Míg tavaly októberben még arról beszélt Nagy Attila Tibor politikai elemző, hogy köhög a Fidesz kampánymotorja, most úgy látja, fordult a helyzet.

Elemző: Ha előkerül egy felvétel arról, hogy Orbán veri vagy megcsalja a feleségét, akkor győzhet az ellenzék
Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

A szakértő a 168órának adott interjújában arról beszélt, hogy

most egyértelműen az ellenzék kampánymotorja köhög. 

Úgy véli, a Fideszt több szempontból is meglepte az előválasztás. Meglepődtek, milyen sokan vettek részt és azon is, hogy úgy tűnt az ellenzék átvette a kezdeményezést és uralta a közéletet.

Nagy Attila Tibor szerint Márki-Zay győzelme is meglepte a Fideszt, ez abból is látszik, hogy erőltetetten mosták össze személyét Gyurcsány Ferenccel. Aztán a Fidesz meglepettsége átfordult bizakodásba – magyarázza az elemző.

Rájöttek, hogy Márki-Zay Péter az országos politikában nagyon sok furcsa dolgot mond. Rájöttek, hogy nekik alapvetően az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének szavait kell értelmezni, kiforgatni vagy egyszerűen csak idézni

- elemezte a helyzetet a szakértő.

Nagy szerint a Fidesz rengeteg váratlan ajándékot kapott eddig Márki-Zay Péter fellépésével, ezek közül a legnagyobb a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kijelentése és a minimálbér kritizálása volt.

Ami az esélyek jelenlegi állást illeti, a csata még nem dőlt el, de egyelőre egyértelműen az ellenzék áll vesztésre.

Két és fél hónap alatt sok minden történhet. Kétféle fordulat lehetséges. Az egyik, hogy Márki-Zay kampánya összeszedi magát, ugyan menet közben tanulnak meg kampányolni, de sikeresen. A jelek nem erre utalnak, de ki tudja. A másik lehetőség pedig, hogy Orbán Viktorról vagy más vezető fideszes politikusról olyan elképesztő, negatív felvételek látnak napvilágot, ami döntően befolyásolja a választások kimenetelét. Például egy felvétel arról, hogy a miniszterelnök veri vagy megcsalja a feleségét

- vázolta a lehetséges forgatókönyveket Nagy Attila Tibor.

Forrás: 168.hu

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Ezt az ellenzéket belegyalogoljuk a betonba! Annyira szánalmasak, hogy az embernek köphetnékje van.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ha 12 év országrombolás nem elég a vereséghez, akkor vessznie kell ennek a népnek.
Málna
Majd gyártanak megint valami kamuvideót.
Baker
@Málna: A hírhamisító az m1-nél góré.
Istenakinincsen
Ilyen marhaságot még nem hallottam.Tényleg az számit hogy csalja/veri a feleségét?Ez az ő magánügye.
Erre nem épithet egy értelmes ellenzék.
human
@simmering73: 8 év után is egyértemű volt a lopás, rombolás és álszentség. Nyertek. Aláírok, választásra megyek de már 12 éve folyamatos Orbán kampányolása, a háborús retorika, a választási csalás. Nem sok jóra számítok.
bence
"Nem zörög a haraszt ha nem fúja a szél" !Milyen bizonyítékra lenne szükség ?! Köztudott , hogy mindkét állítás igaz ! Ugye senki nem gondolja komolyan , hogy filmre veszi az elkövető , vagy a bántalmazott a tett elkövetését ?! Csak rá kell nézni a szenvedő alanyra ! A látvány önmagáért beszél !
Baker
@Málna: neki bírósági végzése is van arról, hogy HÍRHAMISÍTÓ!
Medvepapa
Szerintem még a szeme sem áll jól pohosak. Az bizonyosság lehet, hogy nem 100-as. Ennek okát talán gyermekkori trauma is okozhatta. De ez is titkosítva lehet 25 évre.
Rizikó
Ezt az ellenzéket belegyalogoljuk a betonba! Annyira szánalmasak, hogy az embernek köphetnékje van.
Málna
@Baker: Mert ti pereltetek. Mi meg nem.
Gyurka80
Ez a lökött szakértő mindig ilyenen fantáziál, múltkor terrorizmust. De azt jól látja ez a moslék esélytelen a győzelemre!
Sámannus
Még hogy a pohos megcsalja? Mákszimum a potrohán képes hintázni. Ki röhögné minden picsa egy perc alatt. A másik félnél meg csak az a gond, hogy nem ő vezeti az országot. És szálkás nem kicsit, nagyon. Napokig kéne inni a setétben.
Nincs itt semmi látnivaló, csak a szél zörgeti a harasztot. Csak a muszkák kavarják a fost.
Baker
@Málna: Ti? Ne röhögtess :)
Nekem ez ennyire nem lényeges.
Málna
@Baker: Csak így egyszerűsítettem a mondandómat. Lényegtelen.
teuton
Csak ra kell nezni a kepre, "szep par"! Apolatlan nö, fodraszt evek ota nem latott, vagy ha igen, az igen szar. A dagadt zsebhokis vigyori mellette györött, 2 szammal nagyobb nadragban szokot pozolni. Csak össze kell hasonlitani Macronnal! Ö mindig top elegans ingben, nyakkendöben es meretre keszitett öltönyben van!
jesz
@teuton: Macronnal összehasonlítani? Baszki ezen nyerítve fognak röhögni...

