Londonban kampányolt szerda este Márki-Zay Péter. A miniszterelnök-jelölt az angliai magyaroknak tartott nyílt fórumot. Szó esett a leadott szavazatok biztonságáról és a levélszavazat kiterjesztéséről is.

Márki-Zay a Magyar Nemzet és a Mandiner beszámolója szerint Londonban kijelentette: ő soha nem mondta, hogy legyőzi Orbánt. Szerinte csupán két olyan ember létezik, aki soha nem árulná el a hatpárti koalíciót: az egyik ő, a másik pedig Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője.

Ő nyíltan meleg, és szerintem kommunista. Nagyon szeretem

– részletezte.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje azt is elmondta, hogy az előválasztás másnapján londoni elemzők arról értekeztek, hogy az ő győzelmével 20 százalékról 40 százalékra nőtt az ellenzék esélye az országgyűlési választásokra nézve. Mint részletezte, Dobrev Klárával és Karácsony Gergellyel 20 százalék esély lett volna a baloldalnak a választási győzelemre, vele már negyven százalék esély van.

Márki-Zay Péter kitért arra is, hogy

Soha nem mondom azt, hogy legyőzöm Orbánt. Miért? Nem azért, mert nem szeretném legyőzni, hanem mert Magyarországon olyan helyzet van, hogy az valószínűleg őrült, vagy bolond, aki ilyent mondana. Most nem ez a helyzet van. Az a helyzet van, hogy folyamatosan ütnek. Fekszünk a földön és rugdalnak. Aki feláll a hatalommal szemben, az áldozat. Az áldozat, aki a földön fekszik és kopaszok rugdossák, az nem kiabálja, hogy legyőzöm őket

Forrás: Magyar NemzetMandiner, 444.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@ómió: De megkockáztatom, tudja melyik a déli szomszédunk. Nem úgy, mint a ti nemzetközi propagandistátok :)
Neked is feltűnt, hogy már csak ostoba suttyók állnak mellétek?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Na! Hazugságkampányát immár nemzetközivé tette?
Pálinkás Pál
@ómió: tudod...mondtam neked,készül a kötél...
Aki Én
@ómió: De megkockáztatom, tudja melyik a déli szomszédunk. Nem úgy, mint a ti nemzetközi propagandistátok :)
Neked is feltűnt, hogy már csak ostoba suttyók állnak mellétek?
kissé felnőttem
@durbincs: langyoskám tüzelsz is ? baszodj a falhoz ha már teljesen elaljasodtál akkor én nem kényeztetlek tovább ribancka
Bástya Béla Elvtárs
Ááááááááááááá! Akkor éppen most Londonban lett polgármester! Így érthető, miért nem tesz semmit Hódmezővásárhelyért!
kissé felnőttem
ha a tiéd 75 évesen feláll akkor tedd oda ahova akarod ostoba ha fázol tedd melegre a fejed meg hiányos
ómió
Akkor, már ismeri legalább az övéi "legjavát"!
Rizikó
Tényleg a buzi komcsik a legjobb ellenzékiek, hiszen belőlük áll az ellenzék!
Gazella
Isten...ez vagy összeszerkeztett hazugság vagy ennek teljesen elmentek otthonról.
terlasz
Kár, hogy ez a Márki sok hülyeséget is összehord, mint pl. most is.
kereső
Az esemény után közösségi oldalán Márki-Zay azt írta:

A londoni magyarok között elképesztő fölényben vannak azok, akik kormányváltást akarnak. Ahol megvan a tájékozódás szabadsága, ahol van személyes tapasztalat a Fidesz által démonizált Nyugatról, ahol nem ömlik napi huszonnégy órában a hazug propaganda, ott tudják, hogy a magyar történelem legkorruptabb kormányának mennie kell. Mert ha maradnak, az gazdasági összeomlást, az ország teljes kifosztását, és nemzetközi elszigetelődését jelenti majd. Nem hagyhatjuk!
kereső
@KisTehen: Én? Én el sem mentem,bocika. Sőt állitom, hogy engem senki nem látott talpig kokárdában hónapokig.
Németh István
Sajnos valamiféle agyzavar állt be egyeseknél >> azt akarják lebontani amit akár sok évtizedekkel ezelőtt a szociális intézkedések biztosítottak > az egészségügyet - ez a végzet lenne - a nyugdíjrendszer módosítását- ez tragédia lenne >> aztán sorjában a család támogatástól a mindenféle kedvezmények a minimál bér és nyugdíj szint eltörése mellet az emelések visszafogását, mi-több a biztosítottak ismételt elvételét eldorádóját élnének az adó és áremelések! Szóval az eszetlen barom ellenzék és minden a kormánnyal szembemenő párt és szervezet a MAGYAR nép ellenségeként könyvelhető el! ennyi ha józan ésszel ezt felfogni nem képesek a polgárok akkor nyugodtan számoljanak az ellehetetlenüléssel! TI IS GANAJKÁIM, a BARMOK SZÓCSÖVEI!!!
Rizikó
Nézzük mit támogat az ellenzék:
- rezsicsökkentés eltörlése
- buzik
- bűnöző cigányok
- migránsok betelepülése
- Magyarország kiszolgálása a zsidó spekulánmsnak
- libsi- komcsi banda
- sötétzöld baromság
Lehet szeretni őket!
Sziszifusz
@Rizikó: 08:20

