Kósa Lajos új motort vett, Ungár Péter egy festménnyel, Gyurcsány Ferenc egy görgős székkel gyarapodott a milliós megtakarításai mellett.

A Telex több cikkben foglalkozott kedd hajnal óta a parlamenti politikusok vagyonnyilatkozataival (minden évben január 31-ig kell ezt leadnia az érintetteknek), a lap cikke nyomán a miniszterek helyzetét foglaltuk össze, de kitértünk Orbán Viktor miniszterelnökre is.

A lap a vagyonnyilatkozatokkal foglalkozó egyik cikkében a parlamenti patkóban ülő képviselők egy részét vizsgálta. 

Lázár János az egyik legnagyobb földesúr a Parlamentben

Fotó: Facebook/Lázár János

Földek és állások

Lázár a cikk szerint az egyik legnagyobb földesúr az országgyűlésben, 2021-ben mintegy 35 hektárnyi szántót vásárolt Hódmezővásárhely környékén. 2019-ben a cikk szerint lényegében kéthavonta vásárolt új földterületeket, 2020-ban egy ingatlant vásárolt, tavaly viszont behozta a lemaradást. Az új földekkel együtt így 2021-ben 36 ingatlan volt a nevén. 

"Eközben Lázár készpénzállománya 14,5 millióra nőtt, miközben hitelintézetben 8 milliót tart, magyarán Lázár továbbra is készpénzben hisz: 2021 januárjára 12 millió forintja volt ilyen formában, míg a bevallása szerint bankszámlán például nem tartott nagyobb összeget. Egy évvel korábban ilyenkor még volt a bankban is 48 milliója, ez azonban eltűnt, ráadásul megduplázta – 20-ról 40 millió forintra – a tartozását, amely egy magánszemély felé állt fenn. Ez a tartozás pedig 2021-ben csak tovább nőtt, hiszen a friss bevallás szerint már 50 millió forintra rúg, miközben van 18 millió személyi kölcsöntartozása, csaknem 39 milliónyi beruházási hitele, valamint a 7,7 milliós lízing-adóssága"

- olvasható a cikkben.

2020-ban lízingelni kezdett egy 2019-es Land Rover Defendert, van egy ugyanilyen típusú, de régebbi autója, egy 2019-ben vásárolt Mini Cooper Cabriója. Értékes ingósága még gróf Széchenyi Zsigmond karosszéke. 

"Képviselői és miniszteri biztosi jövedelme mellett még 1 millió forintot kap a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kuratóriumi tagságáért és 2022 januárjától további 950 ezret a Jövő Nemzedék Földje Alapítványtól, havi jövedelme tehát csak ezekből majdnem bruttó 4 millió forintra nőtt. Van még bevétele időszakosan földbérletekből, erdőgazdálkodóként és őstermelőként is, de ezek nem havi rendszerességű jövedelmek a nyilatkozat szerint, ugyanakkor bruttó összegük tavaly elérte a 17 millió forintot.

Mindeközben Lázár könyvet is kiadott 2021-ben, egy Winston Churchillről szóló kötetet, amelyből a vagyonnyilatkozata szerint 7,7 milliós jövedelme volt tavaly"

- áll a cikkben Lázár János vagyoni helyzete.

Motorok és Lajos

A cikkben mások mellett (mint Kocsis Máté, vagy az újraindulást bizonyos ügyészi vizsgálódások miatt nem erőltető Boldog István és Simonka György) Kósa Lajos fideszes képviselő vagyonnyilatkozatát is összegzi a lap. 

Eszerint Kósa 2020 után 2021-ben is vett egy újabb motort, megint egy BMW-t. A számláján félmiillióval nőtt a megtakarítás a 2020-ról szóló bevallásához képest, a tartozásai viszont ennél látványosabban nőttek: adóstársként 50 milliós lakásépítési kölcsönt vett fel, és 8,5 millióval tartozik magánszemélyek felé. 

Gyurcsánynak a tartozásai és a megtakarításai is nőttek

A cikkben előkerül Gyurcsány Ferenc is, a DK elnöke is, akinek az értékpapír-megtakarításai évről-évre nőnek (2020-ról 2021-re 823 millióról 928 millióra), de közben a számlájáról eltűnt az ott tartott 2,5 millió forint, az a vagyonbevallás szerint 0 forint most. Viszont 42 millió forinttal tartoznak neki mások, és van egy 348 milliós követelése is "lakásvásárlás foglaló és előleg" címen. Banki hitelét tavaly sem csökkentette, az 60 millió forintra rúg a nyilatkozatban írtak szerint. A kötcsei házra felvett hitelből sem törlesztett, ott 288 milliót kellene kifizetnie.

