Alaptalanok a vádak, hamisak azok az állítások, amelyek szerint a főváros vezetése el akarta volna adni a Városháza épületét és az, hogy nem átlátható a fővárosi önkormányzat vagyongazdálkodása – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügy miatt létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén.

Karácsony Gergely tisztázta, hogy tényleg el akarta-e adni a Városházát
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A több mint négyórásra nyúlt ülésen Karácsony Gergely hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat transzparens, áttekinthető módon gazdálkodik. Az egész ügy hamis, az ebben tett, a városvezetést támadó állítások semmilyen módon nem alátámaszthatók. Azok követtek el bűncselekményt, akik a felvett és nyilvánosságra került beszélgetésen úgy tűntették fel magukat, mintha befolyásuk lenne bizonyos döntésekre, akik törvénytelen módon lehallgattak és megrágalmaztak embereket.

A főpolgármester bejelentette: fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Völner-ügy és a végrehajtói kamara, valamint egyes fideszes kerületek ingatlaneladásai közötti összefüggések feltárásra. Ezekben az ügyekben érintett a fővárosi önkormányzat, mivel az épületekre vonatkozó elővásárlási jogával nem tudott élni – tette hozzá.

Karácsony Gergely felháborítónak nevezte, hogy "kamu" hangfelvételek alapján "kamu" házkutatásokat tart a rendőrség és a vizsgálóbizottság elnökének, Kovács Péter XVI. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) azon kérdésére válaszolva, hogy szerinte a hangfelvételek nem valósak, úgy válaszolt: "azt állítom, hogy sz...rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken", ugyanis emberek beszélgetnek egymás között, így semmit nem bizonyít a felvétel.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@KisTehen: Mit össze hisztiztetek Rémusz bácsival (anonymus) igaz, te gyökér Marha? Mocskos aljas bagázs.
rokker33
Kamugeri szar dolog,ha magyarázkodni kell! Biztos hogy hazudsz te patkány!A Zuglói kínos ügyeiddel kellene foglalkozni!Jó hogy nem lesz miniszterelnök nála még Orbán is 100.000x jobb!
jesz
Karácsony jó iskolát végzett...
-tagadni...tagadni...tagadni...
-ötös, leülhetsz!
ómió
Akkor, Kerpel efftársad - a helyettesed(!) - hazudott, (szerinte te bíztad meg a "projekt bizottsági előterjesztésével"), vagy most te magad, Mutyigeri!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.