Nézzük mit NEM támogat az ellenzék:
- Rezsicsökkentés eltörlése (kivéve az udvari medence vizét rezsicsökkentett melegítését).
.- Buzik voltak, vannak, lesznek, nem téma.
- Bűnöző cigányok és a közpénzeket ellopó politikusok, akik legtöbben a Fidesz tagjai.
- Migránsok betelepítése mint például a Vietnamból, Ukrajnából és más helyekről behozott rabszolgák.
- Zsidó spekulánsok ??? ugyan már, ha jól tudom az izraeli Likud párt a Fidesz testvérpártja.
- Libsi-komcsi kötődése Orbán Viktornak, a Liberális Internacionálé alelnökeként van, volt.
- Sötétnarancs színű baromság amit összehordtál, immár sokadszor.

Tragikus dolognak tartom, hogy az elvakult fanatikusokon is múlik Magyarország sorsa.
Azokon akik már régóta alanyai az agymosásnak, ezért elvesztették a józan ítélő képességüket.
Sajnálom !
Rizikó
@Sziszifusz: Maki támadja a rezsicsökkentést.
Buzik vannak és agresszívek! Téma.
Bűnöző cigányokkal van tele a börtön, nem Fideszessel!
Migráncs a nigger, arab csürhe, aki nem dolgozni jön!
Soros a libsi zsidó spekuláns. Nem tudtad?
Sziszifusz
@Rizikó: 09:49
- Maki nem támadja a rezsicsökkentés, csupán azt akarja, hogy ne azok kapják a támogatást akik a luxus fenntartásra
fordítják. Az átlagfogyasztó továbbra is támogatott energiát kaphat.
- Bűnöző cigányokkal van tele a börtön. Ez igaz, de nem jelenti azt, hogy mások nem bűnöznek.
- A "nigger, arab csürhe" nem Magyarországra igyekszik, hanem Európa boldogabbik felébe. Ettől függetlenül én is úgy
gondolom, jobb lenne ha a hazájukban maradnának. A migránskérdést meg kell oldani, de ezt nem Orbán tudja, mert ő
megoldásra törekvést színlelve, csupán politikai hasznot igyekszik szerezni.
- Ez a Sorosozás már hatástalan, kezd eltűnni a közbeszédből. Újabb "ellenségre" van szüksége a kormánynak. Biztos
vagyok abban, hogy megtalálják, hiszen amíg ők uralják a közbeszédet, addig sem a tényleges bajokról van szó.
Tartok attól, hogy a legújabb ellenség az ellenzék lesz.
Csak ezért mert ez így demokratikus, és Hitler is így kezdte . Ne legyen igazam !
ómió
Simlis a simlist "szereti"! De nagyon!
verőce21
Amikor kellett volna nem lőtték sehol agyon a komcsikat. Most visszajönnek liberálisként...!
Németh István
@Sziszifusz: @ómió: @verőce21: @Horizont: @Pegero: Tudjátok az felemelő érzés, hogy annyira támogatjátok a balos-libcsi csőcseléket,és szidjátok a zsidókat, amikor az izraeli kommandósok jelzés nélküli gúnyákban vettek részt a 2006-os gyurcsány-terrorban! fasza gyerekek vagytok ám!?
Sziszifusz
@Németh István: 14:43
Kedves István, te nagyon, de nagyon, eltévedtél az erdőben.
Németh István
@Sziszifusz: @durbincs: Hogy eltérés van köztünk azt nem kétlem! Tisztázzuk! > én magyar vagyok, párt és semmiféle szervezeti elkötelezettség nélkül - korábban kisgazda és jobbik szimpa-tizáns, majd mikor a Kovács Bélát elkezdték ekézni, kb. egy időben a dr. Gaudival mindkettő felejtős lett! // Azonban ti bebizonyosodott tény > nem magyar érdekeltségűek vagytok hanem liberál-fasiszták, de akár lehettek liberál bolsevikok is mert mindkettő egy moslék hatalom éhes banda ÉS ez a lényeg > a diktatórikus uralása a helyzetnek, távol minden szociális, és demokratikus, nép és nemzettisztelő felfogástól és tevékenységtől!
Úgy, hogy innentől kezdve - különben már régóta a moslék csapat tagjaiként tartalak számon benneteket! Mi több >> a nemzet a nép a Magyar polgárok megveszekedett ellenségeinek!
Rizikó
@Horizont: Szokásod szerint a semmit írtad meg.
verőce21
Milyen szerencséje van itt G.-nek!
Afganisztánban felnégyelték a dugópajtit? - De remélem nagyobb baja nem esett...!
Toller Béla
Képtelen egy noprmális kommnikiációra ! Ássátok már el, fejjel lefelé ! Úgy többet hozna ...
Lepényleső
...s a kopaszok talán nem is szókép,
- hanem akik a piszkosnak mondott munkát végzik,- hatalmi támogatással főként?
jesz
@durbincs: kis recskabajnokom..hát előkerültél? Mi/ki a mai elemzés tárgya?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.