Beindult a kampány, ami már 11 éve folyamatosan tart.

Magyarországon csak addig marad a rezsicsökkentés, ameddig Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormányoz, a baloldal ugyanis ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében.

Németh Szilárd azzal riogatja a lakosságot, hogy a Fidesz vereségével vége lesz a rezsicsökkentésnek

Fotó: Facebook/Németh Szilárd/videórészlet

A kormánypárti politikus felidézte: ameddig egész Európában "brutálisan elszabadultak a rezsiárak", addig Magyarországon a rezsicsökkentés már tizedik éve védi a magyar családokat. Hozzátette: az Európai Unió 27 tagállama közül Magyarországon kell a legkevesebbet fizetni a háztartási gázért. Példaként említette, hogy Ausztriában kétszer, Dániában négyszer annyit fizetnek az emberek, mint Magyarországon.

"Azonban ne legyen kétségünk, a baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat" – jelentette ki Németh Szilárd. Hozzátette: "a Gyurcsány-Bajnai-korszakban" az EU-ban a magyar családok fizették a legdrágább gázt és áramot.

Németh Szilárd kijelentette: a baloldal most el akarja törölni a rezsicsökkentést. "Miniszterelnök-jelöltjük őszintén elkotyogta, hogy ő bizony rászabadítaná a magyar családokra és nyugdíjasokra a világpiaci árakat, mert szerinte a rezsicsökkentés ostobaság. És cinikus módon azt üzeni a magyar embereknek, ha kevesebbet akarnak fizetni, akkor világítsanak és fürödjenek kevesebbet, és a fűtést is csavarják le a téli hónapokban" – idézte fel.

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: "ami a baloldalnak ostobaság, az a magyar családoknak évente átlagosan 386 ezer forint megtakarítást jelent".

A gáz-, a villany-, a távfűtés-, a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási számlákon ma is mindenki láthatja, hogy mennyi pénzt hagyott nála a rezsicsökkentés. A kéményseprés pedig minden háztartásban ingyenes – sorolta a politikus. Hozzátette: a magyar lakosság összes eddigi megtakarítása már eléri a 2200 milliárd forintot.

Németh Szilárd kiemelte: a rezsicsökkentés már tíz éve folyamatosan működik "és tíz éve folyamatosan, egymással összefonódva támadják a brüsszeli bürokraták, a külföldi energiaszolgáltatók és a hazai baloldali politikusok".

"A 2014-es és 2018-as választásokon összefogtunk és kivédtük ezeket a támadásokat. Most április 3-án is arról döntünk, hogy megvédjük-e tőlük a rezsicsökkentés eredményeit, vagy hagyjuk, hogy Gyurcsányék ismét brutálisan magas rezsiáremeléseket nyomjanak le a torkunkon" – fogalmazott.

Németh Szilárd hangsúlyozta: ameddig Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormányoz, "csak addig marad a rezsicsökkentés, ami egész Európában egyedülálló módon garantálja a magyar családok, nyugdíjasok, kisvállalkozások biztonságos és megfizethető energiaellátását".

