Keresztelő utáni ebéden lopta meg az egyik meghívott a másikat, és még az ajándékot is eltette, amit korábban ő adott. A Solti Rendőrőrs nyomozói szabálysértési és büntetőeljárást is folytattak a 39 éves gyanúsítottal szemben -számol be róla a Police.hu

Visszalopta a keresztelőre vitt ajándékát egy férfi Bács-Kiskun megyében
Kép: Pixabay

Egy ismerőse keresztelőjére ment egy dunaújvárosi asszony tavaly szeptember 4-én. A szertartást eszem-iszom követte az egyik solti pincében. Az eseményen több mint huszan vettek részt, azonban ahogy esteledett egyre fogyatkozott a létszám, míg végül csak öten maradtak.

A nő is indulni készült, ezért megkérte lányát, hogy menjen érte. Fuvarját az udvaron várta, eközben őrizetlenül hagyta táskáját az egyik asztalon. Amikor indult a holmijáért, észrevette, hogy időközben azt elvitte valaki. Hosszas keresés után az egyik még jelenlévő vendég találta meg a táskát, azonban hiányzott belőle az asszony elektromos cigarettakészlete és a pénztárcája 24.000 forinttal.

A megtaláló azt mondta, hogy nem messze, az úton eldobva lelt az eltűnt holmira, amiben akkor már csak az okmányok voltak. A történet gyanús volt a sértettnek, így értesítette a rendőrséget.

A nyomozás során kiderült, hogy a megtaláló egyben a tolvaj. A férfi először ellopta az asztalról az értékeket, hazament, és az udvaron egy zacskóba rejtette.

Majd visszament a vendégségbe a már kifosztott „talált tárggyal”. Arra is fény derült, hogy egy 50.000 forintot rejtő borítékot is ellopott, amit korábban ajándékba adott párjával a keresztelőre.

A tolvajt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a Solti Rendőrőrs nyomozói. A 39 éves helybéli beismerő vallomást tett, és megtérítette az okozott kárt a sértetteknek. A férfivel szemben szabálysértési és büntetőeljárást is folytattak a lopások miatt.

Az egyenruhások befejezték a nyomozást, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség, valamint bíróság részére.

Forrás: Police
Címlapkép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Csupán csak egy szebbre, drágábbra szerette volna cserélni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.