Így még nem alázta meg senki Orbánt, pedig kapja az ívet rendesen...méghogy Macronnal...nyihaha...
vacsi
Idióták! A kettőnek mi köze egymáshoz?!
vacsi
@teuton: Te viszont komplett hülye vagy!
Eladott Ország
Az a nép aki korrupt semmirekellő tolvaj árulót szavaz meg, az nem áldozat hanem bűntárs.
uploads.disquscdn.com/images/f3d62e62121a45f45fdc01f9b2de3517ba64d8e56795c1ba28b4f02ba9d96b4a.jpg
Széchenyi István: “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel, ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára…
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/56659840_442467356497691_7118544024058724352_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=WWH-y4DblN8AX_qupiq&_nc_oc=AQmWZID8FORG3mgjuA1cr1xm_q9rHF2RPyCXwpRuSUkpSqX0-fJ1ppFM_ziqPP7StHo&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_X1M4DRNAlkPs7TLTlVOU2XQh_vbYRajCgXV3JX4DJBA&oe=6206AE23
Lévai Anikó szétvert arccal. A felcsúti “faluvégi Cipolla" keze munkája a fehér por, pálesz, lenyomtatás után és a grazi kezelés előtt.
olkt.net/wp-content/uploads/2019/07/K%c3%a9pkiv%c3%a1g%c3%a1s-103.png
magyar1
@teuton: A Lévai Anikó egy finom, elegáns, hűvös szép asszony. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem celebkedik, csendesen a háttérben ahogyan egy sikeres ember mögött (szokták mondani) mindig egy biztos háttér van a felesége avagy férje.
Politikai megítélésén nem sokat változtatna Orbánnak, de nagyon elítélendő lenne mindkét eset. A felszín nem mutat semmi ilyet. Orbán ne hasonlítsd már macaronihoz, Orbán egyéniség az meg egy "láncos emberke".
human
@Málna: Tájékozódj már!
A köztévé az ami hamisított videókat ad le. Példaul Bogdán László temetése. De hamisítják a gazdasági grafikonokat is. Adtak már le bizonyítottan álhírt is.
Az MTVA vezetőjét már ítélte el bíróság hírhamisításért.
magyar1
@Eladott Ország: Nézem ezt a képet, hát egy 50 feletti nő, bárki, már smink nélkül bizony így néz ki.
Ha belenézek a tükörbe már én is ilyen képet festek, de nem szégyellem mert megszenvedtem ezért.
Gazella
@magyar1: finom elegáns :D felnyeritettem igy reggel rajtad :D finom elegáns.. amikor nagymama szekrényé aljáról kikotort ruhákban járkál diplomata körökben :D
Málna
@human: Akkor az Athinás videó nem is létezik? Ahogy Hadházy, Szél Bernadett, Juhász Péter, Szabó Tímea szösszenetei sem?
magyar1
@Gazella: Jó, hát van sok, főleg férfiak akiknek a Kelemen Anna típus jön be.
