Mentek a telefonok Schadl és több egyetemi dolgozó között, hogy mikor vizsgázik valami fontos ember, és hogy miképp lehet segíteni neki.

A 444 hosszú cikkben jelentkezett a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar előzetesben ülő elnöke, Schadl György kapcsán (aki az ügyészségi gyanú szerint 2-5 millió forintokat – összesen több mint 80 milliót – adott át Völner Pál fideszes államtitkárnak, igazságügyi miniszter-helyettesnek rendszeresen). 

444: a Völner-ügyben szereplő Schadl György egyetemi vizsgát intézhetett Rogán kabinetfőnökének

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap a megszerzett nyomozati anygokra hivatozva arról számolt be cikkében, hogy Schadl Györgyöt meglehetősen sokan keresték meg azzal, hogy segítsen nekik a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák letételében, köztük fontos emberek is. (Schadl ugyanis a végrehajtók elnöksége mellett a cikk szerint a Pécsi Tudományegyetemen polgári jogot oktatott.)

Egy telefonbeszélgetésről készült nyomozati leiratot (a Nemzeti Védelmi Szolgálat több hónapja lehallgatta már akkor a férfit) is bemutatnak a cikkben, mely Völner és Schadl között hangzott el, és amelyben – állítja a 444 – Völner megemlítette egy rokonát, aki jogi vizsgára készült, Schadl meg felajánlotta, hogy telefonál egyet az érdekében. Ezt meg is tette, szólt az ismerősnek, hogy megy az államtitkári rokon vizsgázni, figyeljenek rá oda – majd visszahívta Völnert. A cikk szerint ez nem az első eset volt, hogy Völner ilyesfajta segítséget kért a végrehajtók elnökétől. 

Schadl azonban nem csak Völner rokonánál igyekezett eljuttatni az információkat a megfelelő fülekbe. 

"Schadl György nem csak a Völner-rokon jogi tanulmányait kísérte figyelemmel. Május 25-én Mészáros Pál Emillel, a Pécsi Tudományegyetem Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszékének tanársegédjével egyeztetett. A nyomozók szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal kabinetfőnökéről és az aznapi vizsgájáról tereferéltek."

Ráadásul a cikk szerint a nyomozati anyagban az szerepel, hogy a kabinetfőnök ott sem volt azon a vizsgán, amiről szó van, hanem Schadl jelentkeztette föl a vizsgára a tanulmányi rendszeren keresztül eleve. A 444 szerint három további vizsgájánál is segített a végrehajtók elnöke, akinek az egyetemen több ember segített abban, hogy a kiemelt személyeknél minden flottul menjen.

A cikkben az is olvasható, hogy ezen segítségnyújtások közben jó párszor kiakadtak a vizsgáztatók az adott, hátszéllel rendelkező diák szakmai tudásán. A 444 megkereste a leiratokban szereplő egyetemi embereket is, akik vagy csak ügvéd jelenlétében lennének hajlandók nyilatkozni, vagy azt állították, hogy semmi olyat nem tettek meg Schadl Györgynek, mint ami a nyomozati iratokban szerepel.

Forrás: 444.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Ennek hagyománya van a fidesznél:
Kokós Tompi volt a kisérleti nyúl.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Tovább is van? Mondjátok még...!
Sámannus
Én is hallottam legendásan buta és "sikeres" ner maffiózóról..
ómió
De vajh' Mutyigeri efftárs "adjunktusi kvalitásait" ki "intézhette"?
Namely
Aki járt egyetemre, az tudja, hogy ez mindenhol így megy, párpolitikai vonaltól teljesen függetlenül. És amíg nem lesz rendszerváltás, addig így is marad.
Sámannus
@Aki Én: Van aki itt rontja a levegőt má kipállott a szája annyit szopik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.