Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor bejelentette, hogy befagyasztják az élelmiszerárakat.

Márki-Zay: "Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája sodorta megélhetési válságba Magyarországot"
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Márki-Zay Péter akkor közösségi oldalán úgy reagált, szerinte "Orbán Viktor bejelentése beismerő vallomás arról, hogy a magyar gazdaság tragikus állapotban van".

Szombat reggeli bejegyzésében azt írja, úgy gondolja "nem történhet olyan, hogy a magyar vásárlók, a termelők, és a kereskedők fizetik meg az árát az Orbán-kormány elhibázott politikájának".

Orbán Viktor kormányának tagjai milliós ékszereikben fotózkodnak a csirke farháttal, miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy az 50-es éveket idéző intézkedéseik nem jelentenek megoldást az elszabadult árakra, a csúcson lévő inflációra.

- fogalmazta meg.

Korábban Varga Judit egy olyan képpel jelentette be az árak befagyasztását, amin épp a Fővám téri Nagyvásárcsarnok egyik hentespultjánál válogat a húsok közül egy másfélmilliós órával a kezén.

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája sodorta megélhetési válságba Magyarországot. Erről a lejtőről csak felfelé vezethet az út: az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-jának csökkentésével, az euró bevezetésével, bérfelzárkóztatással.

- tette hozzá Márki-Zay.

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Böszme mentorod államcsődje és népzsebije meg, ugye, a "jólét irányába taszította"? Leszel te még aljasabb idióta is?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Németh István
Ez a zay egy megveszekedett állatkert! Fingja nincs a gazdasági irányítási rendszerhez a közgazdasági ismereteit valószínű, hogy klozeton szerezte újság olvasásakor ez egy igen barom rumugró cigány akinek az iskolázottsága 0 úgy utálták ki mindenhonnan, hogy csak megszabaduljanak tőle! ezért ment külföldre és vállalt mosogatástól kezdve utcaseprésig mindent a feleségével, hogy a gyerekeiknek enni adni tudjanak, majd elment cia ügynöknek a hazája ellen, illetve annak kiszolgáltatására! A végzettségei alapján sehova fel nem vették olyan hülye mint az alkoholhányadékban fürdőző svábbogár!
Béla333
12 év kormányzás (ami csak lopást jelent!) után 12 héttel a választás előtt hatósági árat bevezetni azt mutatja, hogy egy csődtömeg volt ez a 12 év!
Magyarország előre megy, a csirkefar hátra!
Béla333
A maffia 12 éves tobzódása után sikerült leküzdeni az országot olyan mélyre, hogy már Románia is leelőzött minket, már csak Bulgária van mögöttünk.
Ez tény, ez a fájdalmas igazság, a többi az csak duma!
justhpeter
@KisTehen: Ha igazad lenne, akkor az EU-ban az élen állnánk és nem csak Bulgária előtt a sor végén. De ott vagyunk és ez Orbánnak és a kleptokrata-nemzeti-keresztény csürhéjének köszönhető.
csak úgy....
@KisTehen: bocika, áramra 80 eurót fizetek németországban havonta egy 200m2 es házra! kár hazudoznod..
jesz
mondhatnám próbáljuk meg MZP-kormányzását...oszt, ha nem sikerül? ...akkor mi van?...
romeltakarítás? mert bukta esetén MZP az elsők közt lép le Kanadába...magaután hagyva egy nagy gőzölgő rakást?
Béla333
Egyeseknek jó a biztos rossz, a már bizonyított hozzá nem értés, a bizonyított hazaárulás, korrupció, mint a remény, hogy lehetne ez jobb, lehetne ez más is.

Lucifer revíziót tart a pokolban, megfelelően gondoskodnak-e az ördögök a rájuk bízottakról.

Az első kondér alatt vígan lobog a tűz, a kondér mellett egy tábla:
NE MÁSSZ KI! Lucifer kérdésére az ördög így felel:
- Ezek itt a németek. Tüchtig nép, betartják a szabályokat.

A következő kondér is mintaszerű, ám tábla helyett itt egy géppisztolyos őr áll.
- Ezek itt az oroszok. Ha valamelyik megpróbál kimászni,
az őr a géppisztollyal visszakényszeríti.

A harmadik kondérnál is minden stimmel, de Lucifer felvonja szemöldökét:
- Nem látom az őrséget, és tábla sincs.
- Ide nem is kell, ezek a magyarok. Ha egy megpróbál kimászni a többi visszahúzza.
csak úgy....
@jesz: orbán hova fog lelépni ? szerinted az ö kormányzása sikeres?
ómió
Böszme mentorod államcsődje és népzsebije meg, ugye, a "jólét irányába taszította"? Leszel te még aljasabb idióta is?
human
Ezt érdemes megnézni. M1 propaganda tév VS Márki-Zay Péter. Nagyon jó :)
youtu.be/xq9ONiBmHaY
verőce21
Áprilisban már senkit nem érdekel ez a csíra. legfeljebb annyiban, hogy miként menti a bőrét.

Ha lenne esze, hallgatna az okos szóra. Gattyán már megnyitotta neki az ostromgyűrűből az aranyhidat...
verőce21
MZP logikája akár a Führeré '44-ben mikor majdnem felrobbantják.
Ő azt a következteést vonta le ebből, hogy így tovább ez a fasza és a sors adott neki egy tölgyfaasztalt is ajándékba hiszen épp most kászálódik ki alóla és megúszta... :)

Nem pedig azt hogy már a saját vezérkarom is meg akar ölni...!
Pipás
A hülyék még mindíg gyurcsányba gondolkodnak.
Pipás
Nagyon is jól látja MZP a helyzetet.
csak úgy....
@verőce21: farkasom, ismét hallucinálsz...,nem lesz ennek jó vége!
csak úgy....
a kannibálok is úgy szerették az utolsó törzsfönöküket,mikor már a farhát is elfogyott ,- mint ti a miniszterelnökötöket! :)
hajrá viktor,nyerned kell!
Sámannus
Elszomorító a sötétség az országban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.