Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában egyebek mellett arról is beszélt, hogy miért ellenzi az egészségügy privatizálását – írja a HVG.hu.

Orbán Viktor ma kispénzűnek vallotta magát, végül is érthető
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Azt magyarázta, hogy a gazdagoknak mindegy, milyen a rendszer, de aki nem gazdag, annak nem, majd megjegyezte:

a magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek,

A magyar bérszínvonal még nincs ott, hogy minden állampolgár megengedhesse magának a magánegészségügyi ellátást. Ezért sem támogatja a kormány az egészségügy privatizálását.

A miniszterelnöknek az utolsó ismert adatok szerint nincs egy forint megtakarítása se. Két hét múlva – a legújabb vagyonnyilatkozatával – viszont csattanós választ adhat a károgóknak – írja a HVG.hu.

Így akár érthető is az első nekifutásra összehozott királyi többes, 

hiszen hivatalos papír van arról, hogy a miniszterelnöknek egy forint megtakarítása sincs, legalábbis az utolsó ismert tényállás szerint.

A lap szerint nemcsak a tavalyi, de a tavaly előtti vagyonnyilatkozat is arról árulkodott, hogy üres az otthoni kassza.

Egy tavaly májusban adott interjújában Orbán Viktor azt is elmesélte, hogy őt is megviselte a járvány, hiszen ő is bérből és fizetésből él.

