Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak – mondta az agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

"A magyar kormány nem fél, bátor lépést tett" – Az agrárminiszter szerint az élelmiszerárstop egy kőkemény üzenet a piacnak

Nagy István agrárminiszter. Fotó: MTI/Soós Lajos

Nagy István az élelmiszerárstopról szóló döntést bátor lépésnek nevezte. Mint mondta, így egyrészt több pénz marad a családoknál, másrészt

ezzel üzennek a piacnak is, hogy a magyar kormány nem fél meglépni a legváratlanabb intézkedéseket sem.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszerek nagy részénél már korábban csökkentették az általános forgalmi adót (áfa), a tej-, tojás- és hústermékek az 5 százalékos áfa-kulcs hatálya alá tartoznak.

A miniszter felidézte, hogy az élelmiszerárstopot bíráló ellenzék az áfacsökkentésről szóló döntést nem szavazta meg. "Milyen hiteles kritika az, hogy nem jó ez az intézkedés, majd javasolják azt, ami már évekkel ezelőtt megtörtént és akkor nem szavazták meg?" – vetette fel az agrárminiszter. Nagy István jelezte: azokat az alapvető élelmiszereket érinti az árrögzítés, amelyek a mindennapi élethez szükségesek a társadalom legszélesebb rétegeiben.

Mint mondta, a többit rábízzák a piacra, a verseny majd megfelelő módon szabályoz. Emlékeztetett arra, hogy amikor 480 forintnál befagyasztották az üzemanyagok árát, volt olyan benzinkút, amely 5-10 forinttal aláment ennek az árnak a verseny miatt. A miniszter kiemelte: az intézkedések üzenetek a piacnak és visszatartó erőt jelentenek majd az infláció növekedésénél.

Nagy István szerint a kereskedők be fogják tartani az árszabályokat

Úgy látja, bőven belefér az akciós keretükbe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt. Kiemelte azt is: a termelők és a feldolgozók védve vannak, a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvény szabályozza, hogy egyoldalúan nem lehet felbontani a szerződéseket.

Szükség volt ezekre az intézkedésekre, hogy az inflációs várakozásokat le tudják törni és azt üzenjék a piacnak, hogy a kormány számára a magyar emberek a legfontosabbak és ezért nagyon határozott, konkrét intézkedéseket is hoznak – szögezte le az agrárminiszter. Az élelmiszerárstop három hónapra szól, később vizsgálják majd meg annak lehetőségét, hogy meg kell-e hosszabbítani – tette hozzá.

Forrás: atv.hu, MTI

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Orbán már egyszer megmondta, hogy a jóléti államnak nincs jövője. Jól is haladnak ezen az úton.
Azt is kijelenthetnék már végre, hogy a piacgazdaságban sem hisznek. Az urambátyámé a jövő.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Nagy Istvánnal ellentétben azt gondolom, hogy a kormány beismerte a gazdaságpolitikájának a csődjét. Kiugróan növekedett az államadósság, a költségvetés hiánya, folyamatos romlásban van a forint. A poltikában napról napra növekszik a kormány bizalomvesztése, amit viszont rendszerszinten az ellenzék nem képes hasznosítani. A kormány a választásig már csak követi az eseményeket, ésszerű terv és pénz hiányában új kezdeményezést nem tesz.
tothjani
A mocskos patkányok viszont ezeknél a termékeknél elengedhetnék az ÁFA-t is.
teuton
Mennyivel csökkent az inflacio? Miert emelkedett rekordmeretüre, magasabbra, mint Nuygat-Europaban? Ja, sikeres jarvanykezeles es gazdasagpolitika... Magyarorszag jobban teljesit! Vagy megsem...
kissé felnőttem
a legváratlanabbra gondolok, akkor ma mondjon le replikázta Torgyán is napont
kissé felnőttem
@tothjani: Jani kérem akkor nekik nem lenne miből lenyulni a 27 alapból is BRUTÁLIS 12 év alatt sem fogták fel? szar nekik is meg mi fizetjük ? a politikájuk meg a meséik az egeket döngetik
Néro
Egy Nemzethy Nagy Magyar kormánytag vagy a 133 bátor ember valamelyike. Egyformák úgy hogy mindegy melyik.
uploads.disquscdn.com/images/1688618ad4cd6e066f6b983256c063cd7b9242a1bf7dc6c5116a3ce1c4e4e70d.png
simmering73
Ez egy kőkemény üzenet a piacnak, ami a választásokig tart. Összefostátok magatokat, hogy vége lesz az Al Capone-i világnak.
Gauntlet
be fogják.. csak a többi ár szabadul tovább.
solidedge
Ezt mi fogjuk beszopni a többi árúcikk árnövekedésével. Az ÁFA csökkentést viszont a kormány szopná be, ezért eszük ágában sincs.
VESZ-ÉSZ
A magyar kormány nem fél,csak a tébolyult Orbán gyáva,aki nem merte bejelenteni a csirkefarhát
árának befagyasztását.
Béla333
Bátor lépés a hatósági ár bevezetése 12 év rablógazdálkodás után?
Hülye ez az ember!
human
Orbán már egyszer megmondta, hogy a jóléti államnak nincs jövője. Jól is haladnak ezen az úton.
Azt is kijelenthetnék már végre, hogy a piacgazdaságban sem hisznek. Az urambátyámé a jövő.
Lepényleső
Bátorság máséval a csalánt verni,- a hatalom erejével a magántulajdont is elvenni,
s azzal még dicsekedni? Valamely kisebbségre ez nem mintha szokott volna utalni?
Sámannus
@solidedge: A maffia nem enged semmit ki a kezéből.
verőce21
Azért az a csirkefarhát-stop, az curva röhejesre sikeredett...! :)
verőce21
17:28) Nem tudom, hogy igaz-e? Mert nem láttam nemzetközi visszhangját, pedig a Top5- ben lenne...!
simmering73
Már 300.-ft egy kiló krumpli. Lehet tapsolni fidesztudatúak.
ágimami
@simmering73: Pont erről írtam egy másik itt lévő cikkhez!! Talán ezt kellett volna bevonni az ár-stop-ba a csirke far-hát helyett (ami szerintem egy nagy baromság) mert folyamatosan megy fel az ára, pedig régen a szegények eledele volt, manapság pedig lassan megfizethetetlen lesz!!!
human
@simmering73: Biztos felvásárolta a fidesz. Jönnek a választások, kell a szavazat.
ómió
És Brüsszelben az efftársak még nem "fellebbeztek"?
csak úgy....
a magyar kormány annyira bátor,hogy szamárral fedezteti a birkákat..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.