Forrás: mti.hu

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Sziszi! A maffia vereségével a te kiskirályságodnak lesz csak vége! Ezentúl a pacalpörköltet a Csillagban tudod megfőzni, szűk körben. (Már ha engedélyt kapsz rá az őröktől!)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Maki efftárs hozzáállását ismertetni efftársilag már "riogatás"?
szép új világ
Az Ő rezsicsökkentésének biztos vége lesz.
Pista Sagemono
Miért van az, hogy mindig elgondolják, hogy a másik oldal mit fog csinálni? Jósolgattok? Miért jó az az egyszerű polgárnak, hogy ezzel a medencefűtők jobban járnak? Csak szét van terítve a költség, mert a vállalkozó, feldolgozóipar az többet fizet a kisember meg ezt nem tudja.A világpiaci árak nem rajtunk múlnak és nem is a kormányon. Sima parasztvakítás. Nemrég kapott az energiaellátó 200 milliárd kompenzációt a közös kasszából. Szóval mi is fizetjük, csak más formában. Viszont az ellenzék a lopott pénzt azt visszakéri. Ettől fossatok inkább, bűnözők.
kissé felnőttem
SZiszi fuszi aki a fején nem csak a kalapot hordja az átgondolt ám sok mindent: orbán pálinkázik meg disznót vág ? Zabáljon ! a nép meg éhezik erre odadobja nekik a nyuggerként melléknevet kapott csirke farhátat . . Kösz 12 év után a nép ezt érdemli mert gyülölködik? Nem baj ám csak sok a válasz nélkül maradt kérdés előjön. A kormánytagokat nem lehet kérdezni? hivatalokat sem mert választ nem adnak?NEM ADHATNAK Az első bukása óta? Ja akkor a lényeggel kezdem én is. Magyarország nem lesz csak volt Bövebben? ki fogja nektek a terméket terményt megtermelni gyártani összeszerelni., elő állitani?Az aki éhezik az innen tovább áll . Aki itt termesztett az szintén, aki adozótt az is, se orvos sem fiatal itt nem marad 35 nyelven beszélő migránsokkal mire mentek?
ja aki volt és dolgozott az egye a farhátat ti meg a távolkeleti szigeteken dőzsöltök legyen. De a szállodáitokban ki fog mosni főzni takaritani királylányok honnan?Ki szedi le a termést szintén hercegkisasszonyok látod inkább spanyolba mennek .Majd frissek érkeznek ezrével az ingyen pénzt leső migránsaitok akikkel eddig a szegényeket öregeket riogattátok..Dolgoztassátok ha tudtok velül komunikálni. SZiszi ez vár rátok mert az ellenzéket gyülöltétek kivéreztettétek akkor gebedjetek bele a munkába és a megmaradt országotokba mert már nem a miénk az sem, se erdő sem a rét már sem termőföld. Csák Máték Máténék és milliárdos élvezőitek ? meg a magánut belépni tilos ba élnek itt egy ideig őrőkké nem,ti ezen dolgoztatok 12 évig? közpénz elvesztette a jellegét alapitványokba nektek? ja akkor menjetek neki a munka FALÁNAK koppanni is fogtok. Ácsok , Kőművesek viz villany szerelők mérnökök, orvosok, diplomás autószerelők és informatikusok, kamion soförők, óvónők, mérnök- tanárok ezreinek érkezésére meg csak VÁGYAKOZZATOK .olyan Trianonok utáni a kialakitott...
Peller Anikó
@Horizont: Pacal kiráj úgy véli, hogy a csirkeszarhát csökkenés trillázása kihúzza űket a bajból, ami van. Mit ér a rezsicsökkentés mantra ha nem használok vizet, gázt. Szigetelni kell a házakat, napelemes fűtés, jó meleg bolyhos vastag pokróc, ez a jövő. Szart sem ér az olyan rezsicsökkentés ami az udvari úszómedencét tölti vízzel vagy a gigagá zfogyasztókat támogatja, a kicsik meg fizethetik az alapdíjat a nulla gázfogyasztás ellenére.

