A Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

Deutsch Tamás: Magyarország 12 évi kemény munkával kijavította a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Nemzet arról kérdezte Deutsch Tamást, hogy mire számítanak még az áprilisi választások előtt és azok során. Emellett szóba jött természetesen az is, hogy Brüsszel Magyarországot támadja, az Európai baloldal pedig eközben támogatja a hazai ellenzéket.

A kérdésre, hogy okkal aggódnak-e azok az európai parlamenti képviselők, akik a napokban arra szólították fel az EBESZ-t, hogy teljes körű missziót küldjön az áprilisi magyarországi választásokra, Deutsch elmondta:

„Azt tudom csak mondani, amit a 2014-es és a 2018-as választások előtt is: szabad a gazda, akik akarnak, nyugodtan jöjjenek és vizsgálódjanak, nincs semmi takargatnivalónk! Magyarországon, ahogy az elmúlt több mint tíz esztendőben minden alkalommal, most is maradéktalanul jogszerű és tisztességes, az európai sztenderdeknek megfelelő választási előkészítést és lebonyolítást láthatnak majd. Teljesen világos azonban, hogy ez az egész felszólító-levélírósdi akció megint nem más, mint az európai baloldal újabb alamuszi politikai manővere, amivel a gyengélkedő magyar baloldalt akarják segíteni. Az európai baloldalnak a magyar kampányban való részvétele, a közvetlen beavatkozása, a magyar baloldalt minden rendelkezésére álló törvényes és akár törvénytelen eszközzel történő támogatásának politikai koreográfiája már jól ismert: kígyót-békát mondanak Magyarországra, alaptalanul rágalmazzák és vádolják a magyarokat éveken keresztül, majd a választások közeledtével hirtelen objektív és pártatlan választási megfigyelők akarnak lenni.

A választások előtt alig két hónappal a napnál is világosabb a képlet: 2010-ben Magyarország egy csődbe jutott ország volt, kivéreztették és tönkretették.

Nagyon kemény munkával tizenkét év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította, azonban most jönnek azok, akik 2010-ig baloldali politikusokként csődbe vitték az országot, és azt mondják, hogy készen állnak arra, hogy a választások után ők vegyék át az ország irányítását.”

De azt is vízionálta, hogy mi történne egy ellenzéki győzelem esetén:

„Ha visszajönnek, ugyanazt fogják tenni, amit korábban tettek, ahhoz értenek ugyanis:

a megszorításokhoz, az elvételhez, a nyugdíjcsökkentéshez, az egészségügy fizetőssé tételéhez, a vizitdíj és a kórházi napidíj újbóli bevezetéséhez, a rezsicsökkentés és a tizenharmadik havi nyugdíj eltörléséhez, az adók emeléséhez, a családtámogatások eltörléséhez, a minimálbér megszüntetéséhez.

Az európai baloldalon is kísértetiesen hasonló a helyzet, ott is a gyászos múltból ismert alakok akarják megint ugyanazt csinálni, mint korábban.(...)”

Emellett arra is figyelmeztete a szavazókat, hogy még a választások előtt az európai baloldal „újabb hazug és rágalmazó jelentéseken dolgozik.” Ennek jegyében szerinte az Európai Parlamentben több, egy kaptafára gyártott rágalmazó baloldali politikai pamflet is el fog készülni. 

Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

telegdilaci
Dehogy nincs takargatni valótok te ócska drogos FaX-kalap!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
telegdilaci
Dehogy nincs takargatni valótok te ócska drogos FaX-kalap!
Tunes1106
Mennyi is az állam adósság és hol van a nyugdíj alap?
Nessy
Még egy kis "hiba javítás", és Bulgária is megelőz bennünket! Éljen, vivát, hurrá, banzáj!
Eladott Ország
“Hogy hol tartanánk, ha az elmúlt közel 12 évben egy valóban hozzáértő, lelkiismeretes és tisztességes kormány vezette volna az országot, arról legfeljebb csak elképzeléseink lehetnek. Hogy mekkora erkölcsi rombolást végeztek azon felül, amennyi pénzt kiszivattyúztak a közösből, azt ember nem tudná megmondani. Amit viszont mindezeken túl még mindig nem értek, az az, hogy egy esetleges bukta után mi lesz itt? Mi lesz például Orbánnal? Jó, tudjuk, még 30 évig fogja osztani az észt, de ha mégsem, és tényleg oda kerül, ahová való, akkor hogyan tovább? Visszavonul a felcsúti parasztházba és bajuszt növeszt? Vagy mint Rákosi, száműzetésben tölti hátralevő éveit, Putyin vendégeként Oroszországban? Vagy Berlusconihoz hasonlóan mérgezi tovább a levegőt, és orgiákat rendez a hatvanpusztai gigabirtokon? Ha ez az ember ezt megússza, akkor ne nagyon várjunk csodát egy estleges kormányváltástól. Ha ez a bűnszervezet nem lesz felszámolva, akkor itt semmi nem fog változni. Ha ezt a szennyest nem dobjuk ki, és nem mondunk mindörökre nemet arra, amit Orbán művelt, visszaélve a kétharmaddal, akkor ez az elmúlt legcikibb évtized továbbra is ott fog bűzölögni a magyar közélet szemétdombján. Ahogy terroristákkal nem egyezkedünk, úgy bűnöző politikusokkal sem. Remélem, senki nem fogja annyival megúszni, mint amennyivel eddig megúszta Simicska, Kaleta, Szájer, Borkai, Balog, Rogán, Kósa, Bayer, és sorolhatnám reggelig. Nincs bocsánat az elmúlt 12 évre. Nincs magyarázat arra, amit tettek és folyamatosan tesznek ellenünk. De ha ennek ellenére mégis futni hagyják ezt a bagázst, akkor az ellenzék is csak egy levegőbe beszélő, megalkuvó banda. Egyszerűen nem szabad hagyni, hogy Orbán nevessen a végén. "
Ne hagyjuk hogy Orbán nevessen a végén.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/07/orbannevetes.jpg
Magyarország már rég nem erős ország, 12 éve süllyedünk!...
koszpeko
Persze, hogy a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.
Az uniós parlamentben nem mer ilyet mondani fél, hogy az ottani képviselők megszakadnak a röhőgéstől.
relatív
Az ilyen semmit nem érő alakok mérgezik azokat a tehetséges, de ok nélkül elnyomott emberek gondolatvilágát, akik az emberiség javát akarva igyekeznek egy jobb életkörülményeket teremteni mindenki számára. Még a munkakerülő, de barári támogatással kvalitásának figyelembe nem vevésével olyan jólétet biztosítanak, mint a nyilatkozónak, a nagy semmiért !
Béla333
Szívós népünket 12 évnyi aljassággal lenyomtátok Románia mögé!
Már csak Bulgária van mögöttünk!
Ez szégyen! Ne dicsérjétek magatokat, mert ez büdös!
lusta
@Nessy: @Nessy: Miután bejelentették a bolgárok, hogy 2014-től már az euróövezetbe belépnek, nagy esélyük van az előzésre.
Eladott Ország
@sgl: ma, 10:45 ♣ 42 ezer milliárdnál áll az államadósság. Gyurcsány idején a fele volt és felgyújtatta a fővárost! EZ CSAK A DOLGOK EGYIK RÉSZE! VAJON EGY EKKORA TARTOZÁSHOZ MEKKORA ADÓSSÁGSZOLGÁLAT TARTOZIK?! KAMATTÖRLESZTÉS?!
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/271778465_1263346767478561_5085923710962447759_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=R3AI1XHEZ34AX-Tv4om&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT86z2FharilNzqR9kc1uPbZzkuiTFRyUMehogMd1gnCow&oe=61F136F9
ómió
Pedig "csak" az efftársak állam- és gazdaságcsődje meg népzsebelése "sebeit" kellett "begyógyítania".
Eladott Ország
@lusta: ma, 10:49 ♦ Van annál lejjebb, hogy Magyarországon még nincs euró: Például az, ha a bolgárok hamarabb vezetik be. A Nemzetközi Valutaalapnál már készpénznek veszik, hogy Bulgária 2023-ban csatlakozik az euróövezethez. Szép új világ lesz, ha majd az lesz a mérce, hogy Bulgáriát utolérjük. A megoldás: Matolcsyt elvezetni, Orbánt leváltani, eurót bevezetni!
olkt.hu/friss-bulgaria-utolerte-magyarorszagot-szoval-akkor-ki-teljesit-jol/
lusta
@Eladott Ország: Nagyon torzít, így nem érthető egyértelműen az ábrázolás.
RonaGyuri
s hány év kell majd ahhoz, hogy a ti esztelen tombolásotok hatását felszámolják??? =))
Nessy
@KisTehen: És te ennek örülsz??? Ahogy csúszunk egyre lejjebb?? No komment!
Macskaszem
Ez a drogos majom is az egészségügy fizetőssé tételéről pampog, de úgy, hogy az ellenzékre fogja. Pedig szépen csendben pontosan ez történik jelenleg. Az állami lerohasztásával egyidejűleg a magánklinikák megtámogatása közpénzmilliárdokkal. Ébresztőőőőő!!!
Pipás
@KisTehen: "ja, én addig örülök, amíg csúszunk lefelé" -> hülye vagy, mint a többi fideSS szavazó.
Sámannus
A koszmós fejedet sem teszed rendbe te nyomorék.
Pipás
@KisTehen: Nem hazudik itt senki, csak menekülsz a valóság elől.
odst
"RonaGyuri: És hány év kell majd ahhoz, hogy a ti esztelen tombolásotok hatását felszámolják???"