magyar1
@Horizont: Csak együtt élhetnek, a múlt héten köszönte meg neki Orbán a támaszt. De aki gyereket,kutyát,nőt bánt azt igen köcsögnek és büntethetőnek tartom.
kereső
Ha ma Magyarországon CSAK! ezzel tudna választást nyerni az ellenzék, akkor ennek az országnak éppen orbán viktorra, mint miniszterelnökre és novák katalinra, mint államelnökre van szüksége.
Ludmilla
@Málna: az a fidesznél szokás,kedves Málna
Csizmás Kond
Amint minden nap tízszer bebizonyosodik a zellenzék csak az álhírekkel, az álvideókkal és a saját álságukkal képesek valamelyest megmozgatni az erre hajló ezt evő közösségét...Nincs az a mélység amit el nem érnének.
Lepényleső
...talán majd előkerül,- úgy mint az olajszőkítés összes koronatanúja,
ha ugyan az,- a mozgatórugója?
Toller Béla
Valójában , persze, és ezt ez a balfasz is tudja, nem a felesége az érdekes, az szinte senkit sem érdekel ! Hanem az, hogy a választás lesz-e elébb, vagy a totál államcsőd ? Az itt a a kérdés ! Három egész hónapja van ennek az őrjöngő elmeháborodottnak arra, hogy kifektesse a teljes magyar gazdaságot egy darab időre !
ómió
Hol késik az "efftársi pályázat" kiírása ennek "hű ábrázolására!?
csak úgy....
nagy bandó egyszer beszámolt arról,hogy viktor veri a zasszonyt...,de miért ne verhetné,hiszen az övé! valaki foglalkozik nöügyekkel magyarországon?
Málna
@Ludmilla: Tényleg? Az általam felsoroltakat is a Fidesz csinálta?
Peller Anikó
@csak úgy...: Oszt ha előkerül egy felvétel arról, hogy Orbán veri...
Málna
@Mirabilis: Na, erről beszélek...Kamuvideók, kamufotók, kamuhírek.
csak úgy....
@KisTehen: bocika! a verés és a félretoszás között van némi különbség!
a másik,hogy nem a jakab zengi fönnhangon a keresztényi erkölcsöket!
Gyurka80
@teuton: Jó hasonlat macronnal aki a nagymamáját vette el? Talán álcából? F.sza hasonlatod van, gratulálok!
Yoda69
@KisTehen: Mondod est te fideSSeskent, es nem kopod szemen magad? A fideSS vezetoje volt mar kommunista, majd ifju liberalis, aztan koroszteny demokrata, majd konzervativ. Utana lett illibarilis fasiszta, most meg bolsevik kommunista ujra. Na ezt add ossze tehén.
namihami
Ha veri? Ezt az asszonyt minek kellene verni? Elég csak ránézni és az emberben mérhetetlen szánalom ébred a ""jólsikerült"" házassága miatt.
CsipkeRózsa
Szerintem akármilyen videó, kép kerülne elő, a jónép azt sem hinné el, amit a saját szemével látna.
CsipkeRózsa
@Horizont: 8:31