Persze a házszigetelési kampány le is állt a fideszérával, pedig még eddig nem kellett bekapcsolni a fűtést, mert jó a szigetelés. Egy jól szigetelt társasház nagyon gazdaságos tud lenni. Na igen, a földszintes családiházakat fűteni kell, szigetelteket is, de ég és föld.
telegdilaci
Miből gondollja ez a mangalica hogy mi lesz ez csak riogatás találgatás,nincs rá semmi bizonyitéka ennek a kreténnek!
kormanyos63
Szerintem ezzel a pacalzabáló ótvar Németh Szilárd nevű alakkal csak a gyerekeket lehet riogatni, akik rossz fát tettek a tűzre, ezt a mocskos dumáját normális emberek nem veszik be!
Ha lesz kormányváltás(remélem hogy igen) akkor a rezsivel kapcsolatos dolgot úgy kell átalakítani, hogy az alacsony keresetűeknek, és kisnyugdíjasoknak maradjon meg a csökkentett, államilag támogatott rezsitámogatás,a gazdagok meg fizessék meg a piaci árat, én ezt tartanám igazságosnak!
Rezsiszilárd pedig inkább fogja be az undorító pofáját!!
nezelodo
Nagy baj lenne, ha az ellenzék kerülne hatalomra, mert nélkülöznünk kellene a Szilárd hatalmas tudását, az IQ-ját, és a birkafejet, amit oly gusztusosan szopgat
dr. prédikátor
TE ZSÍRFEJŰ VELED MEG A GYEREKEKET RIOGATJÁK!!!
Néro
Eddig sem csökkent te pacal. Tényleg elhiszed azt a rengeteg baromságot amit elő adtok ? Akkor jó neked, meg annak az alja szemét tróger tolvaj bandádnak. Takarodjatok már el a bús büdös picsába. bayerzsótfikásan. Túúúúdod az öt keresztes vizeletes lovagotok. Én is hajtok egy ilyen lovag(ina) körösztre mert nálatok tetvek a moslék a valaki. Ilyenekért lényeknél kííín-tüntetés jár hogy rohadnátok meg Rá-kosi fattyai.
Namely
Az rendben, de meg tudod magyarázni, hogy miért jár alanyi jogon a rezsicsökkentés? A diákbérlet? A nyugdíjasok ingyenes utazása? A járadékok? Az ingyenes oktatás?
Kár, hogy komcsi mindkét oldal.
rokker33
Igaza van! Ha megint a zsidó fog irányítani akkor lesz évente 2x gázár emelés! Ez a mocsok hamvasztó kemencébe való Gyurcsány még azt hazudta 2007 ben hogy ők semmit sem tudnak kezdeni az áremelkedéssel őket nem érdekelte soha,csak a külföldi hiénákat és Brüsszelt szolgálták ki akkor is!
Béla333
Sziszi! A maffia vereségével a te kiskirályságodnak lesz csak vége! Ezentúl a pacalpörköltet a Csillagban tudod megfőzni, szűk körben. (Már ha engedélyt kapsz rá az őröktől!)
Namely
@Béla333: :D
na persze :D
Mert sok ilyen volt 1990 óta :D
lampa laz
Tudod hülyegyerek az úgy van, h a rizsa különbséget amit a szolgáltatóknak kicsengetünk, azt minden magyar befizeti a költségvetésbe. Ez csak egy játék a számokkal baromagy. Persze a birkáitok megeszik ezt az abrakot is.
Béla333
@Namely: 11.11
Mondhatni egyse.
De! Ha nem fogják elszámoltatni a maffiózókat, és nem ültetik le, aki oda való, akkor szerintem nem fog, nem tud 4 évet kihúzni az új kormány és visszatérnek a maffiások. Az ellenzék meg cca 20 évre leírná magát a választók előtt.
Nincs más megoldás, csak a szigorú elszámoltatás. Így a Fidesz is megszűnne.
Nem lehet sumákolni, mint ahogy Gyurcsány tett a 2006-os puccskísérlet elmaszatolásával... Ezért van most a nyakunkon a maffia!
kedvelem a NERtelenséget
"A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: "ami a baloldalnak ostobaság, az a magyar családoknak évente átlagosan 386 ezer forint megtakarítást jelent"."