Forrás: HVG.hu
Címlapkép: Facebook

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
Irina csaucseszku kalapozott nem kezdesz te is mert sajnálni nem fogunk idöbe van még
CsipkeRózsa
A tavalyi vagyonbevallása után, úgy tudom, gyűjtöttek neki pénzt, most megint tőlünk vár adományt?
Gauntlet
a rinocéroszok tőle kérnek plusz bőrt !!
lampa laz
Hogy nem sül le a bőr arról a tolvaj pofájáról. Azt tudjuk, h nincs a nevén semmi (még), de ez a vak- és igazhitű fideszesek megtévesztése, mert az írni, olvasni tudó embereket nem tudja félrevezetni. Nehogymá a táskás szemü haver gazdagodását azért segítette 100 miliárdokkal, h neki meg a jövőre nézve kilógjon a töke a nadrágból. Sosem szerettelek, de az utálatomat már nem lehet fokozni irántad.
Eladott Ország
Orbán én soha nem dolgoztam mégis milliárdos lettem… Rohadjon ki a szádból az aprócsont ha még van! Így kell ezt csinálni more!
www.facebook.com/Lop%C3%B3t%C3%B6km%C3%A9mek-543043382842240/photos/a.543099426169969/649713182175259
Ez a járvány minden bérből élőnek betett. Nem bérből élsz hanem belőlünk. Nagyon új a seprű, lehet használni ,aktívan, van elég szemét ...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/192612884_1118024008677505_6864733914904791725_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=uXglo8jHkvsAX9EEqdz&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_iFZ75h1imDH8-XPeWIJhQzHUQWzNsAOm9krV9ByQhvg&oe=620F269B
Orbán elkobozták a teljes vagyonomat lefogytam éhes vagyok adakozzatok! Ez a járvány minden bérből élőnek betett.Szeretnénk már így látni, de inkább a sitten!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/53671897_573924963087415_3522085852320628736_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=SlpoAHB0j4sAX-jWl7_&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT_29DkMVy0I4bhqAk1530CwadU8rwbs3NaJxpiAM-r6bQ&oe=6211F026
Eladott Ország
Orbán: Én is a kommunizmus áldozata vagyok, szüleim 1962-ben nem tudtak kotont venni Felcsúton, mert hiánycikk volt.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/53766616_574247133055198_8969692718389264384_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=tyewBb14vrEAX81s3fU&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT8s68snjyuoqm_V1Pd8lopalnV8H2c1yDabKHCVqVzDMw&oe=620F0AC3
„Ha rád pillantok, megborzongok s fázok,
bár jól tudom, hogy balga, aki fél:
örökké állnak a magyar akácok,
s téged elvisz, mint szellentést, a szél.”
(Faludy)
csak úgy....
megható a minden magyarok miniszterelnöke anyagi körülménye... :)
keveset adóztok ti bibasok!
csak úgy....
nem is tudom,hogy utoljára egy valaki ,mikor verhetett át ennyire egy egész népet?
-talán harry houdini az amcsikat vagy milosevics a szerbeket?
csak úgy....
@simmering73: erre viktor már nem is emlészik..
simmering73
A kispénzű Orbán Viktor.
"Amennyiben nem replika és Orbán Viktor kedvenc kínai boltjából való, akkor igen drága gumicsizmában “disznóvágta” végig az elmúlt hétvégéjét a miniszterelnök – szúrta ki a Klubrádió. Normális esetben nincs ebben hírérték, de “kerítésen belül” hol van már a normalitás?"
varosikurir.hu/orban-louis-vuittonja-a-gumicsizma/
Gazella
Vettem jó nagy mély levegőt...inkább nem mondok semmit de nem káromkodom.
Lepényleső
...kispénzűek,- és igazmondóak mint ő?
csak úgy....
szerintetek a kövér et. is ekkora nyomorban tengödhet,mint a kisz testvére?
namihami
""...a magyarok közül sokan vagyunk, sokan vannak, akik kispénzűek...""
És, RÉSZBEN. még igaza is van.
namihami
@bakcsubakka: Igen, RÉSZBEN valóban igaza van.
Ugyanis sokan vannak, akik kispénzüek és kevesen vannak, akik sokpénzűek.
Attól, hogy ezt magára is mondja (már a kispénzt), attól ez még nem válik teljes igazsággá. Tehát RLSZBEN valóban igazat mondott. Az, hogy ő is ezt a kategóriát erősítené, ez így röhejes, ez viszont már más kérdés
kereső
"A magyar bérszínvonal még nincs ott, hogy minden állampolgár megengedhesse magának a magánegészségügyi ellátást. Ezért sem támogatja a kormány az egészségügy privatizálását."'- nem támogatja, de mindent megtesz annak érdekében, hogy az állami eü. nem máködjön, és a betegek , a kis pénzúek os egyre inkább a magánegészségügyet vegyék igénybe .
Hogy nem szakad rád az ég, rohadt hazug láda.
kereső
A kispénuú, mi kuzyánk külyke miniszterelnök, aki 25+milliárdos palotában püffeszkedik, királyi széket faragtatott magának, disznóvágáson meg 70 ezer forintos gumicsizmában tapossa a xart.
Hát persze- kispénzű a király, csak éppen a húbéresei igazgatják a vagyonát, ami már gyakorlatilag az egész ország+édes erdély.
tudode
Koldusnak, országLÓNAK ha elindul a leejtőn nincs megállás:
.
----- A legarcátlanabb lopás, ha Orbán vejének bankja kezeli és megsarcolja az állami pénzeket
nepszava.us/a-legarcatlanabb-lopas-ha-orban-vejenek-bankja-kezeli-es-megsarcolja-az-allami-penzeket/
-----------------------
.
Nem csak saját hazáját, családját is magával rántva a semmibe, 12 év után visszamutogatva azzal is, hogy romhalmazként, vagy milyen országot vett át 2010-ben, azzal együtt, hogy
.
----- Orbán megint külföldön dícsérte a Bajnai-kormányt
privatbankar.hu/cikkek/migracio/orban_megint_kulfoldon_dicserte_a_bajnai-kormanyt-231457.html
----------------------
-
:???
ómió
Márpedig, ugye, Magyarországon (ebben a "mélyszegénységben"!) olyan, hogy "kispénzű" - ugyanúgy, mint migráncs - efftársilag "nincs is"! Már, amikor Maki efftárs fizetőssé tenné az egészségügyet! Egyébként viszont "dúl a mélyszegénység"!
odst
@ómió: Bede, mikor basztak utoljára pofán?
Eljött az ideje egy újabbnak.
Már régen érett, de most eljött az ideje, te kopasz geci.
Ne ugassál, gyere ki a hóra!
odst
Amit ígérhetek, hogy letépem az arcod és a seggedbe dugom. Így jó neked?
ómió
@bakcsubakka:Már anyucidat, azt a bárcásat is másra hazudnád, bolsiék fajgörénye!? Ő se bírja a bolsibűzödet?
ómió
@odst: Újabb delíriumod volt, bolsiék elmebetege!? És nem Lenin efftársad jelent meg benne, hanem Bede? Agydonorod meg még mindig nincs kilátásban? Ez lehet, ám, az efftársi pech!
ómió
@bakcsubakka: Anyád mai megbaszásán túl vagy már, bolsiék legocsmányabb fajkreténje, vagy csak délutánra halasztottad és ezért ajánlod nekem a saját napi teendődet? Neked nem szókincs- hanem szövegértési gondjaid - mit gondjaid, totál hiátusod - van, bolsiék elmebetege! Hiszen egyetlen kifejezést se értesz, nemhogy 5-6-ot!
telegdilaci
Ki az aki ezt az aljas hazugságot elhiszi,én szégyelem magam helyette!
Dr. Proktor
A mini szterelnök aki saját bevallása szerint soha nem hazudott...
... eleget!
telegdilaci
Ez úgy hazudik ahogy elő van írva,ők beszélnek magán egészségügyről hogy a Baloldal akarja és szegénynek hazudja magát ez a gazember,közben a múlt héten adtak át egy magán üvegpalota kórházat,ami állami támogatást is kapott,és a volt SZDSZ-es miniszter Kóka Jánosé!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.