Schadl hány hallgató számára és hány esetben intézett a jogi karon olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.

Újabb fordulat a Schadl-ügyben – ez történik most!

Fotó: YouTube

A Pécsi Tudományegyetemen még nem zárult le a Schadl-ügy mellékszálaként nyilvánosságra került vizsgabotrány miatt indult vizsgálat. Az egyetemen most egy ad hoc bizottság igyekszik feltárni az ügy minden részletét, ami az előzetesen tervezettnél tovább tart – írta meg a Népszava.

Az üggyel kapcsolatban több egyetemen is vizsgálat indult. A 444 írt arról korábban, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke többeknek segíthetett könnyített vizsgát intézni jogi egyetemeken: a nyomozati anyag szerint Schadl a szegedi egyetem egy tanszékvezetőjével egyeztetett egy vizsgáról, Pécsen pedig Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám kedvéért járt közben.

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora a Népszavának elmondta, hogy egy ad hoc bizottság vizsgálja, hogy a jogi karon hány hallgató számára és Schadl hány esetben intézett olyan vizsgát, amit a jelentkező tudás, sőt, néha megjelenés nélkül abszolvált.

Miseta szerint azt is vizsgálják, hogy a kar hány tanára érintett ebben az ügyben.

Miseta a lap kérdésére elmondta, eredetileg a jövő hónap elején akarták elkészíteni a jelentését, ám most úgy tűnik, hogy a munka eltart február közepéig.

A lehallgatások médiában közzétett jegyzőkönyve szerint tanársegédként Mészáros és Kovács Béla, a jogi kar dékáni hivatalának vezetője tartott kapcsolatot Schadllal. A lehallgatási anyagban említett személyekkel már beszélt a bizottság

– mondta Miseta a Népszavának.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Lehet, hogy ezek a mocskos, aljas emberek a hátuk mögött lúzernek nevezik és kiröhögik azokat a diákokat, akik gürcölve, izzadva tanulják végig az egyetemi éveket és becsületesen készülve mennek vizsgázni!
Aljas maffia!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Lehet, hogy ezek a mocskos, aljas emberek a hátuk mögött lúzernek nevezik és kiröhögik azokat a diákokat, akik gürcölve, izzadva tanulják végig az egyetemi éveket és becsületesen készülve mennek vizsgázni!
Aljas maffia!
Sámannus
Buzzzi köcthsögök privatizálták a bizonyítvány gyártást is.
ómió
Az egyetemeket is ez a Schadl "irányította", vagy elég, ha ráhazudjuk?
CsipkeRózsa
Az egész kormány és környezete egy óriási, szervezett bűnbanda!
jesz
egy vizsgáztató elkeseredve mondta egy tanár társának, hogy a gyámolítandó tanuló olyan buta volt, hogy nem is tudta, meg merje -e adni a kettest..persze megadta, mert erre kapott utasítást.

A diák nem is készült anvizsgára, fingja sem volt az anyagról...és jogász lett, dr. előnévvel
Béla333
Maffiózók! Megvettétek már április 4-re a repjegyet? Hova? Bárhova!
Ha maradtok ráb##tok!
csapnivalo
@ómió: Ja, az ürge minél több sarat magára vállal más helyett, annál jobban fog élni, ha kijött a külön zuhanyzóval és internettel ellátott cellájából jó magaviselettel felezett időben. Persze az is lehet, hogy otthon kell majd letöltenie olyan háziőrizetben, aminek keretein belül nem hagyhatja el a várost. :D kíváncsi leszek
ómió
@csapnivalo: Végtére is, az ember nem tudhatja, hol, mi a "módi"?!
ómió
@Pálinkás Pál: "Átmentek" szuicidba? Ekkora lesz a buktátok áprilisban?
tudode
Ebben az országban minden összefügg!

Mentségükre szolgáljon azoknak, akiket meló mellett a Soros ösztöndíjas egyeduralkodó 2017-ben
.
Minden állami vezetőt egyetemre küldene Orbán
eduline.hu/felsooktatas/Minden_allami_vezetot_beiratna_az_egyetemre_1CBNF0
A kormánynak célja, hogy valamennyi állami vezető részesüljön államtudományi képzésben, legyen szó területi vagy központi szerv vezetőjéről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) lapjának adott interjújában.
------------------
.
A világháló emlékszik arra, hogy
.
---- A legnagyobb csendben csatolt el szakokat a kormány: tovább hízik a közszolgálati egyetem
.
eduline.hu/felsooktatas/Eotvos_Jozsef_Foiskola_elcsatolas_GREL1U
----------------------
.
Szó, szó, szó! Kidőlt a bili, és
.
------ A szegedi egyetem és a Pázmány már lezárta, Pécsett még tart a vizsgálat a Schadl-ügyben
eduline.hu/felsooktatas/20220127_pecs_volner_ugy
------------------
.
És az lett a nóta vége, az Euline honlapja szerint, hogy
.
----- Az Oktatói Hálózat is tiltakozik az egyetemi átszervezések ellen
eduline.hu/felsooktatas/20210205_Oktatoi_Halozat_egyetemi_atalakitas
---------------------
.
Ellenzékben bezzeg sipákolt a tandíjról, és a tanulásról
.
----- Orbán Viktor a TANDÍJRÓL
www.youtube.com/watch?v=bGjX-ihnA4E&t=2s
..
???
ómió
@Pálinkás Pál: "Eltűnnek" azok! Veletek együtt! Tudod: ahogy 56-ban is, amikor csak az általatok ("bolsi hazafiságból") behívott orosz tankok "bátorítottak" fel benneteket előbújni!
Pálinkás Pál
@ómió: mit dumálsz? a fűrered nyalja a cárevics seggét...
ómió
@Pálinkás Pál: Azt Böszme efftársad a Szemlőhegyen már rég "abszolválta"! Vagy az "zavar", hogy neked is harmadáron képes gázt szolgáltatni, mint azt a "haladó Nyugaton" képesek?
Pálinkás Pál
@ómió: tudod bunkó...szívesen kifizetem a 3 -szoros gáz árat, ha német fizetést kapok...
ómió
@Pálinkás Pál: Tudod, bunkó, a "német fizetést" a "magasabbrendű társadalmatok" 45 éve alatt rég "elkúrtátok"! Azt is! Sőt! Hatalomra kerülve ezt az "elkúrást" mindig "stabilizálni" szoktátok! "Nem kicsit! Nagyon!" Most is arra pedálozik a rühesbolsi tetübandád!
Pálinkás Pál
@ómió: első feladat, a hozzád hasonlók fellógatása..
ómió
@Pálinkás Pál: Na! Az elmebajod után már a nagybolsi hóhér is kikönyökölt proliságodból?
Pálinkás Pál
@ómió: ha titeket eltüntetünk, jót teszünk a világnak...
ómió
@Pálinkás Pál: Jót tenni? Ti? A világnak? Nagyobbat hazudj, idiótája, mert ilyesmi nektek 105 éve nem sikerült! Hacsak a förtelmetek, a legyilkolt 100 millió áldozatotok nem a "bolsi jótétemények" rubrikába van nálatok "efftársilag elkönyvelve"!
Pálinkás Pál
@ómió: hiába kapálodzol román...végetek lesz...van még 2 hónapotok, használd ki...
ómió
@Pálinkás Pál: Ha románt látnál, abból az elmebeteg fajtából, nézz tükörbe! Két hónapig meg csak álmodozz! Utána meg megint mehettek a "levesbe"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.