A zsírdisznó pont olyan matematikus mint pénztároslőrinc. Bár, ha 1000-1500 négyzetméteres az ingatlan, fűtött medencével, szaunával,fűtött garázsokkal akkor lehet ilyen összeg.
Eladott Ország
A legcukibb blöff, megtévesztés, lódítás, a rezsicsökkentés. "A magyar emberek energiaárait máig védi a kormány, mert ez a kormány a rezsicsökkentés kormánya." Ez nagyon jól hangzik, kampány idején különösen, csak az a baj a kijelentéssel, hogy egy nagy hülyeség. Magyarország külföldről veszi az energiát, nincsenek kedvezmények amiknek köszönhetően Magyarország olcsóbban tudná venni az áramot mondjuk Svájchoz képest. Ha a magyar fogyasztóknak mégis olcsóbb az áram mint mondjuk Ausztriában (azt most hagyjuk, hogy a magyar fizetéshez képest arányában sokkal többe kerül) valaki fizeti a különbséget. Ki? Az állam. Csakhogy az államnak nincs saját pénze, így csupán a Te pénzedből gazdálkodik. Az adóidból. A példa kedvéért; az állam megvesz 1 KW áramot 10 forintért, a fogyasztóknak eladja 8 forintért. Az állam az államkasszából fizeti ki az áramot eladó országnak a 2 forintnyi különbséget. Az adóidból befolyt pénzekből. Tehát csak látszólag alacsony a rezsi, hiszen mindenféle adók formájában a magyar emberek fizetik ki a különbséget. Közvetve, nem közvetlenül a villanyszámlában, így nem mindenki érti, látja.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/244853228_605735547457836_7805637879127056988_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=-yZYvSBCR0kAX9UkpRG&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8ezNlf9S-X7Sf7DaVhX0x8_8VNX6rhJNU0LIiSPUE3og&oe=61EB59B6
Namely
@Béla333: :DDDDDDDDDD
ez az érvelés számos sebből vérzik.
"Ha nem fogják elszámoltatni a maffiózókat"
Kik? A másik maffiózó fogja leültetni az egyiket, vagy fordítva? Épp az a szép ebben, hogy nincs választásod. Illetve van: választhatsz Capone és Lenski között.
Akik, jajj, de meglepő, nem számoltatják el egymást soha.
Miért?
1990-ben a régi komcsik kiegyeztek ezekkel, majd együtt elloptak mindent, ami mozdítható volt. Azóta is lopnak 2 kézzel.
Ha az egyik el akarna számoltatni, akkor azonnal borulna az ő holdudvaruk is.
Csak egyféleképpen lehet elszámoltatni: ha felfüggeszted a jogrendet! Akkor pedig kitől veszel el mindent? Csak a fideszesektől? És mi van, ha ők kitálalnak? Mi lesz pl Simicskával? Waberer? Széles? Csányi? Leisztinger? kúrcsány?
Nos ezért nem lesz addig elszámoltatás, amíg a 2 maffia váltja egymást.
"Holló hollónak... "
"Az ellenzék meg cca 20 évre leírná magát a választók előtt."
És akkor mi van?
Talán valami üldözött szerencsétlenek ma a kz-ben? Nem. Kényelmesen élnek, és tojnak a választókra.
Ellenzék? Kinek az ellenzéke?
Max az embereké, a Fideszé biztos nem.
:D
"Nem lehet sumákolni, mint ahogy Gyurcsány tett a 2006-os puccskísérlet elmaszatolásával."
Ezt a naiv mondatot írd fel, 2 év múlva te is röhögni fogsz rajta.
:D
Béla333
@Namely: 12.30
Nagyon hasonlóan látjuk a történetet. Ugyanezekért a mondatokért mocskoltak engem is itt a propin 2017-18-ban. Az LMP-nek szurkoltam, a többség meg bárki másnak. Elérték, hogy nem lett érdemi változás, maradt a posvány.
Most én Márki-Zay-ban, Hadházyban látok reményt arra, hogy valami változzon. Fog, nem fog?
Én már lemondtam arról, hogy az én életemben komoly változások legyenek, éppen a miatt amit te is írtál.
De akkor hogyan tovább? Dőljünk a kardunkba?
A gyerekeink érdekében: nem szabad feladni, küzdeni kell!
Clavigo
@Namely: Véletlenül nem tudod,, felépült már a birkózó- akadémiája ennek a fartúrónak ? Ha már házhoz küldtünk neki vagy 2 mrd- ot...
kereső
Hány négyzetméteres a házad sziszi? A nyaralód? El is hiszem , hogy berzenkedsz ellene.
Levendula
Akárki fog győzni, nyerni, mindegyik megszorításokat fog alkalmazni.
simmering73
Nem kell idegeskedni a rezsid miatt Pacalos. Azt a BV fizeti, igaz az adófizetők pénzéből.
RonaGyuri
igen Sziszi az amit ti annak neveztek loptok, csaltok és hazudtok annak vége lesz! =))
Néro
Még valamit te rohadt szarzsák. Mi van a milliárdos támogatásoddal te utolsó rohadt geci lény ?
Namely
@Béla333: végre egy értelmes ember, aki változásokat akar :)
Hogyan tovább? A változás csak úgy lehetséges, ha egy maffián kívüli ember jut hatalomra, aki nincs a zsebükben, mert túlságosan zakkant.
MZP nem ilyen, Hadházy sem. Egyiknek sincsen semmilyen kialakult véleménye a világról, semmi határozott mondatok, amivel be lehetne lőni, hová is soroljuk őket.
Hadházy:
nem akar semmit sem változtatni, csak közli, hogy sz*r a rendszer. Köszi, tudjuk. 1990 óta ilyen korrupt (bocs, előtte is az volt, onnan kúszott át). Amúgy is szereptévesztésben van: ő egy képviselő, pont az lenne a dolga, hogy azon agyaljon, hogyan változzon a rendszer.
MZP:
Számomra, ha valaki bejelentkezik min elnöknek, annak el kellene mondania, hogyan képzeli el az ország MEGVÁLTOZTATÁSÁT. Ugyanis ha ezt a jelenlegit foltozza, akkor az csak egy személycsere. MZP pedig épp azt mondja, hogy lényegi változás nem lesz. És az nem érv, hogy Orbán sem mond semmit. Ő maffiatag.

