Míg tavaly októberben még arról beszélt Nagy Attila Tibor politikai elemző, hogy köhög a Fidesz kampánymotorja, most úgy látja, fordult a helyzet.

Elemző: Ha előkerül egy felvétel arról, hogy Orbán veri vagy megcsalja a feleségét, akkor győzhet az ellenzék
Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

A szakértő a 168órának adott interjújában arról beszélt, hogy

most egyértelműen az ellenzék kampánymotorja köhög. 

Úgy véli, a Fideszt több szempontból is meglepte az előválasztás. Meglepődtek, milyen sokan vettek részt és azon is, hogy úgy tűnt az ellenzék átvette a kezdeményezést és uralta a közéletet.

Nagy Attila Tibor szerint Márki-Zay győzelme is meglepte a Fideszt, ez abból is látszik, hogy erőltetetten mosták össze személyét Gyurcsány Ferenccel. Aztán a Fidesz meglepettsége átfordult bizakodásba – magyarázza az elemző.

Rájöttek, hogy Márki-Zay Péter az országos politikában nagyon sok furcsa dolgot mond. Rájöttek, hogy nekik alapvetően az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének szavait kell értelmezni, kiforgatni vagy egyszerűen csak idézni

- elemezte a helyzetet a szakértő.

Nagy szerint a Fidesz rengeteg váratlan ajándékot kapott eddig Márki-Zay Péter fellépésével, ezek közül a legnagyobb a rezsicsökkentéssel kapcsolatos kijelentése és a minimálbér kritizálása volt.

Ami az esélyek jelenlegi állást illeti, a csata még nem dőlt el, de egyelőre egyértelműen az ellenzék áll vesztésre.

Két és fél hónap alatt sok minden történhet. Kétféle fordulat lehetséges. Az egyik, hogy Márki-Zay kampánya összeszedi magát, ugyan menet közben tanulnak meg kampányolni, de sikeresen. A jelek nem erre utalnak, de ki tudja. A másik lehetőség pedig, hogy Orbán Viktorról vagy más vezető fideszes politikusról olyan elképesztő, negatív felvételek látnak napvilágot, ami döntően befolyásolja a választások kimenetelét. Például egy felvétel arról, hogy a miniszterelnök veri vagy megcsalja a feleségét

- vázolta a lehetséges forgatókönyveket Nagy Attila Tibor.

Forrás: 168.hu

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
Ezt az ellenzéket belegyalogoljuk a betonba! Annyira szánalmasak, hogy az embernek köphetnékje van.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
@Gyurka80: Egy idiota nem tud valaszolni semmire, legfeljebb annyit; baszd meg! Na ennyi eleg is az IQ-hoz, tipikus primitiv fideszbirka vagy.
Gyurka80
@teuton: 3x kérdeztem dajcslandban vagy , hát nem válaszoltál, és én nem tudok válaszolni? Nagy idióta vagy!
kissé felnőttem
keress valakit aki lefáraszt ribanc igy érted? mász már le rólam liba
bence
@Rizikó: ! Na Na ! Csak nyugtával dicsérd a napot !
Rizikó
@bence: Ezt mondom mindig az ellenzéknek!
KisTehen
csak nehogy mzp-ről derüljön ki valami :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2022. January 18., 09:24
A rendőrség keresi Nagy Editet
Szórakozás - 2022. January 18., 08:41
23 éves lett Tóth Andi