A baloldal csak hazudni képes – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel arra reagálva, hogy az MSZP kizárta soraiból Bangóné Borbély Ildikót, miután megállapította, hogy az országgyűlési képviselő a közvéleményt és pártját is megtévesztette iskolai végzettségével kapcsolatban.

A Fidesz reagált Bangóné kizárására: "a baloldal csak hazudni képes"

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormánypárt a közleményében hangsúlyozta, nem ez az első eset, hogy egy baloldali politikusról kiderül, hazudott a képzettségét illetően.

"Hajnal Miklós azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája. Karácsony Gergely pedig azzal tévesztette meg az embereket, hogy van angol nyelvvizsgája" – írták, rámutatva arra, "most Bangóné Borbély Ildikó bukott le, kitudódott, ő is hazudott a diplomájáról".

A baloldal már csak ilyen, nem lehet elhinni nekik semmit sem. 

Forrás: MTI

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Farkas Flóriról és arról az apróságról nem tettek említést, hogy 89 szeptembertől 60 márciusáig Sorosék szerveztek egy tanfolyamot Oxfordban, amiről
a birkák oxfordi jogi diplomaként hablatyolnak,
ő maga hivatalos CV-jében 89-90-ben Oxfordban folytatott tanulmányokat,
később ösztöndíjasként emlegette,
valójában: 3-4 alkalommal kilátogatott Angliában 7-10 napokra!! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Farkas Flóriról és arról az apróságról nem tettek említést, hogy 89 szeptembertől 60 márciusáig Sorosék szerveztek egy tanfolyamot Oxfordban, amiről
a birkák oxfordi jogi diplomaként hablatyolnak,
ő maga hivatalos CV-jében 89-90-ben Oxfordban folytatott tanulmányokat,
később ösztöndíjasként emlegette,
valójában: 3-4 alkalommal kilátogatott Angliában 7-10 napokra!! =))
Qqberci
"A baloldal csak hazudni képes – közölte a Fidesz"

Bezzeg mi lopunk is, mint a gép...
tudode
Várható volt az, hogy az ellenzékből kipécézik valamelyi parlamenti képviselőt, elterelve a figyelmet a több szálon futó botrányukról, nevezetesen arról, hogy
.
---- Nem csoda, hogy Rogán kabinetfőnökének nincs ideje az egyetemi vizsgákra
444.hu/2022/01/18/nem-csoda-hogy-rogan-kabinetfonokenek-nincs-ideje-az-egyetemi-vizsgakra
------------------------
.
Arról nem is szólva, hogy az un. szakbarbár egyeduralkodó
.
----- Egyetemre küldi Orbán a minisztériumi vezetőket és nagyköveteket
eduline.hu/felsooktatas/kozszolgalati_egyetem_allamtudomanyi_kepzes_CCS5VR
--------------------
.
Őféleségére is ráfért volna már egy kis államháztartási-, igazgatási ismeret, amelynek hiányában az államháztartást ugatja mint feketemacska az esőt, mnt a kupakjancsi:
.
Lekommunistázta a kérdező Hír24-es újságírót Orbán Viktor

.
solidedge
Kb. a századik helyreigazítást kellett eszközölni a jobboldali szennysajtónak és politikusoknak a hazugságaik miatt.
Nessy
Úgy tesz pártunk és kormányunk, mintha az ő házuk táján nem fordult volna elő! Mellékesen nem igazán bölcs vezérünkről mintáznák meg az igazmondás szobrát! De a szócséplői sem lehetnének mellékalakjai a szobornak!
tudode
@tudode: .
Bocs!
.
Lemaradt a Soros ÖSZTÖNdíjas linkje
.
---- Lekommunistázta a kérdező Hír24-es újságírót Orbán Viktor
www.youtube.com/watch?v=Eb1ROH6XE_U
----------------------
.
Egyedül Varga Mihály diplomázott a fideSS selejtjei közül közgazdaságtanból, csak hát gránitkő került a gépezetbe azzal, hogy
..
.
---- Lekommunistázta a kérdező Hír24-es újságírót Orbán Viktor
orbán: kommunista szokás felcsőti stadion átadásakor
----------------------
.
Kupakjancsi módon:
.
---- Kér tolmácsot? - Kósa Lajos hihetetlen dolgokat mondott!
www.youtube.com/watch?v=9Cw7SzqhUwk
--------------------
.
Ponyemáj, nyeponyemáj azzal együtt, hogy !

---- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
.
(((...))) """ Egyedül a (mindenkori) miniszterelnök kezébe került a költségvetési előirányzatok és a kötelezettségvállalások kérdése.""" (((:::)))
----------------------
.
Belegondolni is RÉMes az, hogy megfűszerezve a slamperáj veszélyhelyzettel milyen módon válik narancsköddé a nehezen dolgozó kis/nagyemberek adófroncsijai!
.
Amely abban is megnyilvánul, hogy 25 éve nem volt ennyi államadóssága, és ekkora infláció ebben az országban!
.
Magyarország jobban teljesít!!!
.
Miben is???
kereső
Te jó ég! Ez botrány? Völner ügy, Pegasus ügy az nem. Pedig ottan azért ennél súlyosabb dolgok, konkrétan bűncselekmények történtek- és kormánytagok az elkövetők. Nem. nem Gyurcsány a miniszterelnök, hanem egy orbán nevű.
És, ha esetleg arról is szót ejtenétek nagy-nagy felháborodás közepette, hogy az USA miért is vonta meg a vizummentességet a nem Magyarország jelenlegi határain belül született, de magyar útlevéllel erendelkezőktől? Csak nem felbukkantak olyanok akik letelepedési kötvényt vásároltak rogánbűnözőantaltól, és kiderült, hogy komoly biztonsági kockázatot jelentenek az Amerikai Egyesült Államokra? Eupa vajh mit fog lépni?
Hazudott, hogy diplomája van? Nem szép, tényleg nem- de orbán viktor a nap minden percében, bármilyen ügyben képes erre, druzsba petivel, és az összes csicska médiával együtt.
Bektek fideSS csicskák majd akkor éesz jogotok felháborodni, ha a fentiek nem igy lesznek, valamint völner, simonka, boldog gfarkas flóri kezén csattan a lakat, és smitt pál meg lesz fosztva fideSS tagságától és a "köztársasági elnök" titulus viselésétől.Szarháziak.
Baker
Ilyenkor a csend beszédesebb, többet ér! Most ugyanis az ellenzék, még az MSZP is felhozhatja a Fidesz hasonló ügyeit, nem kell védekezniük, mehet a visszaszólás.
levarosbukta
@KisTehen: Most írtad le az igazságot, "az ellenzék felsőbbrendűnek tartja magát a Fidesznél közben ugyanolyan simlis senkik"!
magyar1
De sok dr. liba és dr. f@sz van, régen eljátszották már a diploma becsületét, kevés az aki tud is valamit.
Baker
@Pegero: Ezt Shit Plagi álamfő lálykolná :)
koszpeko
hvg.hu/itthon/20120723_botrany_tf_diploma

Botrány a TF-en: szabálytalanul kapott diplomát a fideszes képviselő fia?

Befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a BRFK-n. Az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus fia.

Július közepén L. J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvették a testnevelő-edző szakos diplomájukat Tóth Miklós dékántól. Tették ezt úgy, hogy a dékán is, a hallgatók is tudták: az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. Egy harmadik hallgató is hasonló körülmények között abszolvált, ám F. M. mégsem kaphatott diplomát, mert ehhez még hiányzik a nyelvvizsgája.

A dékán – a kari adminisztráció ellenállását letörve és jelzéseit figyelmen kívül hagyva – saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékán-helyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet. A friss diplomások egyike egy sportügyekben illetékes kormánypárti parlamenti képviselő, Lasztovicza Jenő fia, két társa pedig a fiú korábbi kollégiumi szobatársai. A diplomaszerzés körülményeit a BRFK Bűnügyi Főigazgatóságának címére is feladott, a hvg.hu birtokába jutott többoldalas, mellékletekkel ellátott névtelen feljelentés részletezi.

Vizsgázni se mehettek volna

A dokumentumokból rekonstruálható történet szerint a három egyetemista 2012. június 18-án annak ellenére jelent meg a záróvizsgán és szerzett abszolutóriumot, hogy összesen 21, fejenként nagyjából egy-egy félévre elegendő érdemjegyet az államvizsga napján kaptak meg. A feljelentés szerint a reggel 8 órakor kezdődő államvizsgán úgy mentek át, hogy a hiányzó jegyeket aznap...
koszpeko
Schmitt Pál plágiumügye