Mi kellene?
youtu.be/MkZjxQk24aw?t=1603
26:43-tól 30:34-ig mondja Schiffer.

MZP egy Macron a szememben: egy kiállított, felépített báb.
Előbb bíznám az országot Thürmer-re, az legalább hisz valamiben, és nem változtatja meg a véleményét 2 perc alatt.
Namely
@Béla333: ja kifelejtettem, hogy honnan lenne egy megfelelő ember:
ezt kellene felépítenie a politikusoknak, erre van a 4 év. Az alulról jövő pártokra kell szavazni, akik tényleg újat akarnak, nem a régi foltozgatását.
Béla333
@Namely: 14.18
Schiffernek is igaza van, de Puzsérnak is.
1./ A jelenlegi maffiát el kell takarítani,
2./ El kell számoltatni a mindkét oldali politikusi bűnözőket,
3./ Át kell alakítani a politikai porondot, új Alkotmány kell,
4./ Az új Alkotmány alapján, szabad választás, ami hozhatja a választékot

Ha a legjobbra, a leginkább megfelelőre várunk, olyanra aki mindenkinek megfelel, akkor soha nem jutunk egyről a kettőre.
tudode
Jól van na!
.
Aki nem most jött le a falvédőről, az tudatában van, hogy az egyeduralkodó ikerteSÓJA besegített azzal, hogy
.
----- Gáz: Vlagyimir Putyin kettős ütése Magyarországon
www.lexpress.fr/actualite/monde/europe/gaz-le-coup-double-de-vladimir-poutine-en-hongrie_2161007.html
.
"""". Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban adott nagy ajándékot Orbán Viktor magyar vezetőnek . Szeptember 27-én jelentős gázszerződést írt alá Budapesttel a Gazprom orosz energiaóriás. Október 1-jén lépett hatályba, évi 3,5 milliárd köbméter szállítását írja elő a Török Áramlat gázvezetéken (a Fekete-tengeren, Bulgárián és Szerbián át), valamint további milliárd Ausztrián keresztül. Szijjártó Péter, a magyar diplomácia vezetője szerint "biztonsági, szuverenitási és gazdaságossági. /...)
---------------------
,
Szókásukhoz híven -- szinte minden szinten -- más répájával verik a csalánt!
kissé felnőttem
@kormanyos63: EDDIG OKÉ DE A 20X 15 MÉTERES USZOMEDENCÉJÉT AKI MELEGITI ANNAK NEM ADNÁK sem annak aki kiadja panziónak egyébnek a 3-ik lakását is az teljes áron fizesse meg akinek 280 ezer feletti a nettója az pengesse a valós piacit neki tellik miből
tothjani
És ez a pacalképű disznó fel meri tenni az életét arra, hogy a Fidesz nem fogja emelni a rezsit Brüsszel miatt??
Namely
@Béla333: hú de jó végre egy értelmes emberrel vitázni, köszi. :)
"1./ A jelenlegi maffiát el kell takarítani,"
Ez így van, de a maffia nem tudja leváltani. Ha most a másik maffia nyer, tehát értsd úgy, hogy MZP, az garancia arra, hogy nem lesz elszámoltatás, mert olyanok adják a parlamenti többségét, akik nyakig sárosak (dk, maszop, Momentum, Jobbik, lmp).
"2./ El kell számoltatni a mindkét oldali politikusi bűnözőket,"
Ez tehát felejtős a fentiek miatt.
"3./ Át kell alakítani a politikai porondot, új Alkotmány kell,"
Ami nem old meg semmit. Nyomnak egy reset-et 2010-re, ami még ennél is rosszabb volt.
"4./ Az új Alkotmány alapján, szabad választás, ami hozhatja a választékot"
Nincs rá idő akkor. Hogy miért? Pont te is erre utaltál fent:
"Ha nem fogják elszámoltatni a maffiózókat, és nem ültetik le, aki oda való, akkor szerintem nem fog, nem tud 4 évet kihúzni az új kormány és visszatérnek a maffiások. Az ellenzék meg cca 20 évre leírná magát a választók előtt."
Vagy Schiffer szavaival élve:
"megágyazol egy még súlyosabb autokratikus visszarendeződésnek"
Tehát Orbán 2026-ban 4/5-del tér vissza.
"Ha a legjobbra, a leginkább megfelelőre várunk, olyanra aki mindenkinek megfelel, akkor soha nem jutunk egyről a kettőre. "
Nem a legjobbra, csak egy olyanra, akinek legalább elhisszük, hogy változást akar ÉS azt képes is végrehajtani. MPZ max az első feltételt teljesítheti (nálam ezt sem), a másodikat soha, mivel a parlamenti többségét a maffia fogja adni. A változáshoz az kellene, hogy értelmes alternatíva kerüljön a választók elé, megmagyarázva, értelmesen, választási győzelemmel az ország élére kerül egy olyan új erő, amely egy parlamenti többség, amely a min elnök mögött van.

