A Népszava szerint pártpreferencia tekintetében a Fidesz-KDNP 36, az Egységben Magyarországért pártjai együttesen 34 százalékon állnak a teljes népesség körében. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) 3, a Mi Hazánk Mozgalom 2 százalékon áll, az „egyéb pártra” szintén két százaléknyian szavaznának, a bizonytalanok aránya 22 százalék.

Republikon: alig vezet a Fidesz az ellenzéki összefogás előtt

A pártválasztók körében a pártpreferencia azonos, 46 százalékos a Fidesz-KDNP-nél és az ellenzéki összefogásban részt vevő pártoknál, az MKKP itt is 3 százalékon áll, ahogy a Mi Hazánk Mozgalom is – derül ki a Republikon Intézet Népszavához eljuttatott felméréséből.

A hatpárti ellenzéki összefogás pártjai közül a Demokratikus Koalíció 12, a Jobbik 8, az MSZP-Párbeszéd 7, a Momentum 5, az LMP 2 százalékos támogatottságot tudhat magáénak.

A megkérdezettek 64 százaléka biztosan elmenne szavazni, 17 százalékuk valószínűleg elmenne, 13 százalékuk valószínűleg nem menne el, 4 százalékuk biztosan nem menne el, két százalékuk pedig nem tudott vagy akart válaszolni.

Ami a miniszterelnök-jelöltek, illetve a reménybeli köztársasági elnök ismertségi adatait illeti,:

Orbán Viktor 86, az ellenzéki Márki-Zay Péter 81, Novák Katalin pedig 77 százalékon áll.

A megkérdezettek 38 százaléka egyáltalán nem kedveli Orbán Viktort, 33 százalékuk nagyon kedveli, 19 százalékuk inkább kedveli, 11 százalékuk inkább nem kedveli. Márki-Zay Pétert a válaszadók 53 százaléka egyáltalán nem kedveli , 25 százalékuk inkább kedveli, 12 százalékuk nagyon kedveli, 10 százalékuk inkább nem kedveli.

A válaszadók 60 százaléka szerint az elnököt közvetlenül a választópolgároknak kellene megválasztaniuk, 32 százalékuk szerint a parlamentnek, nyolc százalékuk nem tudott vagy akart válaszolni.

Forrás: Népszava 

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
@sgl: mennyi balhéja volt már a Fidesznek és mégis van szavazó tábora nem is kevés sőt több mint az összefogásnak! Nem tudom mi lehetne durvább a kaleta ügy után vagy a Szájer botrányos viselkedése után szerintem nem lesz már ezeknél durvább botrány a Fidesz körül! A nép a magyar nép ostoba és a Fideszre fognak szavazni!!!
ómió
Sőt! A "többség" már átment szuicidba! Alig várja a háromszoros gázáremelést, az inflációs árstop megszüntetését, a minimálbér meg a 13. havi nyugdíj eltörlését, a ránk zúduló migráncsáradatot és, akkor, az újabb efftársi államcsődöt még nem is említettük! Elég lesz így hazudni ezt a "többséget", efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.