Zöldpárti és balliberális európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja levélben fordult az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalához, és a magyar választásokba való beavatkozást sürgetik.
Fotó: MTI/Varga György
Mindezt Varga Judit igazságügyi miniszter írta meg csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
A politikus kifejtette, az EP-képviselők levele „természetesen tele van hazánkat érintő csúsztatásokkal és nemtelen bírálatokkal”. Tapasztaltuk, Brüsszelben már hónapokkal ezelőtt kezdetét vette a magyarországi választási kampány – fogalmazott. Szerinte az európai baloldal célja egyértelmű, befolyásolni akarják a szavazás eredményét.
A levelet kiadó EP-képviselők azonban elfelejtik, hogy az EBESZ az elmúlt években mindig küldött megfigyelői missziót Magyarországra, „nincs ebben semmi különös, ez bevett szokás” – mutatott rá Varga Judit.
Hozzátette, ahogy az elmúlt években, úgy most is egy szabad és demokratikus választásról győződhetnek majd meg a nemzetközi szervezet küldöttei.
A miniszter szerint az mindenesetre beszédes, hogy „2006-ban nem aggódott ennyire a demokráciáért az európai baloldal, mint most”. Így fogalmazott:
Ne legyenek kétségeink: a bürokraták minden lehetséges platformon próbálkoznak majd és minden lehetséges eszközt be fognak vetni azért, hogy befolyásolni tudják a választások kimenetelét.
A miniszter arról is beszélt, hogy „mi azonban itt leszünk, éberek maradunk és nem fogjuk hagyni, hogy a magyarok döntésébe bárki is beleszóljon külföldről!”
Forrás: MTI
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F78.media.tumblr.com%2F6097232d97d13c34029b5b2053d3c570%2Ftumblr_pey439n4sX1qaxnn8_540.jpg&key=vojgdv3SYUGPkF04G6a1wg&w=600&h=407
A demokrácia haldoklik Magyarországon
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/52449398_350288115820883_2217282596046372864_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9yA8HzO0-pwAX86axIO&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_i12Yvj-XAPr_a5cp1HDRdWOToeXZipzKhlcGS43ohPw&oe=6210A47B
Üzenem a magyaroknak hogy nem én vagyok az ellenségük, hanem a miniszterelnökük!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/64354867_627023644444213_5256033487667855360_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=-wneTo9ycv0AX_IZHGq&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_EumHnZkilIiiL_HWrnUA3KtD8eSl5O7xLyIX_eRkeow&oe=620DE850
Az Európai Bíróság elutasította a benyújtott magyar keresetet a Sargentin jelentés ügyében.Mondja ezt az, aki egy szaros doktorit se hozott, össze, és nem az agyával jutott oda, ahová kinevezték.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/195759549_523859858978739_4008987802157906438_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=sEVWAZAcZ-IAX89hoiM&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_Nsm4_wuSiLEYy46RBmgc4CXXjUd0czYpnZtXBDWmkLw&oe=620FD463
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/163949134_10208654906208137_4389440901040739086_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=MqNLGseLkpkAX87cnwR&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-WlMFpEF6FpqI_z7EvppZSgE7yt1Ykhx-t3Wqg9IotnA&oe=620DFE6B
Az ellenzéknek nincs félnivalója. Javaslom, külön figyeljenek az informatikára, mert mióta Lölő tulajdonolja, kódolva van benne a fidesz győzelem."
Új hozzászólás