Londonban kampányolt szerda este Márki-Zay Péter. A miniszterelnök-jelölt az angliai magyaroknak tartott nyílt fórumot. Szó esett a leadott szavazatok biztonságáról és a levélszavazat kiterjesztéséről is.

Márki-Zay a Magyar Nemzet és a Mandiner beszámolója szerint Londonban kijelentette: ő soha nem mondta, hogy legyőzi Orbánt. Szerinte csupán két olyan ember létezik, aki soha nem árulná el a hatpárti koalíciót: az egyik ő, a másik pedig Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője.

Ő nyíltan meleg, és szerintem kommunista. Nagyon szeretem

– részletezte.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje azt is elmondta, hogy az előválasztás másnapján londoni elemzők arról értekeztek, hogy az ő győzelmével 20 százalékról 40 százalékra nőtt az ellenzék esélye az országgyűlési választásokra nézve. Mint részletezte, Dobrev Klárával és Karácsony Gergellyel 20 százalék esély lett volna a baloldalnak a választási győzelemre, vele már negyven százalék esély van.

Márki-Zay Péter kitért arra is, hogy

Soha nem mondom azt, hogy legyőzöm Orbánt. Miért? Nem azért, mert nem szeretném legyőzni, hanem mert Magyarországon olyan helyzet van, hogy az valószínűleg őrült, vagy bolond, aki ilyent mondana. Most nem ez a helyzet van. Az a helyzet van, hogy folyamatosan ütnek. Fekszünk a földön és rugdalnak. Aki feláll a hatalommal szemben, az áldozat. Az áldozat, aki a földön fekszik és kopaszok rugdossák, az nem kiabálja, hogy legyőzöm őket

Forrás: Magyar NemzetMandiner, 444.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@ómió: De megkockáztatom, tudja melyik a déli szomszédunk. Nem úgy, mint a ti nemzetközi propagandistátok :)
Neked is feltűnt, hogy már csak ostoba suttyók állnak mellétek?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
@Sziszifusz: @durbincs: Hogy eltérés van köztünk azt nem kétlem! Tisztázzuk! > én magyar vagyok, párt és semmiféle szervezeti elkötelezettség nélkül - korábban kisgazda és jobbik szimpa-tizáns, majd mikor a Kovács Bélát elkezdték ekézni, kb. egy időben a dr. Gaudival mindkettő felejtős lett! // Azonban ti bebizonyosodott tény > nem magyar érdekeltségűek vagytok hanem liberál-fasiszták, de akár lehettek liberál bolsevikok is mert mindkettő egy moslék hatalom éhes banda ÉS ez a lényeg > a diktatórikus uralása a helyzetnek, távol minden szociális, és demokratikus, nép és nemzettisztelő felfogástól és tevékenységtől!
Úgy, hogy innentől kezdve - különben már régóta a moslék csapat tagjaiként tartalak számon benneteket! Mi több >> a nemzet a nép a Magyar polgárok megveszekedett ellenségeinek!
Rizikó
@Horizont: Szokásod szerint a semmit írtad meg.
verőce21
Milyen szerencséje van itt G.-nek!
Afganisztánban felnégyelték a dugópajtit? - De remélem nagyobb baja nem esett...!
Toller Béla
Képtelen egy noprmális kommnikiációra ! Ássátok már el, fejjel lefelé ! Úgy többet hozna ...
Lepényleső
...s a kopaszok talán nem is szókép,
- hanem akik a piszkosnak mondott munkát végzik,- hatalmi támogatással főként?
jesz
@durbincs: kis recskabajnokom..hát előkerültél? Mi/ki a mai elemzés tárgya?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.