A Debrecenből Mátészalkára közlekedő vonaton történt az eset január 19-én.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint január 19-én kaptak bejelentést arról, hogy egy Debrecenből Mátészalkára közlekedő személyvonaton az egyik utast két ismeretlen tettes bántalmazta, és miután megszerezték értékeit, a nyírmihálydi megállóhelyen leszálltak a vonatról. 

Vonaton rabolt ki egy fiút a páros, még a szülők is segítettek eltüntetni a rabolt holmikat

Fotó: Illusztráció/police.hu

A rendőrök a nyírbátori vasútállomáson az érkező vonathoz siettek, a sértett, egy tinédzser fiú elmondta, egyedül utazott a vonaton, amikor két, számára ismeretlen fiú belekötött, és vegzálni kezdték. Ő megpróbált békésen kitérni a továbbiak elől, ezért a másik vagon felé vette az irányt, a két ismeretlen azonban utánament és a két vagon között ütni-verni kezdték. A fiú a bőröndjét, hátizsákját, kabátját hátrahagyva visszament a korábbi ülőhelyére. Később igyekezett visszamenni az értékeiért, de a két ismeretlen támadó ebben megakadályozta őt azzal, hogy tartották az ajtót addig, amíg a nyírmihálydi megállóhelyen le nem szálltak. A két támadó elvitte a fiú kabátját, bőröndjét, hátizsákját, benne a laptopjával, mobiltelefonja, iskolai és személyes iratai, tárgyai, ruhái. 

A közlemény szerint a rendőrök megkezdték a nyomozást, és ey napon belül január 20-án lakóhelyükön elfogta a két feltételezett elkövetőt, a 21 éves G. A. és a szintén 21 éves L.Sz. nyírmihálydi lakosokat. A két férfit rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásukra.

Bűnpártolás vétség miatt kihallgatták G. A. szüleit is, akik a nyomozás szerint közreműködtek a fiúk által elrabolt értékek értékesítésében és megsemmisítésében a büntetőeljárás és a bizonyítás meghiúsítása érdekében. 

"A bőröndöt elégették, a telefont összetörték, a hátizsákot pedig eladták az egyik szomszédjuknak. Otthonukban sértetlen állapotban az eltulajdonított laptopot, és ruhaneműket foglaltak le a rendőrök"

- olvasható a közleményben.

Forrás: police.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Gyerekkoromban ez még biztonságos vonal volt. Ma már nem biztos, hogy végig mernék menni rajta.
Kapanyél
@jancsipapa: 21 évesen!!! Tetves cigány banda!
Dr. Proktor
Tanulság: az előitélet a tapasztalaton alapul! Mint egyes gyógyszereknél: "használatuk az évszázados tapasztalaton alapul"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.