Röviden: így inkább ne. Inkább újabb 4 év, és 2022 áprilisától építeni egy új erőt, akár MKKP, MHM, Munkáspárt akik következetesen ellenállnak a maffiának. Az alapok már meglesznek.
Lepényleső
...sok pénzünk maradt volna,ha eddig sem lett volna? Főleg ha a minimálbér adómentességét
a fydes el nem vette volna,jutna benzinre,farhátra,sok egyéb dologra,- s ez csak egy eleme
bűneiknek,melynek időigényes lenne teljes felsorolása?
telegdilaci
@Béla333:Ez a vágásra érett mangalica riogassa a saját családját,persze hogy rettegnek,ha nem ők nyernek oda a kiváltságaik,nincs több lopás saját zsebre!
telegdilaci
@kissé felnőttem:Ez egy aljas féreg élősködő Magyarországon a lakosság többsége távfűtéses lakásban él,nekik nem kell kéményseprő díjat fizetni,ostoba! mást kell kitalálnod.
telegdilaci
@Lepényleső:Amikor 2010-ben a Fidesz kormányra került első dolga volt hogy megszüntette a bérből élők adó jóváírást,bevezette a több kulcsos SZJA-helyett az egy kulcsost ami csak a magas keresetűeknek kedvezett,a többség rosszabbul járt! ezt is maguknak csinálták hogy több maradjon a zsebükbe! A rezsi csökkentés egy nagy hazugság,minél többet fogyaszt és fizet egy háztartás annál több pénz marad a zsebében,egy átlag háztartásban soha nem fogyasztanak fizetnek annyit mint a villában élők akik az úszó medencét is árammal fűtik!
Béla333
@Namely: tegnap 20.39
"A változáshoz az kellene, hogy értelmes alternatíva kerüljön a választók elé, megmagyarázva, értelmesen, választási győzelemmel az ország élére kerül egy olyan új erő, amely egy parlamenti többség, amely a min elnök mögött van."

Ez :Mission: Impossible (Lehetetlen küldetés), bár ne legyen igazam! Ezek szerint nem voltál még a Propin 2017-18-ban. Én akkor az LMP-nek szurkoltam, bennük láttam azt, amit itt fent tőled idéztem. A DK-sok, az MSZP-sek és a hozzájuk húzóktól olyan mocsokáradatot kaptam, ami alapján akár Fideszeseknek is gondolhatná őket az ember. Olyan szinten mocskolták pl. Hadházyt vagy éppen Széll Bernadettet (Kurvának, genetikai hulladéknak, stb nevezve őt!), hogy arra szavak nincsenek. És mindezt azért, mert valamit nem úgy gondoltak, mint az általuk imádott párt vezetői.
Én lemondtam arról, amit írsz, nemcsak a Fidesz, de a másik oldal fanatikusai sem engedik meg, hogy egy értelmes vita, párbeszéd alakuljon ki az emberek között.
Ennek a generációnak a jelek szerint ki kell halni és ha az unokáink még itt lesznek, nem menekülnek ek addig az országból, majd ők talán meg tudják valósítani azt, amit írtál! (Még ez sem biztos!)
Béla333
@telegdilaci: 10.06
