Alapítványi iskolai csalás miatt emeltek vádat hét ember ellen Szegeden.

Lebuktak: Éveken keresztül jogosulatlanul vettek fel állami támogatást több száz diák után alapítványi iskolákban

A fotó illusztráció. Pixabay cco

Vádat emeltek hét ember ellen, mert éveken keresztül jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatást alapítványi fenntartású iskolák több száz diákja után – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra közölte: tettesként, illetve bűnsegédként elkövetett minősített költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat az ügyben.

Szegeden 2001 szeptemberében hátrányos helyzetű fiatalok és kábítószer-függőségben szenvedők támogatására egy közhasznú alapítvány jött létre, amelynek kuratóriumi elnöke a vádlottak egyike volt.

A szervezet két oktatási intézményt is létrehozott a városban, ahol a többi vádlott vezetői, vezetőhelyettesi, illetve ügyintézői feladatokat látott el.

Az iskolák fenntartójaként az alapítvány a jogszabályok szerint minden tanévben, félévente jogosult volt a tényleges tanulói létszámhoz igazodó normatív támogatás igénybevételére az első szakképesítésüket ott megszerző diákok után.

A vádirat szerint azonban csaknem kilencszáz olyan tanuló után is igényeltek és kaptak állami támogatást, aki nem állt tanulói jogviszonyban az oktatási intézményekkel, vagy beiratkozott ugyan, de a tanórákat sosem látogatta.

A vádlottak által 2012 és 2014 között jogosulatlanul igénybe vett állami támogatás összege meghaladja a 112 millió forintot. A költségvetésnek okozott vagyoni hátrány még nem térült meg – írta az ügyész.

Forrás: MTI

Címlapkép Pixabay cco

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Ugye, milyen jó dolog alapítványi formában működtetni az iskolákat? Csak az a kérdés. kinek?
jesz
a lebukás óta eltelt tíz év...a szaros 112 millió már rég elment a semmibe..
ez csak aprópénz..még húzzák egy kicsit, oszt el is van maszatolva.
Lepényleső
...fydes módra,- s hogy lehet eddig nem került napvilágra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.