A NAIH szerint az Emmi ki kellett volna hogy adja Ujhelyi Istvánnak az uniós vakcinabeszerzésről kért adatokat.

Az adatvédelmi hatóság elmarasztalta az Emmit a vakcinabeszerzés információinak visszatartása kapcsánFotó: Kásler Miklós/Facebook

Elmarasztalta az adatvédelmi hatóság az Emberi Erőforrások Minisztériumát, amiért visszatartja az Ujhelyi István EP-képviselő által kikért közérdekű információkat – derül ki a NAIH állásfoglalásából, amelyet Ujhelyi küldött ki közleményben.

Az MSZP-s képviselő egy évvel ezelőtt küldött kilenc kérdést az Emminek az uniós vakcinabeszerzés körülményei és az abban való kormányzati szerepvállalás tisztázása érdekében – írja a telex.hu. Ebben azt firtatta többek között, hogy ki képviselte a magyar kormányt a közös vakcinabeszerzést felügyelő uniós irányítóbizottságban, és tett-e bármilyen kifogást az eljárás során a kormányzati kritikák nyomán.

Ujhelyi István azonban a mai napig nem kapott semmiféle adatot az Emmitől.

Az Emmi az ügyben arra hivatkozott, hogy az információk kiadása a minisztérium törvényes működését veszélyeztetné, majd a NAIH-hoz fordult az ügyben. Vizsgálata során az adatvédelmi hatóság megállapította: nem tudja elfogadni a minisztérium „az általánosság szintjét meg nem haladó hivatkozását” a nyilvánosság korlátozásának jogszerű indokaként.

Így, a NAIH állásfoglalása szerint az Emminek ki kell adnia az oltóanyag-gyártókkal kötött leszállítási-logisztikai egyedi megállapodásokat azon üzleti titoknak minősülő információk kitakarása mellett, amelyek megismerése aránytalan sérelmet jelentene a szerződő fél üzleti tevékenysége végzése szempontjából.

Forrás: telex.hu
Fotó: Kásler Miklós/Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Es az Emmi-nek ki mondta hogy ne adja ki az adatokat, mert biztos nem maguktol nem adtak ki?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Es az Emmi-nek ki mondta hogy ne adja ki az adatokat, mert biztos nem maguktol nem adtak ki?
kissé felnőttem
na akkor kása premizálása lejebb lesz állitva vagy feljebb ? mert mert dacolni az ellenzékkel. hát egy felesleges ember a posztján.
jesz
Kasler: titkár asszony! Ki az az Újhelyi, és mit akar? Itt dolgozik azépületben? Nem? Akkor én hol vagyok? Mindegy is..mi lesz az ebéd?
Sámannus
retkes brigantik akár a koszmós fejtetvek
Macskaszem
És most mi fog történni? Röhögnek egyet, Péterfalvi kap a fejére egy barackot, és továbbra is b@sznak kiadni. Vagy a lényeget kitakarják, Ujhelyi meg mehet panaszra a sóhivatalba. Igaz, már ott is fideszes ül.
simmering73
Ezt a Mátyás király után sóvárgó trógert is az elsők között kell bevarrni a börtönbe.
odst
Kásler Miklós megbukott a saját szakterületén is !!!

Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban az EU országai közül

index.hu/techtud/2019/07/16/magyarorszagon_halnak_meg_a_legtobben_rakban_az_eu_orszagai_kozul/
kereső
Völner azt mondta " Az Emmi egy trágyadomb. Lusta, tehetségtelen senkik gyüjtőhelye".
nemkati
@kereső: Okos ember ez a Völner.
Nem véletlenül szedett össze hivatalnokként pár év alatt 80 millát.
ómió
Mi történt? Újhülye efftársnak Kirikiadis efftársnője odakint Brüsszelben nem adta meg? A csuszikapénze nem tette lehetővé?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.