Nem csak attól rettegnek a Szisziék, hogy nem lesz több lopás, hanem attól is, hogy megússzák-e az elszámoltatást az ország kirablásáért?
Namely
@Béla333: "A DK-sok, az MSZP-sek és a hozzájuk húzóktól olyan mocsokáradatot kaptam, ami alapján akár Fideszeseknek is gondolhatná őket az ember. "
A 2 oldal fanatikusai semmiben nem különböznek! Nézd meg itt a legmocskosabb szájú fazonokat, akik szidják pl Bayer-t, és közben ugyanolyanok, vagy azok, akik azt hirdetik, hogy ők a párbeszéd (nem a KG-szekta, hanem a magyar szó), hívei, közben egyetlen kérdésre sem válaszolnak érdemben, de mivel én kérdezek, ezért azonnal Fideszes leszek és dögöljek meg.
"Ez :Mission: Impossible (Lehetetlen küldetés), bár ne legyen igazam! Ezek szerint nem voltál még a Propin 2017-18-ban. "
Valóban nem voltam, én akkoriban a kuruc.info-n mondtam a Jobbikról, hogy úgy nézi hülyének a szavazóit, hogy csak na, a programjuk egy álnemzeti szenny. És lám, igazam lett. :D
Mission impossibe: én nem látom ennyire sötéten a helyzetet. Most már kezd kialakulni a harmadik út iránti igény, és reménykeltő, azok nem keverednek a maffiatagokkal. Nincs alku.
"És mindezt azért, mert valamit nem úgy gondoltak, mint az általuk imádott párt vezetői."
Akik pont ilyenek, egy helyen szocializálódtak, ugyanilyen volt akkor is a politika, az országgyűlés, amikor 2010 előtt ők voltak hatalmon. Hazudoznak arról, hogy azóta nincs demokrácia, de akkor bezzeg, de ugyanolyan hazug, kétszínű mocskok ők is, és ezektől éppen ezért nem lehet elvárni, hogy valami érdemlegeset tegyenek.
Ezért mondom, hogy a személycsere nem megoldás.
Többször írtam, hogy ha most a Fidesz veszít, akkor Orbán számára 4 nagyon jó év lesz, aminek a végén, 2026-ban 4/5-del tér vissza, és amit írtál, hogy kb 20 évre.
"Én lemondtam arról, amit írsz, nemcsak a Fidesz, de a másik oldal fanatikusai sem engedik meg, hogy egy értelmes vita, párbeszéd alakuljon ki az emberek között."
Éppen ezért kell rajtuk kívül keresgélni, és azokat favorizálni, akiket mindkét oldal mocskol. MKKP és MHM. És nagyszerűen írod, látod: a 2 oldali maffia szándékosan a párbeszédet akadályozza.
Béla333
@Namely: 11.41
Örülök, hogy van aki hasonlóan gondolkodik, mint én. Majdcsak kialakul végre valami.
Most számomra ami fontos: eltakarítani a maffiát. Az általad beidézett Schiffer-Puzsér beszélgetésben elhangzottakból én most Puzsérral értek inkább egyet: Márki-Zay ad nekem is reményt, hogy ha nincs is hátországa, talán ki tud harcolni valamilyen érdemi változást. Én szurkolok neki!
Namely
@Béla333: "Én szurkolok neki! "
Végignézted amúgy a beszélgetést? Vedd úgy, hogy Schiffer utolsó mondatát válaszolom. :)

