Beindult a kampány, ami már 11 éve folyamatosan tart.

Magyarországon csak addig marad a rezsicsökkentés, ameddig Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormányoz, a baloldal ugyanis ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében.

Németh Szilárd azzal riogatja a lakosságot, hogy a Fidesz vereségével vége lesz a rezsicsökkentésnek

Fotó: Facebook/Németh Szilárd/videórészlet

A kormánypárti politikus felidézte: ameddig egész Európában "brutálisan elszabadultak a rezsiárak", addig Magyarországon a rezsicsökkentés már tizedik éve védi a magyar családokat. Hozzátette: az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon kell a legkevesebbet fizetni a háztartási gázért. Példaként említette, hogy Ausztriában kétszer, Dániában négyszer annyit fizetnek az emberek, mint Magyarországon.

"Azonban ne legyen kétségünk, a baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat" – jelentette ki Németh Szilárd. Hozzátette: "a Gyurcsány-Bajnai-korszakban" az EU-ban a magyar családok fizették a legdrágább gázt és áramot.

Németh Szilárd kijelentette: a baloldal most el akarja törölni a rezsicsökkentést. "Miniszterelnök-jelöltjük őszintén elkotyogta, hogy ő bizony rászabadítaná a magyar családokra és nyugdíjasokra a világpiaci árakat, mert szerinte a rezsicsökkentés ostobaság. És cinikus módon azt üzeni a magyar embereknek, ha kevesebbet akarnak fizetni, akkor világítsanak és fürödjenek kevesebbet, és a fűtést is csavarják le a téli hónapokban" – idézte fel.

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: "ami a baloldalnak ostobaság, az a magyar családoknak évente átlagosan 386 ezer forint megtakarítást jelent".

A gáz-, a villany-, a távfűtés-, a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási számlákon ma is mindenki láthatja, hogy mennyi pénzt hagyott nála a rezsicsökkentés. A kéményseprés pedig minden háztartásban ingyenes – sorolta a politikus. Hozzátette: a magyar lakosság összes eddigi megtakarítása már eléri a 2200 milliárd forintot.

Németh Szilárd kiemelte: a rezsicsökkentés már tíz éve folyamatosan működik "és tíz éve folyamatosan, egymással összefonódva támadják a brüsszeli bürokraták, a külföldi energiaszolgáltatók és a hazai baloldali politikusok".

"A 2014-es és 2018-as választásokon összefogtunk és kivédtük ezeket a támadásokat. Most április 3-án is arról döntünk, hogy megvédjük-e tőlük a rezsicsökkentés eredményeit, vagy hagyjuk, hogy Gyurcsányék ismét brutálisan magas rezsiáremeléseket nyomjanak le a torkunkon" – fogalmazott.

Németh Szilárd hangsúlyozta: ameddig Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormányoz, "csak addig marad a rezsicsökkentés, ami egész Európában egyedülálló módon garantálja a magyar családok, nyugdíjasok, kisvállalkozások biztonságos és megfizethető energiaellátását".

