A külgazdasági és külülgyminiszter Dunja Mijatović-ra, az Európa Tanács emberi jogi biztosára gondol.

Szijjártó: „újabb nemzetközi bürokrata állt be a Magyarországot támadó LMBT-kórusba”Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

A kormány által gyermekvédelminek mondott népszavazást egyre több politikai szereplő bírálja nyíltan – most már nemzetközi szinten is. Ahelyett azonban, hogy a kérdések megfontolása mellett döntenének, a fideszes politikusok inkább rendszeresen közzéteszik a közösségi oldalukon, ha valaki nem ért velük egyet.

Csütörtök este Szijjártó Péter tett így.

Ma egy újabb nemzetközi bürokrata, Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa állt be a Magyarországot támadó nemzetközi LMBT-kórusba. Dunja Mijatović kiábrándítónak tartja a gyermekvédelmi törvény elfogadását és sajnálatosnak azt, hogy népszavazás lesz a törvénnyel kapcsolatban

– írja. Majd úgy vélekedik, hogy mindenkinek bele kellene nyugodnia, ugyanis „a magyar gyerekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése a magyar szülők kizárólagos joga”.  A posztot azzal zárja, hogy ha tetszik, ha nem, a népszavazást megtartják.

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ne aggódj, Petike, a celládban majd nyugton hagynak...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Ez a kis hülye,,véletlenül nincs átoperálva ?? Ha már ennyire bekadt ez a lemez nála ...
Qqberci
Ne aggódj, Petike, a celládban majd nyugton hagynak...
Nessy
Legyünk őszinték, tényleg orbitális szamárság egy már rég elfogadott törvényről népszavazást tartani! Az értelmezhetetlen, gyakorlatban nem létező dolgok elleni kérdések, már a hab a tortán!
csak úgy....
és ez a többsincs a külügyminiszter! :) -remélem dzsudzsi megvígasztalja..
namihami
@Nessy: Ez nem a szavazóknak, hanem a gyártósornak kiírt voksolás.
Mindegy mit x-el a csorda, az eredmény már a fiókban.
justhpeter
@RonaGyuri:Várhelyi Olivér Orbán trollja az EU-ban, másra nem is alkalmas.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Biztos ami biztos

bár valójában egy dolog biztos: Szájjártató egy pofátlan arrogáns hazudozó

Az elmúlt pár órában igencsak pikáns helyzet alakult ki a derék matyar médiában az EC (the European Commission) kapcsán, pontosabban a the College of Commissioners két tagja kapcsán.
Egyfelől;
„Ma egy újabb nemzetközi bürokrata, Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa állt be a Magyarországot támadó nemzetközi LMBT-kórusba.” – ezt csütörtök este Szijjártó Péter, a külgazdasági és külülgyminiszter nyilatkozta ki (Szijjártó Péter/Facebook)!
Másrészt;
„Az Európai Parlament harminc képviselője levelet küldött Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, amelyben arra kérik, hogy vizsgálják meg Várhelyi Olivér EU bővítési biztos szerepét a bosznia-hercegovinai elnökség tagja, Milorad Dodik bosznia-hercegovinai ’szeparatista tevékenységének’ segítésében” – írta meg a Beta szerb hírügynökség a boszniai Klix.ba portálra hivatkozva!! =))
Rizikó
Nagyon elkeni ez a szavazás a libsik száját!
odst
Ha ezek nem beszélnének annyit az LMBTQ-ról, én nem is tudnék róla.
Például ma sem jutott volna az szembe, erre tessék!
Utálják őket, mégis mindennapos téma náluk.
Én nem is értem ezt...
Eladott Ország
Futsalos Petya: „a magyar gyerekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése a magyar szülők kizárólagos joga”. Akkor minek ütitek bele a pofátokat, szarjankó! Minek kell népszavazást tartani róla hülyegyerek?!
Béla333
A kormányváltó április 3.-i népszavazást akarják ezzel manipulálni.
Ez már szerintem egy végső, kétségbeesett baromkodás az ovisok nemváltó műtétjét bevonni az országgyűlési választásokba.
Vesztüket érzik...
Eladott Ország
@KisTehen: ma, 07:07 ♦ Elmegyünk szavazni "két X-el" az igent is és a nemet is behúzzuk, hogy utólag még véletlenül se lehessen a fidesznek csalni.
Néro
Szájjárató : Újabb hülyeségeket beszél.
Ezeknek a Fitymáknak agyukra mentek a saját pedofiljaik meg a buziaik.
Emésszétek már meg , húúúúúgy még az a-Lapostokat egy egy ereszhuszár alkotta.
Nessy
Árulja már el valaki, mi értelme van, egy több hónapja hatályos törvényről népszavazást tartani? Változtatna valamin? Kb annyi értelme van, mint az óvodások féltésének a nemváltó műtéttől!
Csizmás Kond
@Nessy: A népszavazással megerősített törvény nem támadható és nem változtatható semmilyen szinten míg a törvényhozók által megalkotott igen.
Nessy
@Csizmás Kond Megmondjam az eredményt? A választáson résztvevők 99,9 %- egyetért a törvénnyel és a kormánnyal!
ómió
Nemzetközi bürokrata és aberropromóter!
Toller Béla
Hejh, te kakadu, mikor veszed már észre, hogy te mész szembe a forgalommal ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.