Schmitt Pál plágiumügye akkor robbant ki, amikor a HVG című közéleti magazin 2012. január 11-én nyilvánosságra hozta, hogy Schmitt Pál – aki ekkor Magyarország hivatalban lévő köztársasági elnöke volt – 1992-es doktori disszertációja túlnyomórészt más szerzők műveinek szinte szó szerinti fordítása. Az ügyet egy magánszemély, a HVG egyik kommentelőjének nyomozása indította el, amikor Schmitt diplomamunkájáról olvasott egy interjúkötetben azután, hogy a német védelmi miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg 2011-ben plágiumbotrányba keveredett. Hosszas nyomozás során kiderült, hogy Schmitt dolgozata szinte teljes egészében Nikolaj Georgiev, Klaus Heinemann, Anita L. Defrantz és Nadezsda Lekarszka kutatók munkáinak szó szerinti másolásával, illetve helyenként átfogalmazásával készült.
koszpeko
Dagad a botrány Sümegen a fideszes polgármester élettársának hamis érettségi bizonyítványa miatt

A Pécsi Járási Ügyészség indítványozza, hogy kobozzák el a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője, Szabó Krisztina hamis érettségi bizonyítványát. Szabó a fideszes polgármester élettársa. A sümegi ellenzéki vezető levelet írt a belügyminiszternek, egy fideszes bizottsági tag pedig lemondott.

Még tavaly májusban olyan hírek keltek szárnyra Sümegen, hogy a rendőrség egy házkutatás során lefoglalta a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének, Szabó Krisztinának az érettségi bizonyítványát. A hatezres kisváros ellenzéki vezetője, Kovács Mihály (Élhetőbb Városért) feljelentést tett közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt. A feljelentés Szabó Krisztinát érintette, aki a gyanú szerint, amikor 2011-ben a győri központú Nyugat-magyarországi Egyetemre (ma Széchenyi Egyetem), majd 2018-ban, amikor a Pécsi Tudományegyetemre jelentkezett, hamis érettségi bizonyítványt nyújtott be. A nyomozás február 17-én lezárult, és minden kétséget kizáróan megállapította, hogy az érettségi bizonyítvány valóban hamis.