Egy videóban csak úgy szövege közben, kiszólva a mondatából, "köszönöm Ani", és folytatta a témáját, amiben volt. Ki tudja Ani tud-e róla, mert nem volt ott.
teuton
@Gyurka80: Macron es felesege öltözekeröl beszeltem! Lattad mar Macront lecsuszott nyakkendövel, pacalfpoltos zakoban, kockas ingben, trottyos, gyürött nadragban? Egyebkent Macron felesege 68 evesen jobban nez ki, mint a putris nala 15 evvel fiatalabb felesege es divatosabban öltözik, mint az egesz pereputtya! Ha pedig teged a kor zavar, a szofoso öregecske neje nem zavar? Le fogja ugyis hamarosan cserelni, mint a drogos Tompi tette mar nehanyszor...
Toller Béla
Bármi előkerülhet, aztán az ügyvédek majd két évig ellesznek vele ...Miből gondolja a jobb, hogy ez csak neki lehetséges ? A szende baloldal - ugyebár - sohasem folyamodna ilyen rút eszközökhöz ! (Dehogynem, mondja a jobb, itt van amit szegény gulyás szájába adtak..a nyuggerek kifingatása...az sem igaz).
Gyurka80
@teuton: Hülyeségeket írsz. nagymama effektusod van. Mikron csinálja a hülyeségeit ha nem vetted volna észre.
teuton
@Gyurka80: Akinek a trottyosnadragos zsebhikozo putris tetszik a pacalpörkölt-foltos zakojaban kockas inggel a gondozatlan, fodraszt evek ota nem latott felesegevel, az imadja azt. Ennek semmi köze a korhoz, hanem az IZLESHEZ!!! Aztonkivül Macron politikai teren atvette Merkel helyet Europaban, O1G meg csak a szelsöjobb-oldalon tud szart kavarni. Aprilisig...
Gyurka80
@teuton: Mikro csak azért vette át, mert a németek olyan idiótákra szavaztak akire te.Az ország vezetése nem divatbemutató, inkább ezerszer Orbán, mint a nagymama-feleséges (álca, lehet b.zi) mikron, aki jól elcseszte franciaországot. Ez a putris duma hogy illik a libbantakhoz?
Csizmás Kond
Mé nem szolnak annak a ronda Helmeczynek, ő szokott ilyen szarságokat gyártani.
teuton
@Gyurka80: Az "idiota nemetek" nelkül mi lenne Magyarorszaggal??? Audi, Mercedes, aruhazlancok,... Hany 100ezer magyar lenne munkanelküli? Mi lenne a 200ezer Nemetorszagban elö/dolgozo magyarral??? Egy orszag vezetöje az orszag "kirakata"! Egyebkent pedig a felesegek miota tartoznak az orszag vezetesehez? Lehetnek gondozatlanok? Idiota fitymaszimado vagy.
Gyurka80
@teuton: Amit soroltál a németekről az 70 éven át alakult, de ma már már irányban mennek, az idióta zöldekkel.Majd 20 év múlva nézd meg németországot, meg ausztiát.Nem olvasta Bécsben már az iskolások több mint fele bevándorolt? Franciaország meg már elesett, a la-manc csatornánál töketlenkednek a migránsokkal. Orbán feleségének nincs saját fodrásza mint mikron nagymamájának, kozmetikusa stb. DE van 5 gyermeke ami neki sose lesz!
kissé felnőttem
MINT pld. a csirke farhát a népé a levágott disznó meg orbáni Macska egér játék olyan mint a
KOOS - HOFI duó paródiája
kissé felnőttem
és mit szól hozzá ökegyelme " ha " nélkül ja bővebbet Hanyas vagy ja akkor mi...az ördög is csak szendereg?
teuton
@Gyurka80: Aha... 5 gyerek... Akkor ez indokolja az apolatlansagot, igenytelenseget a sok loptt penz ellenere? Tisztara mint a gyözike-csalad, primitivek! Akkor hasonlitsd össze Orbancnet von der Leyennel!
Gyurka80
@teuton: Ízlés kérdése, de nekem cseppet sem szimpi von der Leyen és a múltja. De megszokhattuk az idióta eu-tól alkoholista luxit és ezt a német nyanyát választják, legközelebb az osztrák énekes nőt(férfi) választják aki a fesztiválon nyert! Látom te a rövid hajú nőket kedveled a párod gondolom oldalt 0-ra nyírt frizurás és lila hajú, de ezzel ápolt.
Gyurka80
@teuton: Amúgy merkel nyanya marha ápolt volt és jó testű )szóval randa), pedig gyereke sem volt! De németországot (és európát) sikerült el.asznia!