"Kis Tehén: meg se próbáljátok, 100 évetekbe kerülne"

???
kereső
"Gyurcsány nem számolta fel a demokráciát.
Nem korlátozta a sajtót!
Nem változtatta meg az államformát a választási rendszert.
Nem kergette világgá a magyarokat.
Nem rugdosta árokba a rokkantakat.
Nem hizlalta a magán vagyonát a közpénzekből sem az EU-s támogatásokból.
Nem csinált közmunkást a magyarokból.
Sem az egészségügyet, sem az oktatási rendszert nem barmolta szét.
Nem csak az újgazdag celeb gyerekek tanulhattak.
Nem stadionokat épített, hanem utakat, iskolákat, kórházakra költötte a közpénzt.
Nem fizetett közpénzen magának és a pártjának választókat.
Nem járatta le Magyarországot a világ előtt.
Liberális demokrácia volt és nem illiberális degenerált fasisztaeszméken alapuló rabszolgatartó munkaalapú társadalom.
Az öregeket, betegeket nem ítélte lassú halálra!
Nem a családi kört és a hozzá tartozó baráti társulatot ajándékozta meg közpénzeken.
Nem bratyizott diktátorokkal.
Nem adta el az országot Putyinnak.
Még sorolhatnám! De minek?
Gyurcsány szembesült a hibáival és felvállalta azt, amit korrigálni akart.
Szóval ne dumálj nekem itt az emútnyolcévről! Kiskomám!
Mert minden hibájával együtt ezerszer jobb volt, mint amit ez a skizofrén stadionépítő mini miniszterelnök ámokfutása, ami már hét és fél éve tart. És azon van, hogy bármi áron folytassa még húsz évig! Ha az kell, akkor gondolkodás nélkül a magyarok pénzén megvásárolja a külhoni magyarok szavazatát. Diszkriminálva azokat a magyar honfitársainkat, akik miatta menekültek el. Esélyt sem adva annak, hogy a választáson arra szavazzanak, akire ők szeretnének.
Ne hantázz itt nekem Gyurcsány „bűnéről”! Mert a felcsúti dakota elárulta, kirabolta, sorstalanságba taszította a magyarokat!
Elég volt a hülyítésből már!"

