A Párbeszéd politikusa szerint a kormányzó párt közepes méretűvé zsugorodhat össze, a helyén keletkező űrt pedig több jobboldali párt is be tudja tölteni. Tordai Bence szerint az ellenzék nem késett el a kampánnyal és Gyurcsány Ferenc is rajta lesz a közös listán.

Keményen nekiment a Fidesznek Tordai Bence: "Fegyverként használják a buzizást, sokan fogják a vezetőik közül börtönben végezni"”

Fotó: MTI/Soós Lajos

Interjút adott a 168 órának a Párbeszéd országgyűlési képviselője, Tordai Bence, aki április 3-án a budapesti 4-es számú választókerületben indult egyéni jelöltként az ellenzéki összefogás színeiben. Listára ráadásul fel sem került, erről azt mondja: „Ha valaki egy szinte biztos győztesnek számító körzetet nem tud megnyerni, akkor ott valami probléma van, és valószínűleg listáról sem érdemes bevinni az Országgyűlésbe.” 

Az Egységben Magyarországért listájáról elmondta, hogy vezető helyen lesznek rajta az előválasztáson szereplő pártok miniszterelnök-jelöltjei. Tordai szerint nincs olyan felvetés sem, hogy ne legyen rajta Gyurcsány Ferenc mint a Demokratikus Koalíció elnöke.

Beszél arról is, hogy a Párbeszéd korábban támogatta volna, hogy Márki-Zay Péter egy hetedik frakciót alakíthasson a Parlamentben, ám végül a többi párt konszenzusa miatt ettől visszakoztak. Ahogy maga Márki-Zay is, ami Tordai Bence szerint államférfiúhoz méltó cselekedet.

Ő úgy látja, Márki-Zay Péter saját frakció nélkül is rendelkezik politikai hátországgal, ráadásul miután a civil világból érkezett, nem tenne jót a kampány dinamikájának, ha most pártépítésen "szorgoskodna."

Szerinte ha a Fidesz összeomlik, lesz tér a jobboldalon, az üres térfelet akár két-három párt töltheti majd be.

Arra a kérdésre, hogy mi kellene a Fidesz összeomlásához, a politikus azt mondta,

egy Fidesz-vereség, aztán a bűnüldöző szervek és a független igazságszolgáltatás működése.

Úgy gondolja, hogy egy nem Pintér Sándor alatt működő rendőrséggel és a Fidesztől független adóhatósággal is nagyon messzire lehet jutni, amihez egy feles többségű győzelem is elég.

Hozzátette:

Sokan azért húznak a Fideszhez, mert ők a regnáló hatalom: az emberek egy része fejben már azonosítja az államot és a pártot. Nem is alaptalanul, hiszen erre masszívan rájátszik a Fidesz gépezete. A hatalomból való kikerülésük után egyből megcsappan a támogatóik száma, sokan fogják a vezetők közül börtönben végezni, és néhány év alatt a Fidesz egy közepes méretű párttá zsugorodhat össze, ami nagyon jót fog tenni nekik és az országnak is.

Tordai szerint a Fidesznek

a Völner-ügy és a Pegasus-ügy miatt is folyamatosan magyarázkodniuk kellett a tavalyi évben, ráadásul az egész beépült a korrupt és romlott Orbán-rezsimről szóló narratívába. Biztos vagyok benne, hogy mindkét botrány megmaradt az emberek fejében.

Az ellenzék közös programjával kapcsolatban hozott döntésekről is  szó volt az interjúban. Többek között kiderült, hogy a Jobbik megvétózta az azonos neműek házasságának engedélyezését. Ezzel kapcsolatban Tordai elmondta

Szerepel a programban, hogy a hátrányos megkülönböztetések tilalma, a jogegyenlőség nem maradhat írott malaszt: valóra kell váltanunk. Ebből egy lépésben következik, hogy mi kell történjen az azonos nemű párok házasodáshoz való jogával. A Jobbik egy legitim szempontot vetett fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire érdemes egy ilyen megosztónak számító témát a kampány részévé tenni. A billegő, vidékies jellegű körzetek egy részében sajnos még nincs többsége a melegházasság támogatásának. Mi, párbeszédesek – az ellenzéki pártok többségével együtt – természetesen továbbra is támogatjuk, és akár meg is valósulhat egy cikluson belül. Ettől függetlenül a magyar LMBT+ közösség tagjai pontosan tudják, hova érdemes szavazniuk, ha normális, nyugodt életet szeretnének élni.

