Az Országgyűlés hivatalos honlapján diplomásként szerepelt – ezt viszont mára megváltoztatták.

Kósa Lajosnak nincs is diplomája és nyelvvizsgája, 8 évig hazudott  – Állítja a DebrecinerFotó: MTI/Kovács Tamás

Két középfokú nyelvismeretet is állított, miközben egyetlen nyelvvizsgája sem volt. Ma sincs. A hogy diplomája sem

– írja a debreciner.hu. A lap szerint Kósa Lajos két cikluson át (1990-1998) egyetemi diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján. Emellett két középfokú nyelvismeretet is feltüntetett – nyelvvizsgát azonban nem, mert azzal nem rendelkezik, épp úgy, ahogyan diplomával sem. Ezt az Országgyűlés honlapjáról vett képekkel is alátámasztották.

Kósa Lajosnak nincs is diplomája és nyelvvizsgája, 8 évig hazudott  – Állítja a DebrecinerFotó: debreciner.hu/parlament.huKósa Lajosnak nincs is diplomája és nyelvvizsgája, 8 évig hazudott  – Állítja a DebrecinerFotó: debreciner.hu/parlament.hu

Miután Kósa Lajosról kiderült, hogy sem egyetemi diplomája nincs, se középfokú nyelvvizsgái, a nyilvános adatait megváltoztatta az Országgyűlés honlapján. Viszont ezen kívül semmilyen hozadéka nem volt annak, hogy valótlanságokat állított.

Ez azért különösen érdekes most, mert az MSZP azért zárta ki soraiból Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselőt, mert az hazudhatott a diplomájáról.

A képviselő a parlamenti honlapon fellelhető, általa megadott nyilvános adatok szerint 2013-ban közgazdászként végzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF), ez azonban nem nyert bizonyítást, vélhetően nem igaz. „Az MSZP Országos Elnöksége 2022. január 23-i rendkívüli ülésén megállapította, hogy Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól” – olvasható a szocialisták vezetőtestületének közleményében.

Forrás: debreciner.hu
Fotó: MTI/Kovács Tamás

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Vegyük úgy, hogy ez az ország ""hímbangónéja""?
Ez bizony hamar körbeért...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Vegyük úgy, hogy ez az ország ""hímbangónéja""?
Ez bizony hamar körbeért...
namihami
@Horizont: Szegény disznók. Neked nincs szived?
jesz
@durbincs: nyuszifül...formában vagy..használt a kezelés? töcskölés?
csak úgy....
pedíg még (ha sokára is) a deutsch tomi is diplomázott! :)
Qqberci
@Horizont: Akkor menjen a hutuszikhoz kupakot gyűjteni!...
Aki Én
A trollok sehol.
A propagandamédiában sehol.
Pedig ez a legnagyobb poén. Gyorsan jött :)
Csizmás Kond
...de miért is lenne különb mint a többi csaló ?
justhpeter
Méghogy Lalának nincs nyelvvizsgája !!! Hutuból, tusziból, hadovából minimum középfokú, lopunkcsakból és kupakból felsőfokú és most jár a Führerével kipcsak nyelvtanfolyamra. Vagyis a NER egyik legképzettebb képviselője.
vitriol
Erre reagáljanak a nagypofájú fideszesek! /dömötör, kocsis, hollik, palkovics, rétvári, menczer, nacsa stb/ Ilyenkor a szennylapok is kussolnak:MN, origó lokál,hírtv,888,pestisrácok, ripost stb
Clavigo
@Pegero: Farkas Flori like- olja a kommentedet.
rokker33
Lassan kiderül, hogy Orbánnak Kövérnek Deutschnak is csak egy szakmunkás bizonyitványa van érettségivel az is OKJ s :D :D Komolyan kellene egy teljes átvizsgálás mindenkinek utána kellene nézni hogy kinek milyen papirja van! A plágium pali is így járt!
dr. prédikátor
EJNYE EJNYE KUPAK LALA!!! HÁT SZABAD ENNYIT HAZUDNI???
nezelodo
@sgl: Ma 15:53. Az is megérne egy misét, hogyan választotta meg a Kósa Karolina a civis város fideszes pártvezetőjévé a Lalát, a szeplőtelen fogantatáskor, mert már akkor is olyan demokratikus volt a szavazás, hogy nem ő volt a befutó.
colibri
Társalgási szinten beszél két idegen nyelven??? hahahaha, ez az ember magyarul sem tud normálisan beszélni...
Néro
Esze sincs. Kupakos Lala örökség van ?
CsipkeRózsa
@csak úgy...: Diplomázott? Azt is csak úgy.
csak úgy....
@CsipkeRózsa: ok! -van valamiröl papírja .. :) talán már unták a vizsgáztatók a fizimiskáját.
Sámannus
Fogadni merek a fidesz kongresszuson ő kezeli budikasszát is.
percsi
@rokker33: "Lassan kiderül, hogy Orbánnak Kövérnek Deutschnak is csak egy szakmunkás bizonyitványa van érettségivel az is OKJ s :D :D Komolyan kellene egy teljes átvizsgálás mindenkinek utána kellene nézni hogy kinek milyen papirja van! A plágium pali is így járt!"

