A cikk a HVG360-on jelent meg Para-Kovács Imre tollából, azzal a címmel, hogy Nem hátra. Szerinte kétségtelen, hogy a jobboldali politika jelen van a világban, aztán hogy ez elvezet-e a nácizmushoz vagy nem, arról nagyon nagy a vita.

"Orbán nyugodtan megalázhatja a melegeket, transzokat, cigányokat" – Para-Kovács megfejtette az orbáni retorikát
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

A cikkben felemlegeti azt az Orbán Viktor mondatot, illetve felidézett inkább, amikor a miniszterelnök a homoszexualitás és a pedofília között fennálló esetleges kölcsönhatásról elmélkedett a Kossuth rádió pénteki adásában.

Kétségtelenül elképzelhető olyan szituáció, hogy a falu bolondja és a kistérségi náci hajba kap a tárgykörben, de remélhetőleg Orbán Viktor nem őket kérte fel szakértőnek, mert különben annál is nagyobb bajban vagyunk, mint hittem.

- jegyezte meg.

Para szerint semmilyen szakmai vita nincs arról, hogy a homoszexualitás „elvezet-e” a pedofíliához. Véleménye szerint ez szégyenletes, manipulatív kijelentés, akárcsak a bevezetőben említett történelmietlen példa, ami azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz szavazóbázisába remélt

halmozottan suttyó pár százezres csürhének hízelegjen, mintegy felvázolva az alaphangot az emberarcú kereszténydemokráciában, ahol kendnek szólítják egymást az emberek, a tészta nem étel, az asszony nem ember, csűrdöngölő szól az éjszakában, és Semjén Zsolt nem szánalmas bohóc.

Ez egyébként a megye kettő léptékű miniszterelnök legszórakoztatóbb trükkjeinek egyike, ez a kisembertempó.

Orbán tehát nyugodtan megalázhatja a melegeket, transzokat, cigányokat, balkezeseket, kutatókat, zöld szeműeket vagy menekülteket, nem kap értékelhető erejű választ sem a tömegektől, sem az ellenzéki politikusoktól, egyedül csak az Európai Unióval lehet gondja, de azt már elég rutinosan hárítja, ismerve az enyhén retardált kolosszus reakcióidejét.

- fejtette ki.

Az hogy mi az olcsó póz mögött mögötti megfontolás, és mi az író, újságíró véleménye az orbáni retorikából az a HVG360 cikkében olvasható el IDE kattintva.

Forrás: HVG360
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
a halmozottan suttyó pár százezres csürhe,ti vagytok shikarik..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyar1
Lehet mondani, hogy a munkaalapú társadalma azt jelenti, hogy az emberek dolgozzanak életük végéig még rokkantan is azért, hogy a tetves gazdagok gazdagodhassanak még járvány alatt is pld.
Rizikó
Rasszista, mert tipikusan élősködő létformát határozottan körülhatárolható minoritás képvisel. Ennek a kimondása ma a rasszizmus!
csak úgy....
@Rizikó: shiki,te kimondottan diliház érett!
ómió
Ezt is megszállta az efftársi ráhazudhatnék?
Toller Béla
A halmozottan suttyó kikéri magának a többszázezres számot, a rasszista nem hallja a rasszista kijelentéseket, utalásokat, nem látja a plakátokat, nem akar az érteni semmit sem, rendőr a pintéri ezredben ! Orbánt nem lehet r4ávezetni az igazságra, a legcélravezetőbb lett volna ifjabb korában szétrúgni az önző, erőszakos, hazug és teljes mértékbe gonosz valagát. De hát ezt elmulasztották valakik ...
telegdilaci
Lehet ez lesz a veszte hogy bizonyos csoportokat,semmibe vesznek gyalázzák őket,az a sok vén bohóc akik a potrohost körbe ugrálják mennyi pénzt kaptak hogy lejárassák magukat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.