A Fidesz célponttá tette őket, és fegyverként használják a „buzizást”, a „dzsenderezést”, ezért rengeteg LMBTQIA aktivista segíti a kormányváltást. Egy csapat vagyunk.

Forrás: 168.óra, hvg.hu, szeretlekmagyarorszag.hu

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Azért ebben a nagy lendületű interjúban csak remegő hangon kérdezem, mit szól ehhez az orosz oligarchák hazai kompániája akik putyinnak tapossák az utat, akik jobban vagyonosodtak mint lölö?
justhpeter
Azt hiszem egyik oldal reményei sem teljesednek be és hosszabb interregnumra kell számítannk, ami figyelembe véve a hazai politikai domináns réteg unintelligenciáját a gazdaságban fogja a nagyobb visszaesést okozni. Eközben Európa szép lassan elmegy mellettünk, politikailag körön kívüliek, gazdaságilag kiszolgáltatottak leszünk. Mind a jobb-, mind a baloldal elveszti a mai meghatározó személyi rétegét és mivel egyik oldalon sem alakulhatott ki a helyettesítés kultúrája a hazai politikai életre is az alkalmankénti akciózás lesz a jellemző.
Béla333
Csak egy esélye van az ellenzéknek, ha kormányra kerül: szigorúan, teljeskörűen el kell számoltatni a maffiát, az utolsó fillérig. Ha az ellenzék elköveti újra azt a hibát, amit Gyurcsány elkövetett 2006-ban, hogy nem csukta le a Fideszes bűnözőket, nos akkor a maffia vissza fog jönni rövid időn belül a hatalomba és akkor a maffia részéről nem lesz kegyelem.
Tehát aki börtönbe való, azt oda is kell küldeni. Nem lehet kivétel!
CsipkeRózsa
@Béla333: Medgyessy volt a fő-felelős az elszámoltatás elmaradásában.
Béla333
@CsipkeRózsa: 16.48
Én még visszább tekerném az időt: Horn/Kuncze csapat nem számoltatta el az MDF kormányzás alatt történt disznóságokat! Pl. az olajszőkítési ügyek sem kerültek teljeskörűen kivizsgálásra, hiszen ha megtörtént volna, most nem Olajos Sanya vezetné a rendőrséget.
Vay Ákos
Bence... hagyd már ezt a siket dumát. A rendszerváltás óta minden ellenzék vadul ígérgeti az elszámoltatást kormányra kerülése alkalmából. Egyiknek se nem sikerült. Se kellerlacinak, se budaigyulambulamnak, még neked se nem fog, Akármekkora most a pofád, meg a gyurcsányé is. Nem azér' mer' nem lenne jó, de nem megy. Néktek ellenzéknek nem hülyeségekkel kellene az időt töltenetek, hanem azzal, ami igazán fontos: a közszolgálati státuszból kirúgott embereket, az okítás tönkrecseszését, a harmadik világbeli éhbért a közszférában, meg ilyesmit. Na jó, értjük mi, hogy az sokkal nehezebb, mint handabandázni, és te csak azzal tudsz ösmertséget szerezni magadnak, de itten már nem babra megy a játék.
Sámannus
Ha a gecik alól ki akarjátok rúgni a stokit, akkor az orosz oligarchákkal kell egyezkedni, hasonlóan mint más külföldi befektetőkkel. Őket amúgy is érdeklik azok az információk amit Német Sziliék a büdös életben mindig el lesznek zárva, mert agyilag zoknik. Az oroszok a pohos csontvázát is hatalmon fogják tartani, ha akarják. Nincs sok választásunk a pohost csak így lehet kiektatni. Ha a Néppártból lenullázta őket, a mi dolgunk, hogy az oroszok is belássák itt a háború sok áldozattal járt nekünk is és nekik is.A méke az oroszokkal is többet ér mint ez a féleszű hatalmontartása.