Rogán A. és Semjén Zs. iskolai végzettsége is sántít.
Sajnos a komoly átvizsgálás jelenleg biztos nem fog megtörténni, mert Vitya 133 legbátrabb embere mehetne @durbincs bányájába töcskölni a csilléket.
kissé felnőttem
AKKOR szárnyaljon gyorsan Bangó Margit után ilyen meg hasonló örökség vad- ászokra nem kéne már figyelni kamuznak éjjel nappal de nem 20 meg 40 milliós bánatpénzel mert az már durva lenne
Cappuccino
Hát itt az ideje, hogy vissza fizesse a beosztása után járó jogtalanul felvet illetményeket. Valamint zárolni a bankszámláját és elkobozni minden ingó és ingatlan vagyonát amit a képviselői ideje alatt harácsol össze. Talán itt az ideje az összes képviselő felsőfokú végzetségének az ellenőrzése. Nemhiába a jó népi bölcsesség szerint aki hazudik az lop is.
kissé felnőttem
cimbora nem te csak végezted a marxista egyetem? nemde ? oklevél ? oklevél száma kelte: tudod e fejbe be sem kell mutatnyi na és ezzel a te diploma etetted otthon a mamával a desznókat ostobaság
Sámannus
Lali hát mé hagyod hogy a klozetot takarítod.? Nyugoggyá le ezután neked is jobb lesz, a lebukástól már nem, de a börtöntől igen félned kell
Kívánok majd neked egy N Szilád termetű fiúk kegyeit kereső cellatársat akivel boldogok lehettek majd odabent. A nőket amúgy is gyűlöltétek mindannyian sebaj kretén. Csak azért küldöm a jókívánságaimat, mert amikor ti rárontottatok a nemzetre a családom egyik felét az árvíz öntötte ki a másik pedig válságos állapotban, jó magam kemoterápián voltam, a gyerekeimnek meg azt a trágyahegyet kellett takarítani amit a ti áldásos pénzügyi tevékenységetek okozott...
Ezért dugjanak fel odabent mindennap egy esernyőt, és csókoltatlak a barátaiddal mind a huszonöttel..
Még egyszer kívánom néked és bandádnak a legrosszabbakat, amit megszolgáltatok.
Sámannus
@kissé felnőttem: Ismerősöm szokta mondani a marxista egyetemet nincs olyan hülye aki ne tudná elvégezni. Lali ezek szerint az üdítő kivétel.
Lepényleső
...nyolc évig hazudott,- aztán zavarában néha igazat is mondott...?
Ennek ellenére mutogatják mint prominens alakot,- mint nagyot?
ómió
Ne hagyatkozzatok, efftársak - ahogy itt - a "vélhetően"-re! Kérdezzetek rá az egyetemen!
telegdilaci
@namihami:És a Fidesz legnagyobb barma! akitől csak olyat lehet kérdezni amire még Ő is tud válaszolni,ENNYI!!
simmering73
Tegnap kistehenet, mára ezt a gyökér ómiót kaptuk.
nezelodo
Ne bántsátok a Lalát, hűséges tipus, mint a pulikutya a gazdáját, úgy kísérgette a csengeri örökösnőt a mesés vagyon reményében a svájci bankokba, (és nyilván a Lala volt a tolmács), és szállodákba! Vajon hites asszonya mit szólt a liezonnak látszó ismétlődő utazásokhoz?
Istenakinincsen
Nem a diplomán múlik hogy ki mennyire hülye...alapból adott.Kósa a legélesebb kés a bányában.:)))
nezelodo
@Istenakinincsen: Megmondta már a székház ügyben a Simlicska is, amikor a Győző papa hízott belőle, hogy "mindenki lehet alanyi jogon hülye"! (Mit gondolhat ma a fidesz esze az akkori kijelentéséről?)
grincss
@nezelodo: Az asszonya már mást szeret! Saját nemű úszónőt! (Risztov Évát)
Mondjuk, érthető! :-)
Istenakinincsen
@nezelodo: Már a koleszban is Simicska volt az ész...és azóta Viktorka egy bábu a fronton.
Remélem ma nem a mészáros az ész:)
nezelodo
@Istenakinincsen: Még lehet, hiszen saját maga mondta, okosabb, mint Zuckerberg. Remélem Einstein-t azért nem fogja fikázni a slampos szellemi teljesítménye miatt?
Kürti Sándor viszont szóba jöhet, már elkezdték kóstolgatni a fiúk, a törvénytisztelő hivatalaikon keresztül.
VASTAGBŐR
Kéne egyet tesztelni ... Szerintem társalgási sem megy neki, vagy ha igen majd segít befejezni Semjén bácsi PhD-ját idegen nyelven ... a Plágiumos kupak Lali

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.