Az ukrajnai konfliktus feloldására tett ajánlatában Moszkva lényegében kiherélné a közép- és kelet-európai NATO-tagok védelmi garanciáit. Ahogy a magyar példa is mutatja, a Kreml követelése lényegében az érintett országok NATO-tagságának megszűnését jelentené.

Ukrajnai válság: Putyin lényegében Magyarország NATO-tagságának megszüntetését követeli, Orbán hallgat

Fotó: pixabay.com

A szervezet és tagállamai csípőből utasították vissza az ajánlatot, de ha erre Moszkva is számított, akkor mi értelme volt – teszi fel a kérdést a Telex.

A szuverenitását az EU-val szemben olyan harcosan védelmező magyar kormány most nem szólalt meg az ügyben, Orbán Viktor a jövő héten Moszkvában találkozik Putyinnal.

De mit is akarnak az oroszok? A válasz igen sokrétű.

Az orosz narratíva szerint ugyanis a nyugati hatalmak még a rendszerváltás idején ígéretet tettek arra, hogy a kelet-európai szovjet csapatkivonás és a német egység elfogadása után a NATO nem fog keletre terjeszkedni, a Varsói Szövetség volt tagállamai semleges ütközőzónát képeznek. Arról, hogy az ígéret valóban elhangzott-e, és hogy pontosan ki ígért és mit, egymásnak teljesen ellentmondó visszaemlékezések jelentek meg, azonban a nyugati vezetők ekkor még valóban nem gondolkodtak a NATO bővítésében.

Annyi biztos, hogy egyetlen nemzetközi szerződés sem szól konkrétan arról, hogy a NATO tartózkodik a keleti bővítéstől.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egy sor tagállami vezetővel együtt egyébként rendszeresen – és joggal – mutat rá arra: bizarr jaltai logikára vall egy sor országot megfosztani szuverenitásának azon elemétől, hogy maga válassza meg a biztonságát leginkább biztosítani képes együttműködési formát.

Oroszország, illetve azok az országok, amelyek 1997 előtt is a NATO tagjai voltak, nem állomásoztathatnak „más európai országokban” olyan katonákat és katonai eszközöket, melyek 1997 előtt még nem voltak ott. Mivel az orosz csapatok a kilencvenes évekre már kivonultak az egykori Varsói Szerződés országaiból, ez a kölcsönösség valójában a nyugati hatalmakra róna kötelezettséget.

Összefoglalva a kifejezetten a posztszovjet térségre vonatkozó követelések

az 1997 előtti katonai állapothoz való visszatérést jelentenék.

A terjedelmes elemzés tovább részletei itt olvashatóak.

Címlapkép: pixabay.com

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Itthon hallgat ( ez jó szokása, majd kakadu böfög helyette), de majd putinkánál beindul a nyelve...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@durbincs: tegnap, 14:54
Tényleg dilinyós?A fene a kurva anyádat.
Németh István
@3dwhite: a kurva anyádnak mond ezt! Fogalmad sincs mit beszélsz és miért lázítasz te pöcs!@Sámannus: @Namely: @durbincs: @jesz: @Horizont: @Emmersson71: @kissé felnőttem: @Béla333: @odst: @134.bátor: ?@csak húgy...: a ti értelmi képességetek meg, a politikai látóképességetek gyakorlatilag az óceán 11 kilométeres mélységében van! A NATO eleve megszegte a megállapodást azzal, hogy támaszpontot alakított ki Magyarországon! Nem erről volt szó! (Jalta)! > Magyarország egykori kommunista vezetése az antaljóskával az élen - bizonyítandó a nagy magyarságát - a hirtelen keletkezett szovjet gyűlölettel amivel az oroszokat tartotta bűnbaknak > AMI NEM UGYAN AZ!!! > Egyenlőre a nyugat folyamatosan lenyúl és ellehetetlenít minket a liberális, de inkább a balliberális mocsokjaival és gerjeszti a békétlenséget, gyakorlatilag a háborús uszítást a középkelet Eu, és a keletei Eu földrészek közt! kiváló erre az ukrajnai barmok felpiszkálása, a csehek, lengyelek, magyarok mint stratégiai pontok ellhetelenítése minden vonatkozásban! Gyakorlatilag az OROSZ FÖLDTEKE népének fellázítása, háborúra kényszerítése, hogy behatolhassanak az áhított területre "Rend-csinálni" - másként mondva lerabolni! Ez nem fog menni! Orbán Viktor és a magyar nép által többségében megbízott Kormány vezetésével nem lesz a nato területi támaszpontja Magyarország - ha szükséges a tagság felmondása mint némi garanciája a semlegességnek, akkor az nagyon könnyen megtörténhet, mert Magyarország nem kíván hadi ösvényre lépni és beengedni az ország területére idegen katonaságot, erről egyszer már lemondtunk és tartani is fogjuk magunkat ehhez! A másik a tagság felfüggesztése is lehetséges, egyben a Magyarországra kiépített figyelő és kémrendszerek működésének a felfüggesztésével!
A politika túl bonyolult dolog ahhoz, hogy gondolkozás nélkül valaki is állást foglaljon! Ezért vagytok barmok é szemetek mert csak alázni tudtok, ebben élvezitek ki magatokat!
ómió
És Orbán is ott tárgyal, vagy ezt csak efftársilag kell ráhazudni?
kissé felnőttem
@Németh István: ki fogsz józanodni seggbuvároska hamarossan orbános seggbe bujkálhatsz tedd
Németh István
Erre vagytok képesek? > @durbincs: @kissé felnőttem: ÉS azt a személyt, kormányát basztatjátok aki a népnek a polgároknak, azoknak a választóknak akiknek a 2/3-os többségi bizalmával bírnak és az egész nemzetnek jót tettek!??? Ti nem vagytok eszeteknél! ÉS mint az előbb kérdeztem; erre vagytok képesek??? Gratulálok!
Németh István
Addig amíg a liberál-fasiszta, vagy ha úgy tetszik a liberál-bolsevik csőcselék baromságai lengik be az agyatokat addig konkrét dolgokról nem beszélhetünk! Csak és kizárólag a véleményt mondók alázása, káromlása a kenyeretek! Olybá tűnik nagyon elköteleztétek magatokat a moslékabbnál-moslékabb szervezetek az ellenzékinek mondott, DE a magyar nép ellenségeként megnyilvánuló aljadékoknak! Köcsögök - hogy a hasonló a hasonlóhoz!!! értitek??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.