Forrás: mti.hu

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Sziszi! A maffia vereségével a te kiskirályságodnak lesz csak vége! Ezentúl a pacalpörköltet a Csillagban tudod megfőzni, szűk körben. (Már ha engedélyt kapsz rá az őröktől!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
@Béla333: "A DK-sok, az MSZP-sek és a hozzájuk húzóktól olyan mocsokáradatot kaptam, ami alapján akár Fideszeseknek is gondolhatná őket az ember. "
A 2 oldal fanatikusai semmiben nem különböznek! Nézd meg itt a legmocskosabb szájú fazonokat, akik szidják pl Bayer-t, és közben ugyanolyanok, vagy azok, akik azt hirdetik, hogy ők a párbeszéd (nem a KG-szekta, hanem a magyar szó), hívei, közben egyetlen kérdésre sem válaszolnak érdemben, de mivel én kérdezek, ezért azonnal Fideszes leszek és dögöljek meg.
"Ez :Mission: Impossible (Lehetetlen küldetés), bár ne legyen igazam! Ezek szerint nem voltál még a Propin 2017-18-ban. "
Valóban nem voltam, én akkoriban a kuruc.info-n mondtam a Jobbikról, hogy úgy nézi hülyének a szavazóit, hogy csak na, a programjuk egy álnemzeti szenny. És lám, igazam lett. :D
Mission impossibe: én nem látom ennyire sötéten a helyzetet. Most már kezd kialakulni a harmadik út iránti igény, és reménykeltő, azok nem keverednek a maffiatagokkal. Nincs alku.
"És mindezt azért, mert valamit nem úgy gondoltak, mint az általuk imádott párt vezetői."
Akik pont ilyenek, egy helyen szocializálódtak, ugyanilyen volt akkor is a politika, az országgyűlés, amikor 2010 előtt ők voltak hatalmon. Hazudoznak arról, hogy azóta nincs demokrácia, de akkor bezzeg, de ugyanolyan hazug, kétszínű mocskok ők is, és ezektől éppen ezért nem lehet elvárni, hogy valami érdemlegeset tegyenek.
Ezért mondom, hogy a személycsere nem megoldás.
Többször írtam, hogy ha most a Fidesz veszít, akkor Orbán számára 4 nagyon jó év lesz, aminek a végén, 2026-ban 4/5-del tér vissza, és amit írtál, hogy kb 20 évre.
"Én lemondtam arról, amit írsz, nemcsak a Fidesz, de a másik oldal fanatikusai sem engedik meg, hogy egy értelmes vita, párbeszéd alakuljon ki az emberek között."
Éppen ezért kell rajtuk kívül keresgélni, és azokat favorizálni, akiket mindkét oldal mocskol. MKKP és MHM. És nagyszerűen írod, látod: a 2 oldali maffia szándékosan a párbeszédet akadályozza.
Béla333
@Namely: 11.41
Örülök, hogy van aki hasonlóan gondolkodik, mint én. Majdcsak kialakul végre valami.
Most számomra ami fontos: eltakarítani a maffiát. Az általad beidézett Schiffer-Puzsér beszélgetésben elhangzottakból én most Puzsérral értek inkább egyet: Márki-Zay ad nekem is reményt, hogy ha nincs is hátországa, talán ki tud harcolni valamilyen érdemi változást. Én szurkolok neki!
Namely
@Béla333: "Én szurkolok neki! "
Végignézted amúgy a beszélgetést? Vedd úgy, hogy Schiffer utolsó mondatát válaszolom. :)

Amúgy az országban lévő borzasztó közállapotok egyik legjobb indikátora, hogy az itteni emberekkel sem lehet annyira értelmesen, higgadtan elbeszélgetni erről, ahogyan mi tettük itt. A 90% olyan, mint Rákosi: vagy velem vagy 100%-ban, vagy az ellenségem vagy, esetleg annak ügynöke. Ha kérdezel, ellenség vagy.
Ezt valóban nehéz lesz helyrehozni.
Nekem egyébként Schiffer a hazai politika abszolút ásza: higgadt, nagyon felkészült, az elveit nem feladva, de kompromisszumkész, ismeri a parlamenti munka buktatóit, és főként: beismeri, ha hibázott.
Béla333
@Namely: 13.05
Márki-Zay ha kiharcolja a többiekkel a kormányváltást, utána bármi lehet:
1./ Márki-Zay tudomásul veszi hogy ki adja a parlamenti többséget és úgy táncol, ahogy a többség fütyül,
2./ Megpróbálja olyan körülmények között a harmadik utat minél szélesebben bejárni, kompromisszumokkal,
3./ A 6 párt elszabotálja a számonkérést és ebben Márki-Zay nem lesz partner és feláll...
4./ A 6 párt leváltja Márki-Zayt, mert nem úgy táncol, ahogy azok fütyülnek,

Mindezt csak akkor tudjuk meg, ha meglesz a nulladik lépés: le kell váltani a maffiát!
Borsodi
Hazug emberek szájából hangzik el.Márky Zayt most támadni kell mindenképpen le kell járatni,ezért van az MTV TV2 Kossuth rádió
Ez az igazság!
www.youtube.com/watch?v=r4mk1FXgINQ
kissé felnőttem
sziszi ? rezsi vége a botnak van meg a kapanyélnek bézból ütőnek kettő is van fogástól függően a te hülyeséged határtalan, igy neked nem lehet segiteni kiszállhatnál az ingyen reklámokból

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.