Az állam él az elővásárlási jogával. 

508 millióért vásárol meg egy villát az állam a fővárostólFotó: Városi Gorillák/Facebook

A szóban forgó ingatlan a Normafa alatti egykori Istenszeme fogadó, illetve Haggenmacher-villa néven ismert ingatlan, melyet az állam legfejjebb 508 millió forintért vesz meg a fővárostól. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg – szúrta ki a napi.hu.

A kormány egyetért azzal, hogy az állam éljen az elővásárlási jogával.

A Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósága és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) közös nyilatkozatban élnek az elővásárlási joggal. Olyan módon, hogy az MNV állja a költségeket és az ingatlan az MNV tulajdonosi joggyakorlása alá kerül.

Ennek finanszírozására legfeljebb 508 millió forintot kell biztosítania a pénzügyminiszternek a 2022-es központi költségvetésben.

A villa eladója a fővárosi önkormányzat, amelynek nincs forrása a leromlott állapotú épület és terület rendbe tételére.

Az állam az elővásárlási jogával élve egy magánszemély vásárlót előz be.

Forrás: napi.hu
Fotó: Városi Gorillák/Facebook

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Horizont: A tulajdonos az állam, az üzemeltető meg bárki lehet, akinek a vezetékneve Mészáros, Tiborcz, vagy Szokira. Majd ők megoldják, hogy kinek minek, de ha veszteséges lesz, akkor nemzeti érdekből meg lehet segíteni közpénzből. Persze igyekezni kell, mert április 3-a után más szabályok lesznek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
@nemkati: gránit bank képben vagy Kati? 99 % esélyes
nemkati
@kissé felnőttem: Hogyne. Sajnos igen, már Demján TriGránit cége óta. De most, hogy a vej a többségi tulajdonos, tárva-nyitva előtte minden kapu.
namihami
Vajon KINEK veszi meg a NVK ezt a sufnit?
Közpénzen helyrehozatja, aztán korlátlan használra kiadja valamelyik havernak. És még a rezsik is a mi zsebünket fogják terhelni. (mert erre, ugyebár, még nem volt példa--hát itt az ideje)
csagyi
@Csizmás Kond: 13:25 Kedves Cirmi!
Ez az épület Bp.XII.Szilassy u.3.szám alatt található. Ha lesz időd látogassál el oda és döntsed el,hogy Te adnál e ezért fél milliárdot. Én azt gondolom, hogy ezért a rozzant épületért senki sem adna ekkora összeget.Akkor most egy kicsit fantáziáljunk.Tudva az elő vásárlási jog birtokában megkérek valakit tegyen ekkora ajánlatot.A "valaki" ezt a játékot megteszi.Ez után az ő szerepe ezzel vége is mert állam bácsinak van egy összeg amit ha egy forinttal többet ajánl mint a beigért már övé a vityilló. Szépen kifizetik a kamu "vevő" szolgálatát és utána állam bácsi lebontja,vagy kitatarozza. A történet folytatását már Rád bízom.(A telek ismeretében én lebontanám.)
Csizmás Kond
@csagyi: Mindez szép és akár igaz is lehet viszont van egy értékbecslő intézetünk is ami bizonyos határokat szab az ilyen adásvételi vásárlásoknál.
A másik, bár nem tudom hogy pontosan hol van az épület viszont az épület alatt lévő területi helyzet is nagyban befolyásolja az árakat, sőt sokszor a terület többet ér mint maga az épület és ma leginkább mindenki erre hajt. Amúgy egyáltalán nem érdekel hogy ki miért vette meg csak próbáltam kibeszélni az adott témát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.