A nyomozás során a Pécsi Rendőrkapitányság széleskörű adatgyűjtést folytatott, s ennek alapján kimondta, hogy a Szabó Krisztina nevére Budapesten kiállított érettségi bizonyítványnak nincs törzslapja az azt kiállító gimnáziumban. Nem található sehol Szabó Krisztina neve az osztályanyakönyvben. A kiállítás időpontját érintő aggályok is felmerültek, de a pecsét és az aláírások sem valódiak. A nyomozás során világossá vált, hogy Szabó 1995. május 23-ig a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatos tanulója volt. (Viszont érettségi bizonyítványa szerint egy fővárosi intézményben érettségizett.) A Sümegi Szó úgy tudja, hogy a tanulói jogviszonya azért szűnt meg a tapolcai gimnáziumban, mert a harmadik évfolyamban három tantárgyból bukott meg, így nem mehetett érettségi vizsgára.
kereső
@KisTehen: 'Az erkölcsi fölény a fidesznél van"- mondta kocsis máté a fideSS parlamenti frakcióvezetője.
Akkor meg miért is ne lehetne a Bangónénél súlyosabb ügyeket felhánytorgatni?Ki is tartja magát "felsőbbrendúnek"???
Majd!!!, ha kizárjátok az emlegetteteket, akkor akkor van erkölcsi alapotok felhánytorgatni. Bangóné Ildikó a baloldali közösséget sértette meg a hazugságával, az ő joguk a felháborodás. De nektek egyszerúen nincs ehhez erkölcsi alapotok, hiába "nálatok az erkölcsi fölény".
Gazella
Karacsonynak van angol vizsgaja .
Borbelynak is ki fog derulni az egyetemi..
Zsinorba kopkod a narancs.
Masert zartak ki bangonet.
Macskaszem
Kósa Lajos két cikluson át (1990-1998) egyetemi diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján, emellett két középfokú nyelvismeretet is állított, miközben egyetlen nyelvvizsgája sem volt. Ma sincs. Ahogy diplomája sem.
Miután Kósa Lajosról kiderült, hogy sem egyetemi diplomája nincs, se középfokú nyelvvizsgái, a nyilvános adatait megváltoztatta az Országgyűlés honlapján.
Két parlamenti cikluson átívelő valótlan állításainak semmiféle politikai következményei nem voltak.
tothjani
A fasiszta állatok pedig nemcsak hazudni hanem LOPNI is képesek.
tudode
Tárgyilagosan!
.
A jogÁSZ döntéshozók -- szinte minden szinten -- annyi kárt okoztak az országnak, amelyre a honfoglalás óta nem volt példa, mint pl.
.
---- Lekommunistázta a kérdező Hír24-es újságírót Orbán Viktor
www.youtube.com/watch?v=Eb1ROH6XE_U
-----------------
.
Majd a Kuri döntött
.
---- Döntött a Kúria: közpénz a tao-támogatás
24.hu/belfold/2017/10/25/dontott-a-kuria-kozpenz-a-tao-tamogatas/
----------------
.
Arról nem is szólva, hogy azok "kommunistáznak", akiknek papírjuk van arról, hogy
-
---- Orbán Viktor és Kövér László volt kommunista ügynökök
propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok
------------------
..
----- Politikusok érettségi nélkül: kevesebb a szakiskolai végzettségű képviselő a parlamentben
eduline.hu/kozoktatas/Parlamenti_kepviselok_erettsegi_nelkul_6FKN6Y
----------------
.
És a világháló mesél!
.
???
kulabombaafityiszre
@Pegero: ma, 18:39
Lassan nálatok már előny lesz,hogy lemondott.
Igaz miután kiderült addig elnök volt,golyóstoll huszár.
Azért mondott le mert a vastagbőr pofáju mihálynak is szégyen volt egy plagizákó elnök.
Baker
@Pegero: Két nap után el lett intézve az ügye?
Na ugye :)
kulabombaafityiszre
Nagyban kell ezt csinálni akkor nincs baj.Bangómé is fordulhatott volna Schadl Györgyhöz.
infostart.hu/belfold/2022/01/17/schadl-gyorgy-egyetemi-vizsgakat-is-elintezhetett#
Esetleg így.
Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám vizsga nélkül szerzett érdemjegyet.
24.hu/belfold/2022/01/17/volner-pal-schadl-gyorgy-vegrehajto-kar-elnok-pecsi-tudomanyegyetem-rogan-antal-nagy-adam-vizsga/
namihami
Milyen igaz.
A jobboldalon erre a szájerozás, kaletázás, borkaizás,vizsgáztatás és hasonló, az éppen a tevékenységhez szükséges jelzők kerülnek elő!
Ja, bocs, ott éppen nem---tévedtem!
Rockxy
következik bódi guszti.
de bangó margitot még nem zárták sehová.
Baker
@Pegero: Persze. De a balhé, az balhé! Mosakodott-mosdatták Shit Plagit,Szájert és a perui konzult is.
Bunkónét nem mentegették, két nap után kibaszták a hóra, ahogy kell.
Baker
@Pegero: Csak egy gondolat/kérdés még az ősrobbanásodhoz: az őszödi beszéd mikor is volt?
Na ugye :)
Rockxy
a korlátozások miatt kizárólag a mangóné ildit zárták ki.
de csak maszkban.
kulabombaafityiszre
@Pegero: ma, 19:01
Az elmúlt nyolc év ment tíz évig.tudod ősrobbanás előtt.
Most is a 2010 előtti időről vartyogtok.
kulabombaafityiszre
@Pegero: ma, 18:54
Ez a mentség?Szánalmas vagy.Felelős kormányzati beosztásban ezt művelni?
Bár nem vállalnak soha semmiért a fidernyákok felelősséget.
Lepényleső
...inkább ők hazudozzonak,- mint a fydesesek csaljanak,lopjanak,raboljanak,
s büntetlenül követhessenek el mindent amiért másokat simán lecsuknak?
terlasz
Pl. Plagi bácsi megbuktatása nem ment 2 perc alatt, mint Bangónéé. A fidesz az ellenzékkel ellentétben csak akkor lép, ha már nincs hova hátrálni.
Yoda69
Azert van arca a fideSSnek. Miutan lebuktak, hogy ugy osztogattak jogi diplomakat a NER-tarsaknak, hogy meg csak az egyetem kornyekere se mentek, meg nekik all felljebb. Bangone lebukott, es az MSZP azonnal kirekesztette a soraibol. A fideSS ezt miert nem teszi meg? volner aki az eddigi legkorruptabb politikus, meg mindig szavazhat a fideSS soraiban, csak hogy meglegyen a csalassal szerzett 2/3-duk.
ómió
De az efftársak "házon belül" csak minden századik hazugságukra reagálnak.
vitriol
Valamelyik idióta nevét nem vállaló fideszes bátorkodik arról értekezni, hogy "a baloldal már csak ilyen, nem lehet elhinni nekik semmit sem". Ritkán vállalják fel a véleményüket, rendszerint mint "fidesz" nyilvánulnak meg, de mindegy is, mert a fidesz tele van "baglyokkal", akik bármit mondhatnak, annak nincs súlya az ellenzéki "verebekkel" szemben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.