Ti ezeket a hibákat javitottátok ki, kemény 12 év alatt!
kissé felnőttem
te aztán igazán hallgass, hazug kiszes kommunistát is ostobán játszottál ,nemzeti bohóc lettél az unióban is meg max jól megszedted magad, helyedet valahol szibérián túlra tehetnéd, tartásdijak attól ideérnek ám.
Macskaszem
@KisTehen: Te szerencsétlen hülye, takarodj már innen a sz@r dumáddal, itt nincsen rá kereslet, húzzál a Prostira meg a nyolcaskára, ott zabálják ezt a moslékot amit ide böffentesz.
Yoda69
Deutsch Tamás: Magyarország 12 évi kemény munkával... csirkefarhat.
Magyarorszag elore megy, nem csirkefarhatra.
kereső
@KisTehen: Mond, te tényleg ennyire ökör vagy? Tudod mi a legnagyobb bűne GYF-nek, hogy túlzottan demokrata volt, hitt a demokjratikus rendszer működésében- amely képes arra, hogy az orbán féle nácik tevékenységét korlátozza, és hivatalból ,megtorolja a törvényes államrend elleni bűncselekményt. Elcsalta a 2006-os választást? Hogyan? Mert ezt eddig nem fejtettétek ki, csak lózungoltok. Ha a költségvetésre gondolsz- annak időarányos ismertetése az akkor és most is érvényes jogszabályok szerint történt. Mert ugyi erre célzol? Hogy, nem mondtak igazat- pedig, de. És ahhoz mit szólsz, hogy utólag bebizonyoosodott , hogy ti már a 2010-es választást is elcsaltátok, hiszen mindabból amit az "emmuttnyocévben" orbán mondott, semmi nem volt igaz, és pontosan az ellenkezőjét valósitotta meg , mint amit mondott- azaz hazugsággal nyert már 2010-ben is. A költségvetésről, és államadósságról meg csak annyit, hogy a 2006-os költségvetési hiány 6,9% volt, amely azután 2007/2008/2009/2010-ben rendre- a konvergencia programnak megfelelően 4,6-4,9% között volt, a világválság ellenére. Ja, bóvliba meg 2012-ben került az ország- GyF ideje alatt a befektetésre ajánlott kategóriában volt végig. GYF ideje alatt csatlakozhatott az ország a schengeni szerződéshez, mert teljesitette a feltételekt. Épitettek 700 km. autópályát, kórházakat iskolákat újitottak fel, úgy, hogy nem jött az országba ezemilliárdos támogatás az eu-ból. Tudod, mi volt a legnagyobb bűne, hogy az Ő kormánya terjesztette be az első korrupció ellenes törvényt , amelyet aztán a fideSS és a szocik közös erővel kiheréltek, és Ő volt az aki törvényt terjesztett be arról, hogy egy seggel ne ülhessen hat lovat politikai potentátok. Na ez aztán végépp kiverte a biztositékot. Hazudozzatok még- úgyis csak abból álltok, és csakis azzal győzhettek.
kereső
@KisTehen: Amúgy meg tényleg megszólalásra fizethetnek téged rogánék.
kereső
@KisTehen: Tudod mi volt/és mai napig nagy-nagy bűne? Az a hitvallása, hogy "több lehetőség lenn, és több felelősség fenn"- na ezzel most is egyedül áll a pártjával a demokratikus oldalon.
odst
@kereső: Érzelmek... Értelem kizárva. Orbán csak a "nagy" elődöket másolja.
Orbán tanult a történelemből - minden rosszat eltanult !!!
kereső
Orbán lassan főzte meg azt a "hiba javitós békát"- 12 év alatt. Mert gyakorlatilag elhitette, hogy "na azt már végképp nem meri megtenni". És, láss csodát- megtett mindent, hogy az ország lezülött az Ő szintjére- a hazugságok, az erkölcs nélküliség szintjére.És az ország"gyurcsányozik", mert ez az a szint ami menő!
odst
@kereső: Orbán beteg világa...