Amúgy az országban lévő borzasztó közállapotok egyik legjobb indikátora, hogy az itteni emberekkel sem lehet annyira értelmesen, higgadtan elbeszélgetni erről, ahogyan mi tettük itt. A 90% olyan, mint Rákosi: vagy velem vagy 100%-ban, vagy az ellenségem vagy, esetleg annak ügynöke. Ha kérdezel, ellenség vagy.
Ezt valóban nehéz lesz helyrehozni.
Nekem egyébként Schiffer a hazai politika abszolút ásza: higgadt, nagyon felkészült, az elveit nem feladva, de kompromisszumkész, ismeri a parlamenti munka buktatóit, és főként: beismeri, ha hibázott.
Béla333
@Namely: 13.05
Márki-Zay ha kiharcolja a többiekkel a kormányváltást, utána bármi lehet:
1./ Márki-Zay tudomásul veszi hogy ki adja a parlamenti többséget és úgy táncol, ahogy a többség fütyül,
2./ Megpróbálja olyan körülmények között a harmadik utat minél szélesebben bejárni, kompromisszumokkal,
3./ A 6 párt elszabotálja a számonkérést és ebben Márki-Zay nem lesz partner és feláll...
4./ A 6 párt leváltja Márki-Zayt, mert nem úgy táncol, ahogy azok fütyülnek,

Mindezt csak akkor tudjuk meg, ha meglesz a nulladik lépés: le kell váltani a maffiát!
Borsodi
Hazug emberek szájából hangzik el.Márky Zayt most támadni kell mindenképpen le kell járatni,ezért van az MTV TV2 Kossuth rádió
Ez az igazság!
www.youtube.com/watch?v=r4mk1FXgINQ
kissé felnőttem
sziszi ? rezsi vége a botnak van meg a kapanyélnek bézból ütőnek kettő is van fogástól függően a te hülyeséged határtalan, igy neked nem lehet segiteni kiszállhatnál az ingyen reklámokból

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.