A külgazdasági és külügyminiszter szerda reggeli videóját azzal a közérdekű információval kezdi, hogy az egész világ küzd a koronavírus ellen.

Szijjártó: „Jó reggelt, bejelentéssel indul a nap!”Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország 150 ezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Ecuadornak. Az intézkedéstől azt várják, hogy Ecuador fel tudja gyorsítani az oltási kampányát, így jobban ellen tud állni a világjárvány kihívásainak, illetve Magyarország még inkább hozzá tud járulni a világjárvánnyal szembeni globális védekezés sikeréhez – összegzi az MTI a bejelentést.

Leszögezte: Magyarországnak az az érdeke, hogy a világ minden pontján fel tudják gyorsítani az oltási kampányt, mert a lassú oltási kampányok, az alacsony átoltottsági ráta okozza alapvetően az újabb variánsok és mutánsok kialakulását.

Ezek a variánsok pedig hamar eljutnak, eljutnának Európába is, amit meg kell akadályozni.

Ecuadorral egyébként is szoros együttműködése alakult ki Magyarországnak, amely egyetlen közép-európai országként nagykövetséget tart fenn a dél-amerikai országban.

Az elmúlt időszakban a két ország gazdasági együttműködése is dinamikusan bővült. Egyre több magyar cég találja meg a számítását az ecuadori piacon, és onnan kiindulási pontként aztán tovább terjeszkednek a latin-amerikai piacokra – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Vajon mièrt èrdeke Magyarországnak,hogy Ecuadorban,hogy kűzdenek a járvány ellen?
100 emberből 95 nem találná meg a tèrkèpen. Milyen aljas,sunyi èrdekek állhatnak a háttèrben?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Azért az qjó, hogy mi adófizetők megvesszük súlyos milliárdokért a vakcinákat, ezek a maffiózók meg fűnek-fának elajándékozzák!
A saját pénzükből ajándékozzanak, ne a mi adóforintjainkból!
Hülye tolvaj banda!
Baker
@KisTehen: Na...annyira nem is törődik vele a kormányod, inkább copkodja az ottani diktátor facát!
Béla333
Inkább ne vásároljanak össze-vissza, a jutalék, a lopás kedvéért.
Költekeznek, mint a részeges gróf...
Költsék a sajátjukat, ne a mienket!
telegdilaci
@Béla333:Eszébe sem jut ennek a pojácának hogy a Tömegrendezvények,amit egy normális Országban sem engednek meg magával hordozza a vírus terjedését?
simmering73
Jó reggelt Petiminiszter. Te még nem vagy előzetesben? Aki egy személyben engedélyezte a kína vakcinát 60 év felett és emiatt több ezer honfitársunk halhatott meg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.