Donáth Anna és Hadházy Ákos  szerint a 4iG Nyrt. kistafírozását gyakorlatilag az állam végezte.

A 24.hu cikke szerint Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője azt közölte Facebook-oldalán, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel közösen feljelentették a magyar kormányt a 4iG Nyrt. tiltott támogatása miatt az Európai Bizottságnál.

Feljelentik a magyar kormányt az Európai Bizottságnál a 4iG tiltott támogatása miatt

Fotók: Facebook/Donáth Anna; Facebook/Hadházy Ákos

Kollázs: propeller.hu

Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt, ha ennyi kritikus infrastruktúra kerül egyetlen magántulajdonos kezébe, véleményük szerint a kormányközeli informatikai cég sajátos helyzete és tevékenysége több ponton is ellentétes az uniós joggal. 

A lap szerint az Európai Bizottságnak írt levelükben ezekről van szó:

- kérik, hogy a testület vizsgálja meg általában is, a versenyjogi szabályok alól felmentést biztosító "nemzetstratégiai jelentőségű összefonódást" lehetővé tevő jogszabály összeegyeztethető-e az uniós joggal. Példájuk szerint a DIGI felvásárlását azért nem vizsgálta a versenyhivatal, mert a felvásárlás megkapta ezt a minősítést a kormánytól.

- a 4iG terjeszkedésének közvetlenül európai versenyjogi vonzata is van, mert határokon nyúl át a tevékenysége, így ezt az Európai Bizottságnak vizsgálnia kell – vélik az ellenzéki politikusok.

- Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint a 4iG kötvényeinek lejegyzése – az MFB 100 milliárd, az MNB 84,45 milliárd forint értékben finanszírozta így a céget – tiltott állami támogatásnak minősül.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt. 2019-ben vált le Mészáros Lőrinc érdekeltségeit tömörítő csoportról, tavaly pedig komoly felvásárlásba kezdett. Megvette például az állami Antenna Hungária tulajdonában lévő Hungaro Digitel 75 százalékos üzletrészét, valamint a DIGI kábeltévé- és internetszolgáltató. Ehhez főként kötvénykibocsátással biztosították a forrást, a papírokat pedig főként állami szereplők jegyezték le, Donáthék szerint tehát az állam biztosított forrást egyebek mellett állami cégek fevásárlására.

Donáth Anna és Hadházy Ákos a közleményben arra is kitért, hogy amennyiben a 4iG megszerzi az Antenna Hungáriát is, azzal megkerülhetetlen szereplővé válik a cég a hazai infokommunikációs piacon, valamint ezzel Jászai kezébe kerülnek a műsorszórás, az állami gernchálózat (MVM Net Zrt., a műholdas kommunkáció (Hungaro Digitel), de az optikai hálózat (Invitech) jelentős része, valamint a Telenor mobilszolgáltató legalább 25 százalékos üzletrésze.

Forrás: 24.hu

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
@Giovanni Alba: Patkány! Vádaskodsz, bizonyítatlan bulvár hírek alapján ítélsz és komolytalanul az érvelés látszatát szeretnéd kelteni!
Az egész vergődéssel az a bajom, ami a többségnek is, gyenge politikai alapú erőlködés!
Pati! Sajnos kevés vagy!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rizikó
@Giovanni Alba: Addig, hogy tegyenek feljelentést, egyetértünk. Ez a dolguk!

Az viszont visszatetsző, hogy engem faggatsz a témakörben megjelent cikkek és vélemények alapján, hogy foglaljak állást! Nem foglalok, mert nincs ügy.
Van egy feljelentés és pár bulvár cikk!

Ezt le is rajzoljam, vagy így már világos?
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 12:56
Dodonába utaztál a véleményedért?
Van egy feljelentés, de annak témájáról nincs saját véleményed, vagy azzal, hogy mindent tagadsz -nincs itten kérem semmi látnivaló- azt akarod mondani, hogy itt minden hótiszta, semmi sumákságnak még csak az árnyéka sem vetül rá?
Úgy rajzolsz ahogy festesz? Borzalmas rémálmokat? Vicces vagy.
A kötvénykibocsátás és azok jegyzése nem bulvárcikk témája. Teljesen hivatalos bejelentés.
Rizikó
@Giovanni Alba: Biztosan rajzolnom is kell ezután!
Miféle véleményem legyen egy kötelező elemként előbányászott libsi hiszti miatt?
Hipp-hopp kiderül hamar, hogy semmi alapja nincs és pont!
Cseh Katalin tiltott módon szerzett támogatását vitasd meg inkább, amiben nyomoznak. Na az ügy!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 13:49
Budai Gyula leszerepelt elszámoltatási biztos feljelentésére gondolsz?
Kíváncsian várom, milyen eredményre jut a nyomozás, de figyeled, hogy nem minősítgetem a feljelentőt?
Mondhatnám pedig -de nem mondom- csahol a láncos kutya, frusztrálta eddigi eredménytelensége, de nem mondom, majd meglátjuk mi lesz. Pedig igencsak légből kapott vádaskodásnak tűnik olyan nyomda ügyeit kötni Cseh Katalinhoz, amelyet már rég eladott.
hvg.hu/kkv/20210720_Botrany_a_kormanymedia_szerint_az_is_gyanus_aki_olyan_helyen_van_ahol_valaha_Cseh_Katalin_volt
Rizikó
@Giovanni Alba: Nem hiszem, hogy a stikliket nekem kéne megoldani. Majd elolvasom a sajtóból az ítéletet és akkor formàlok véleményt.
Németh István
@Giovanni Alba: @Giovanni Alba: sajnos tele van a here-staniclim a hülyeségeddel - a balliberális moslék kommunistáknak akik, valamiféle csökevényeknek se jók, de hatalomvadász rablóbandának, ÉS HAZAÁRULÓ férgeknek a média birodalma sokkal nagyobb teret birtokol, mi több külföldi korrupciós pénzekkel megtömöttek mint ami megengedhető lenne! Ezt kell felszámolni alapvetően és elsősorban! Remélhetőleg lesz rá gondja az újból megválasztott Orbán kormánynak! Az ellenséget a betonba kell döngölni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.