"Az Altus Portfólió Kft-je sem volt túl jövedelmező: már 2020-ban is jócskán kevesebbet hozott a konyhára az előző évnél, de tavaly már csak hatmillió forintot. Gyurcsány adakozott is 2021-ben: 17 millió forintot adott kölcsön egy magánszemélynek, 25 milliót a DK-nak, ezen felül még plusz 47 millió vissza nem térítendő kölcsönt is adott a DK-nak. Gyurcsány tavaly a politikusi munkájához kapott egy új íróasztalt és egy görgős karfás munkaszéket is"

- olvasható a cikkben.

Ungár Péter festménnyel lett gazdagabb

A lap szerint az LMP-s Ungár Péter tavalyi évről szóló vagyonnyilatkozata szerint 2021-ben kapott egy Zámbó István-festményt. A bankszámláján tartott pénze 6 millióval csökkent a 2020-ról szóló vagyonnyilatkozatához képest (így "csak" 12 millió forint van rajta), továbbra is van 99 millió forintos számlakövetelése, és három jelentős értékű cégben is van tulajdonrésze.

Jakab Péter hitele és tartozása is van

Jakab Péter a vagyonnyilatkozata szerint továbbra is egy háztartásban él feleségével és három gyerekével – ezt a Telex azért jegyezte meg, mert a kormánymédia azzal támadta, hogy felesége mellett más nő is van az életében, és egy január eleji ATV-s felvételen nem volt rajta a jeggyűrűje, amire akkor Jakab azt felelte, hogy ez magánügy. A mostani bevallás szerint viszont akkor szent a béke otthon. 

Felerészben tulajdonosa egy 106 négyzetméteres miskolci lakásnak, amit 2007-ben vettek feleségével. Tavaly Jakab törlesztette a hitelét, már csak 8,2 millióval tartozik a banknak, és van 2,5 millió forintnyi megtakarítása is, készpénzben.

Hadházy Ákos államkötvénybe fektetett

A cikkben szerepel még Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, aki tavaly 6,3 millió forint értékben államkötvényekbe fektette pénzét, 4 millió van a bankszámláján és 5,8 milliót tart devizában. Banki tartozását is csökkentette tavaly 1,5 millióval, így most 9,5 milliós a tartozás. 

"Nem tudni, hogy a gyarapodásban az segített-e neki, hogy időközben megkaphatta a 2020-ban eladott lakása teljes vételárát. De tavaly sem maradt pénzadomány nélkül: most 7,6 milliónyit kapott, amit azzal magyarázott, hogy „adományok a korrupció és propaganda-ellenes tevékenység folytatásához, és az előválasztási kampányra”

- olvasható a cikkben.

Forrás: telex.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Összelopkodott, különbejáratú vadászkastéllyal...
nezelodo
A megyei ferencjóska újság, (minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve), Jakab vagyonnyilatkozatából azt szűrte le, hogy hazudik, (lehet, hogy teljesítette a felvételi előírást ezzel a fideszbe), csak azt nem tudom a tulajdon bevallása mellett kinek mi köze van a párján kívül, hogy hol és kivel él? Gondolom, majd megírják, hogy a nagyvezérekről is kinek ki dalol a fülébe egy-egy szerelmetes dalt...?
jesz
Lázáron nem csodálkozom..ő tanult közgazdaságot, ezért gyűjti a földet...azt nem lehet ellopni, éjjel lenyúlni, az örök. Plána ha a zsellérek rendesen művelik, akkor a haszon is muzsikál a fülébe...az éhező zsellérek meg azt kapnak, amit ad az önkormányzat ...
ómió
A vörös bárók meg már "kiszorultak" a parlamentből?
Cappuccino
Megy a lopott pénz tisztára mosása. Vajon az állami támogatás lenyúlása kivételével milyen mezőgazdasági munkákat végez Hódmezővásárhely döbrögi-je.
Lepényleső
Nekünk nem azt mondják,hogy nem kifizetődő a szervezett bűnözés,
ez talán szervezetlen szemfényvesztés,- amire nincs törvénykezés?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.