teuton
@Gyurka80: Hurkagyurka! Te tenyleg analfabeta vagy! Ki beszelt itt jo teströl? Apoltsagrol es rendezett öltözetröl irtam! Egyebkent "jo test"? A hizott diszno O1Gre vagy Rezsiszilardra gondolsz? Rajuknezve egy egeszseges nö elhanyna magat! Akkor is, ha felöltözve vannak! Ja, merkel... Ö elerte azt, hogy a magyar dolgozok kb. 10%-at nemet cegek foglalkoztatjak MO-on es Nemetorszagban kb. 200ezer magyar el. Na ennyit a szetbaszasrol... Aztan meselj nekem most valamit a magyar inflaciorol, meg a forint-euro arfolyamrol es az allamadosag alakulasarol!
Gyurka80
@teuton: Merkelre igaz az elhányás! "Ö elérte azt, hogy a magyar dolgozok kb. 10%-at nemet cegek foglalkoztatjak " te tényleg ilyen hülye vagy? Ahogy látom ékezet, gondolom merkelisztánból osztod az észt, maradj is ott!
teuton
@Gyurka80: Hurkagyurka! Te tenyleg idiota vagy! Az ekezeteken akadsz fent, nem a lenyegen? Neked hiaba osztom az eszt, meg barki mas is, befogadasra keptelen vagy, mert hianyzik a memoriaegyseged! Szoval hogy is all a magyarok foglalkoztatottsaga nemet cegek altal? Mekkora a GDP-reszesedesük? Mennyivel fizetnek több bert, mint a magyar cegek? Es hany magyar ceg foglalkoztat hany nemetet Nemetorszaggban? Hol vannak a zsenialis magyar NER-milliardosok vallalkozasai Nyugat-Europaban? Valaszolhatsz ekezetek nelkül is, de idegen nyelven is, en ertem, de te meg a magyar nyelvet sem!
Néro
@kissé felnőttem: Ezek gyalogolnak bele?
uploads.disquscdn.com/images/1688618ad4cd6e066f6b983256c063cd7b9242a1bf7dc6c5116a3ce1c4e4e70d.png
kissé felnőttem
@Málna: látod akkor miket hánytok ide ? ezt amiről irtál álhir hazudozás és amit akartok hallani hát szar lehet ám nektek kötelező nekem szabadon választott Szólás szabadság amig van bárkit el lehet ám oda is küldeni akár
Sámannus
Oroszokról nem adnak ki bizonyítékot soha.
Aronka
Ilyen rágalom hadjárat már folyt Orbán Viktor ellen. SŐT! Kamu fotókkal de egyik sem jött be, mind visszafelé sült el.
Aronka
@Rizikó: Az ellenzék nem a Fideszt hanem a magyar népet akarja leváltani.
Lepényleső
Az első esetre előfordulhat,talán,- a másodikra merne fogadni bárki a kép láttán?
Gyurka80
@teuton: Úgy látom eltaláltam, ausslander vagy!
teuton
@Gyurka80: Te magyarul sem tudsz helyesen fogalamzni es irni, aztan igy akarsz te valakit hovatartozas szerint minösiteni, eldönteni, hogy ki a magyar??? Mint egykor a megboldogult bozgor hascsikari, ö akarta osztogatni a magyar allampolgarsagot... Az en magyar csaladfam 800 eves, te meg azt sem tudod, kii volt az apad!
Rizikó
@Aronka: Azt hiszen nagyon helyesen látod!
Gyurka80
@teuton: Lütyőkém, én itt élek és nem "dajcslandban" amiért úgy odavagy, te beszélsz nekem ki a magyar? Nagy hülye vagy!
Gyurka80
@teuton: B.szd meg a családfádat, ha nem itt élsz , a többi idiótaságodra nem válaszolok!
Málna
@kissé felnőttem: Nem értem, amit írsz. Próbáld újra. Vagy inkább hagyjuk...
Néro
Mé lenne érdekes ? Minden Fityma tudja Nagy Vezérükkel egyetemben ,hogy az asszony verve a pénz számolva jó.
Semmi meglepetést nem okozna nekik.
Tróger emberek tróger vezetőt éljeneznek.
Oszt ennyi.
teuton
@Gyurka80: Egy idiota nem tud valaszolni semmire, legfeljebb annyit; baszd meg! Na ennyi eleg is az IQ-hoz, tipikus primitiv fideszbirka vagy.
Gyurka80
@teuton: 3x kérdeztem dajcslandban vagy , hát nem válaszoltál, és én nem tudok válaszolni? Nagy idióta vagy!
kissé felnőttem
keress valakit aki lefáraszt ribanc igy érted? mász már le rólam liba
bence
@Rizikó: ! Na Na ! Csak nyugtával dicsérd a napot !
Rizikó
@bence: Ezt mondom mindig az ellenzéknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.