Az amerikai rádiós legenda szerint aki eddig nem oltatta be magát, az vessen magára.okatok túl fogja élni, sokatok viszont meghal majd. Ezek az emberek nem hiszenk a kormánynak, hiszen azt hiszik, hogy valami összeesküvés van a háttérben, ami mágnesessé, vagy valami ilyesmivé teszi őket. […] Én háromszor oltattam be magam, és a legkellemetlenebb mellékhatás az volt, hogy egy napon át volt egy kis fejfájásom.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: magyar1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyar1
Az egészségügyi befizetéseket az oltatlanok is éppen úgy teljesítik mint az oltottak, és ebből fizetik az oltásokat is. Tehát már elhasználták az eü. jogosultságukat, úgy hogy a kórházba nem szabad az oltottakat beengedni. Haljanak meg otthon ők, ahogy ez a szellemi roggyant ember mondja, a fejfájáson kívül lehet még több hozadéka az oltásainak is, ne örüljön előre. Már a szellemi leépülés jelei látszanak is.
FLETÓ
Zsidó ember üzleti alapon fogja fel a dolgokat!
magyar1
@KisTehen: Erről még nem hallottam, de semmi köze ehhez.
simmering73
@KisTehen: Még egy értelmes beírásodat nem lehetett itt olvasni. Pihenjél egy kicsit. Nem kell állandóan itt idétlenkedned.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.