Jakab Péter egy Facebook-posztban ment neki keményen a kormányfőnek.

Jakab keményen nekiment Orbánnak: „Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop – ez hitelesebb kampányszöveg lenne, mint ez az előre megyünk, nem hátra”

Fotó: Facebook

Miniszterelnök úr ma megpróbálta megmagyarázni, hogy az árak emelkedéséről nem ő tehet, hanem a nagyvilág. Érdekes, amikor a világ gonosz „háttérhatalmaitól” kell megvédeni Magyarországot, akkor Orbán mindig győz a világ felett

- kezdte posztját a jobbikos politikus.

Hozzátette:

Amikor a drágulástól kellene megvédeni az országot, akkor meg mindig a világ győz. Miniszterelnök úr széttárja a kezét, hogy ő nem tud mit csinálni azon kívül, hogy hatósági árassá tette a csirke far-hátat.

A Jobbik elnöke úgy véli, lehetett volna mást is tenni, például szerinte a kormány "csökkenthette volna a világ legmagasabb, 27 százalékos áfáját, vagy emelhette volna a béreket is 12 év alatt".

Ehelyett az Unió második legszegényebb nemzete lettünk. De szerinte előre megyünk. Nem, miniszterelnök úr, hátra megyünk. Majdnem leghátra.

Jakab kritizálta azt is, amit Orbán az egészségügyről nyilatkozott.

Miniszterelnök úr szerint az állami egészségügy kellő biztonságot ad a betegeknek, és a kormány soha nem fog közpénzt adni a magánegészségügynek.

Ehhez képest az államit 12 év alatt lerohasztották, a várólisták egyre nőnek, Kóka János budai magánklinikáját viszont épp most tolták meg több százmillió forint közpénzzel.

„Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop" – hitelesebb kampányszöveg lenne, mint ez az „előre megyünk, nem hátra” – zárta posztját a Jobbik-elnök.

Forrás: Facebook

Címlapkép: Facebook

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Hagyjuk már Gyurcsányt, 12 éve Orbánnál pattog a labda.
Birkucik, mégis mi nem igaz abból amit Jakab Péter leírt?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@rokker33: teljesen igazad van, gyurcsány antidemokratikus tettei nem merülhetnek a feledésbe
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 16:34
De igaza van Jakabnak:D
Orbán tettei feledésbe merülhetnek kéthetente?
durbincs
@koszpeko: @sgl: ménem veszi tudomásul,hogy magának ennyi jutott ? kb 50IQ ? bánya-nyomi ? + Ha má @koszpeko: ?aki @csak húgy...: ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.