(Where is Anikó Lévai?)
namihami
---mondta Dajcstompi.
(és pont a Tompi!?!?! ---ettől válik a beszólás méb mókásabbá)
Macskaszem
@KisTehen: Mondom, takarodj a pichába marhabirka!!!
kereső
Keresztény ,konzervativ országgá lettünk.Ahol, a legvédtelenebbeket, kiszolgáltatottabbakat a törvény erejénél fogva üldözzük. Ahol, ma Mária és József még egy aklot sem kapna, mert a határról kitoloncolnák őket. Ahol, a hazugság az igazság, és az igazság az hazugsággá válik. És ennek tapsol sok millió ember, és hinti nap-nap mint nap a hazugság igéjét igazságként , jó pénzért,. Az az ország, amely annak tapsol, hogy a csirke far-hát hatósági áras lett, az nem is érdemel mást.Azt a kevés gondolkodó embert meg vigye el az ördög. Genetikusan alattvaló- az való ennek az országnak.
kereső
Ahol egy ilyen erkölcstelen, züllött alak oktatja az embereket és nincs aki pofán vágja, hanem még helyeselnek is neki- ott a gondolkodás bűn.
simmering73
@KisTehen: 10:59 Nyugodj le a picsába. Nem engedjük, hogy még négy évig a fidesz-kdnp moslékkoalíció hatalmon maradjon.
simmering73
Kiaf@szom ez az agyhúgyköves kokós fószer?
Dr. Proktor
Akkor az elsők között voltunk, most meg az utolsók között...
Hatalmas siker, 12 év áldozatos munkájának ez az eredménye
kormanyos63
Tompika, te alkoholista, drogos senkiházi szarláda, élősködő alak!!!
Nem mondom azt hogy a baliberális oldalnak nem voltak kissebb bűnei, és mindent faszán csináltak amikor ők vezették az országot, de te, a fideszmaffiával, és orbánpatkánnyal együtt a 12-éves ámokfutásotok alatt teljesen tönkretettétek, és kifosztottátok az országot!
Kinyírtátok a demokráciát, és a jogállamot,és széjjelvertétek az egészségügyet, az oktatást, és a szociális ágazatot!
"Kemény munkával" elértétek, hogy Magyarország az Európai Unióban az utolsó előtti lett(Bulgária van már csak mögöttünk) a szegény nemzewtek sorában, kurva alacsonyak a fizetések, a nyugdíjak, az élelmiszer, és üzemanyagárak az egekben!
Te, és az egész mocskos, hitvány, korrupt bűnbandád a történelem szemétdombján fogjátok végezni, ez nem is kérdéses!
Annak is a legalján!
kereső
@KisTehen: Bezzeg a Te szemedet nem csipi semmi, mert ugyanolyan erkölcstelen züllött vagy, mint akik miatt itt koptatod a billentyűt
odst
12 év drogozás és ivás után ennyire telik Deutsch Tamástól, aki összevissza lógatta be a farkát annak, aki hagyta. Ezért összevissza szedett-vedett családja van (a mostani feleségének elárulom, hogy meg vagy csalva, de qrvára! - és ezek támadják Jakabot, amikor köztudott, hogy a házasságok fele válással végződik ???!!!)
Térj már észhez, ember!
Lendkerék
Glázser Bozsó aktuális szösszenete:

Piros lett a paradicsom, nem sárga,
Elmehetsz te a jó tundra anyádba!
Gyere Tomi, mondok néked valamit,
Csókold meg a herezacskóm elejit!
tudode
Pedig ennek a csinytevésnek "valkür" lesz a vége!
.
Miért is?
.
Parasztbácsi feljött Pestre, körülnéz a fővárosban. Ki van írva maniKÜR!
Bemegy az üzletbe! Kérem bácsi kérem a kezét? Folytatja városnézését. Ki van írva, hogy "valkűr" azt mondja a parasztbácsi, hogy az mán nem!
.
Ennek a "12 évi kemény munkának" az eredményétől reszkethetnek mint a nyárfalevé, mivel
..
----- Kezdhet félni az Orbán-kormány, februárban ítél az Európai Unió Bírósága a jogállamisági feltételről
www.nepszava.hu/3144081_europai-unio-birosaga-jogallamisag-magyarorszag-lengyelorszag-2022-februar
-----------------
.
Az sem semmi, hogy
.
Amikor a parasztbácsi feljött Pestre szerencsét próbálni útközben megszólítja egy örömlány, jöjjön velem bácsi kérem szobára. Ha mán itt vagyok miért ne! Örömszerzés közepette megszólal az örömleány : csináljuk parasztosan, majd megszólal: adja ide az összes pénzét, mert leharapom. Spekulál a parasztbácsi: mit szól az asszony!
Aztán FÚRFANGOSAN odaadja az összes lóvét, majd a parasztbácsi cicózás közben megszólal: ADJA IDE AZ ÖSSZES PÉNZÉT, mert különben a két lyukból egy lyukat csinyálok!
.
Így járnak/tak!
.
Ország, világ szégyenére építgetve az EU első diktaTÚHÁJÁT, beleköpve a bennszülöttek, és az Európai Unió tányérjába is, ahonnan jókat FALAtoztak/nai:

------ .Frank Engel, luxemburgi képviselő értékeli a jelenlegi magyar helyzetet
www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0&t=97s
----------------
.
Ma már csak az EU szélsőjobb van hátra, amelynek a gazdi vezetője "akar" lenni.
.
----- Orbán az eu-s szélsőjobb vezetője akar lenni, de az homofóiával nem fog menni
hvg.hu/itthon/20210702_Orban_europai_jobboldal_homofobia
------------------
.
Merre, meddig bolyongnak még a Liberális Internacionálén át a az EU-s néppárton keresztül, a planéta peremén!
human
Javítás és megmentés alatt valami mást érthetnek a fideszesek, mint az átlagember.
Lepényleső
Gyakorlatilag "törvényesítették" az általuk elkövetett központi rablást,a kizsákmányolást?
Ez lehet kormányzás,a hatalom akár fegyveres erejével a szakadatlan fosztogatás?
Németh István
Tamás! Sajnos nem javítottatok ki semmit! Az igyekezetetek kiváló, az eredményeitek is, hiszen a politikában az események többnyire beérnek tettekké - ez várható most is az Eu vezetés nyilatkozatai alapján is! Vélelmezhető egy erőteljesebb fordulat, amely Európa újbóli erősödését hozza - mert a nemzetek rádöbbennek az önös felelősségeikre > önmaguk érdekében!
AZONBAN a baloldali károkozást, azt a baloldali aljas igyekezetet, amit folyamatosan produkálnak >> látszatra a kormány ellen azt valójában a nemzet polgárainak a kárára teszik! Ezen nem sikerült váltóztatni! Ennek köszönhető az Eu vezetés és a sorosféle usa igyekezet az alkotmányosság a gyermekvédelem, gender, migráns szemlét aljas kiforgatása,nem kevésbé a járó anyagi - valójában hitel - biztosításának folyósítása!
DE Tovább kell haladni, mert meg lesz az eredménye!
Végleg eltüntethetjük az erőszakos terrorista balliberális megnyilvánulásokat a hazudozásokat az erőszakos rablások, ellehetetlenítések szemkilövések tényét!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ÉS előre megyünk nem hátra!
Igaz-e ?@Lepényleső: @human: @tudode: @Lendkerék: @odst: @telegdilaci: @kereső: @kistehen @eladott ország
Dr. Proktor
Imádom ezeket a volt MSZP kis és közép kádereket, akik most Orbánban és rendszerében találták meg a hozsannázni valót...
Talán csak azért, mert akkor is az elvtelen lihegés adta az előre menetelt min most, nem a tudás és a szakértelem.
Ebből a szempontból még a késői Kádár korszak is jobb volt mint ez a NER- nek csúfolt kleptokrácia...
odst
Ki mert megszolitani? En Isten vagyok, te nyomorult halando, @Németh István: !!!
evacica
Tomika! Szellemi képességed maradt ahol,volt! Sok badarságot tudsz összehordani! Rajtad már az orvos sem tud segíteni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.