mondani, túl azon, hogy egy napon belül rendezte az utódlás kérdését”. Mindezt annak kapcsán, hogy „Varga Judit igazságügyi miniszter hónapok óta egyszer sem szólalt meg Völner Pál ügyében, aki az ügyészség szerint éveken át, rendszeresen rakott el kenőpénzeket Varga helyetteseként és államtitkárként.”!
Nos azóta újabb csavar van az ügyben: a „Schadl-Völner ügy" nyomozati irataiból érdekes dolgok derültek ki arról, hogy „Schadl Györgyöt sokan keresték, hogy segítsen”!
Többek között többeknek segített a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében.
Például szerepel, hogy segített Völner Pál egy rokonának, vagy Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak!!
Én azért nem tenném tűzbe a kezemet az elmúlt évek nagy látványos celeb-diplomásai okán sem! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.