Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az Inforádiónak mondta, hogy úgy gondolja változtatni kell a karanténszabályokon, változtatni kell a kezelésen, folyamatosan figyelni kell a nemzetközi eredményeket, és ezek a jelenlegi járványügyi intézkedések abszolút követik az újfajta omikron-variánsnak a viselkedését – írja az Index.hu.

Szlávik elmondta, melyik az omikron leggyakoribb tünete
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A szakember beszélt arról is, hogy a vírusvariáns lappangási ideje sokkal kevesebb, mint az eddig ismert változatoké, emiatt a betegség lefolyása is gyorsabb. 

Szlávik János elmondta, hogy a Magyarországon domináns omikron-variánsra az alábbi tünetek jelezők:

hátfájás,

derékfájás,

torokfájdalom,

krákogás,

enyhe köhögés és

izomfájdalom.

Szlávik János kiemelte, hogy a deréktáji fájdalmakat nehéz megmagyarázni, de

nagyon sok embernél egy egyszerű, lumbágószerű derékfájdalom az első tünete az omikron-fertőzésnek.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy „a koronavírus omikron-változata sem a barátunk”, ugyanis az időseknél az immunhiányos, daganatos vagy tüdőbetegeknél súlyos megbetegedést képes okozni. Egy oltatlan akár lélegeztetőgépes kezelésre is szorulhat – tette hozzá.

Szlávik János elmondta azt is, hogy az omikron-variáns terjedése azért ilyen gyors, mert máshogy jut be a sejtbe. A rengeteg mutáció, ami a vírus felszínén keletkezett, azt a célt szolgálja, hogy máshogy jusson be az emberi sejtekbe, így gyorsabban tud szaporodni – tette hozzá.

A szakember arról is beszélt, hogy

nem hisz abban, hogy az omikron hozza el a járvány végét, azonban a járványhullám csúcsa után arra számítanak, hogy szinte senki nem fog majd kórházba feküdni a betegség miatt, aki mégis, vagy idős, vagy immunhiányos.

A negyedik oltással kapcsolatban Szlávik János kiemelte, hogy Magyarországon elsősorban az idős, beteg embereknek javasolt. 


Forrás: Index.hu
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@Pálinkás Pál:
ez nem lefutott történet, lesznek új variánsok
ezeknek a kialakulását kell akadályozni ... oltással
Pálinkás Pál
@KisTehen: semmi kifogásom ellene, önként vonuljatok a " vágóhídra "..de aki nem kér belőle, hagyjátok békén...
magyar1
Akkor én omikronos vagyok mert minden tünetet produkálok, de negatív a tesztem.
KisTehen
@Pálinkás Pál: kicsit komolyabban kellene venned a dolgot, mert jöhet egy olyan variáns, ami kiröhögi az "immunitásodat"
Eladott Ország
@magyar1: ma, 07:05 ♣ Akkor valószínűleg öregszel.
Pálinkás Pál
@KisTehen: az legyen az én problémám, ne más mondja meg ,mitől féljek...de lássuk csak...mennyivel is vannak az oltottak előrébb?...sorra betegednek le 3. oltás után...én oltás nélkül a két év alatt max az orromat fújkáltam pár napig...bő húsz éve nem voltam lázas...miért is kéne rettegnem a korona vírustól?...évtizedek óta köztünk él..csak most bizonyos körök hatalmas profitot láttak a náthában...elvégre még egyik szócsövetek, szlávik is épp most jelentette ki..." időseknél az immunhiányos, daganatos vagy tüdőbetegeknél súlyos megbetegedést képes okozni."
ez az eredeti vírussal is így volt...tehát miért is kell egészséges embereket baszogatni a kísérleti vakcinával?...mellesleg az angolok megunták, igazuk van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.