Sámannus
@Sámannus: Ha a gecik alól ki akarjátok rúgni a stokit, akkor az orosz oligarchákkal kell egyezkedni, hasonlóan mint más külföldi befektetőkkel. Őket amúgy is érdeklik azok az információk amit Német Sziliék a büdös életben mindig el lesznek zárva, mert agyilag zoknik. Az oroszok a pohos csontvázát is hatalmon fogják tartani, ha akarják. Nincs sok választásunk a pohost csak így lehet kiiktatni. Ha a Néppártból lenullázta őket, a mi dolgunk, hogy az oroszok is belássák itt a háború sok áldozattal járt nekünk is és nekik is.A béke az oroszokkal is többet ér mint ez a féleszű hatalmon tartása.
teuton
@KisTehen: "sokan fognak kivándorolni az országból"... Eddig kb. 600ezren hagytak el az orszagot. Aki a fideszvereseg miatt hagyja el, az bi´ztosan nem Nyugatra megy, hanem Eszak-Koreaba, vagy hasonlo illib "demokraciaba". Köthetünk ra egy fogadast, hogy nehany tucat fog csak menni, amig meg tudnak, mert különben börtön var rajuk? Mennyit teszel erre, en 1000 eurot szanok! Vagy csak a pofad jar?
teuton
@KisTehen: Te NAGY MARHA, igazad van, neked nem a pofad jar, csak a "valagad lika"... Na ennyit az IQ-drol... De ahogy elnezem, eleg sörün jar a valagad lika, jol kitagithattak mar, ma, vasarnao reggel fel 9kor kezdted es lassan a 100. kiommentnel tartasz. Kapsz erte vasarnapi potlekot, hogy ennyire belehuztal vagy csirke-farhatra kell a penz?
surdilloFUJT
@KisTehen: @KisTehen: ..aminek kevés már egy tarka bika!,...ha kinyitod a pofád ömlk belőle a szar mint a kötelesből,ezzel ne kérkedj te görény!!!
Béla333
Remélem Orbán jó ideig az utolsó disznóvágásán vett részt. Tudomásom szerint a Csillagban nem vágnak disznót...
simmering73
Sokan? Mindet börtönbe, kivétel nélkül.
Németh István
Ez a buzi pöcs cumizó mit rinyál?@colibri: @Béla333: @simmering73: KÜLÖNBEN>> ha azt akarjátok, hogy visszatérjen a nyomor országa akkor szíveskedjetek eltakarodni a büdös; ...
a többit már tudjátok szar görények!
Csizmás Kond
Az ilyen párbeszéd meg momentum meg a hasonló pártegyvelegek úgy alakultak mint ahogy valamikor a pártvagyonnak titulált országvagyont az mszmp szétosztogatta.
colibri
@Németh István: Csakazértis: HAJRÁ Bence!!! Te meg tényleg egy szar görény vagy, eltakarodhatnál már erről az oldalról!
ómió
Tordai efftárs mindig ilyen "keményen delirál"?
Németh István
@colibri: az értelmes embereknek,helyt adok még a tévedéseiknek is, neked farék-jankó ki ember sem vagy csak lesajnálni tudlak, persze ha lennél de semmi vagy! @ómió: a bence egy undor,ányés semmi helye a parlamentbe! Ott embereknek kéne lenni nem ilyen bence, egy jakab, szabó t. donáth, cseh, gyurcsány, dobrev bangó, arató, zay, hadházi senkiháziaknak még a közelébe sem szabadna menni!
Béla333
Le kell csukni az összes tolvaj, hazaáruló mocskos maffiózót.
El kell takarítani az életünkből, különben megmérgezik az életünket, az országot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.