Múlt évben került egy kisebb médiabirodalom Shabtai Michaelihez, aki nem más mint Rogán Antal grúz-izraeli barátja, akinek neve még a letelepedési kötvénybiznisz idején lett ismert – számol be róla a 444.hu.

444: baloldalinak tűnő médiacsoportot tömnek pénzzel Rogánék
Címlapkép: Pesti Hírlap/Facebook

December 31-én jelentette be a Michaeli, Schwartz & Brit Zrt. kiadóvállalat, hogy megvásárolta a Klasszik és a Jazzy Rádiókat üzemeltető Magyar Jazz Rádió Kft.-t, és megvette a Pannon Plakát Kft. közterületi hirdetővállalatot is, a cég ezzel jelentős szereplője lett a médiapiacnak:

portfóliójukhoz tartozik a 168 óra hetilap és az ingyenesen terjesztett Pesti Hírlap napilap, ezek online kiadásai, az Elle magazin, továbbá az említett rádiócsatornák és plakátcég.

A vállalatnak két tulajdonosa van: Milkovics Pál és Shabtai Michaeli.

Az üzletember több mint harminc éve él Magyarországon, a lap szerint ma már Rogán Antal és Habony Árpád körének legmegbízhatóbb embereként emlegetik. 

Nem meglepő módon, 2021 nyarán, Michaeli felbukkanása után megindultak az állami költések a portfólió irányába.

A Telex korábbi összesítése szerint (2021. október 1. és november 8. között) listaáron összesen 177 millió forint értékben jelentek meg hirdetések a Pesti Hírlapban.

Ebből 113 milliót tettek ki különböző kormányzati hirdetések, 59-et a saját lapcsoport egyéb kiadványainak hirdetései és összesen 4,2 millió forint érkezett piaci ügyfelektől.

Döntő arányban a kormány maga hirdetett a lapban, méghozzá az oltás népszerűsítése miatt, de a miniszterelnök október 23-i beszédének is jutott hely.

Ezekről a hirdetésekről kivétel nélkül a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá sorolt Nemzeti Kommunikációs Hivatal döntött.

Forrás: 444
Címlapkép: Pesti Hírlap/Facebook

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
majd rogánt ha tömik akkor mi lészen csikaja
CsipkeRózsa
Rogán már nemzetközi barátokat szerzett magának.
kissé felnőttem
majd a torkukon akad ám a kecske is meg a dubrincs feletlen harcsa is
Rizikó
Megy az ellenzéki erőlködés, csak nagyon fing szagúra sikerült!
Maxipocak
@Rizikó: Én csak azt látom hogy a führered meg ragyástóniék fosnak, mint a gumityúk.
human
Nem úgy volt, hogy Orbánék magyar kézben tartják a cégeket?
Rizikó
@Maxipocak: Kalótyál az ellenzék és hisztizik. Fidesznek kétharmad.
nemkati
Így már érthető a 168 óra elNEResedése. Már nem olvasom.
Istenakinincsen
@Rizikó: FideSSnek 20év letöltendő...mehetsz velük,mert már kiérdemelted.
Istenakinincsen
@justhpeter: ma, 17:30
Olyan barátai vannak a koleszból akik nem hagyják az út szélén,sőt!Támogatják egy bizonyos pontig.
Ne aggódj,hamarosan összevesznek a maradékon.
elmúlt karácsonyok szelleme
Rogán, te tényleg azt hiszed, hogy ezt megúszod?
Elbújsz az ágyneműtartóban is?
Te paraszt, mész a levesbe!
teuton
Statisztika:
113 millio a kormanytol, 4,3 millio piaci szereplöktöl.
Tessek utananezni melyik demokraciaban müködik ilyen sajto?
A kormany "tamogatasa" nelkül a lap 1 heten belül megszünne! Demokraciakban...
Rizikó
@Istenakinincsen: Te nem kerülsz börtönbe. Aki elmenekül, azt nem csukják le.
ómió
Ha meg nem, hát, efftársiasan ráhazudjuk! Igaz, efftársak!?
Istenakinincsen
@Rizikó: ma, 06:17 Akkor menekülj!!Mig nem késő...
Rizikó
@Istenakinincsen: Bőröndött rakd össze és kucorogva rettegj. Fajta szokás!
Istenakinincsen
@Rizikó: Nekem nincs mitől-kitől rettegnem,te egysejtű.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.