Hosszú volt az asztal – indította a közmédia riportere a moszkvai út témáját. Különleges körülmények voltak, sokórás volt a tárgyalás, és a nemzetközi helyzet is feszült állapotban van, mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken reggel, a Kossuth rádiónak adott interjújában.

Orbán: nem könnyű dolog 5 órán keresztül észnél lenni

Fotó: Facebook

Sikerült kétoldalú ügyekben (magyar-orosz) jó megállapodásokat kötni, mondta a magyar miniszterelnök. Van egy magyar modell az Oroszországhoz fűződő viszonyt tekintve, ami eltér az EU-s modellektől. A németeknek is jó a viszonyuk Oroszországgal, gőzerővel üzletelnek egymással. Békét akarunk, Magyarország békét akar, feszültséget kell csökkenteni, ehhez tárgyalni kell, ez egy békemisszió, Magyarország tette meg az első lépést, fogalmazott Orbán. Nem könnyű dolog 5 órán keresztül észnél lenni, ennyi ideig tartott a tárgyalás Putyinnal, 8 ügybe sikerült megállapodni vele. Sok munkánk van benne, hogy jó viszonyunk legyen Oroszországgal. Ez működik.

Forrás: 24.hu

Címlapkép:Facebook

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Viktor, erre ezen a szinten még farkasflórián is képes lett volna. Csak minden órában egyszer kellett elmondanod, hogy kérünk még egymilliárd köbméter gázt...Ezt is majdnem elrontottad ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Azért volt olyan hosszú az asztal, hogy nehogy eltűnjön róla valami.
verőce21
A mi célunk az volt, hogy jó megállapodásokat kössünk Moszkvában...! :)
Rizikó
Orbán parádésan szerepelt és hihetetlenül eredményesen képviselte a magyar érdekeket!

Erre egyetlen libsi sem lenne képes! Azok a tehetségtelen senkik csak uszítani képesek és hazudozni!

Orbán=kétharmad!
Clavigo
@simmering73: Vagy mert büdös volt a More...
verőce21
Ez a mocskos Putyin annyira el van szigetelődve, hogy az Unióból csak Orbánnal, Macronnal és a német kancellárral tárgyal...
Borzasztó dolog, hogy Orbán is annyira elszigetelődött, hogy ezek közé keveredett...:)
Clavigo
@Rizikó: Jól van Shikari,,csillapodjál.. Töröld meg a szádat,,nyáladzol...
verőce21
Olyan hosszú volt az asztal, hogy alig lehetett hallani egymást...! :)
simmering73
@Clavigo: Előkerült a náci metélt is.
Toller Béla
Viktor, erre ezen a szinten még farkasflórián is képes lett volna. Csak minden órában egyszer kellett elmondanod, hogy kérünk még egymilliárd köbméter gázt...Ezt is majdnem elrontottad ...
Sziszifusz
@verőce21: 07:54

A tényleges cél mi volt ? Sejthető !
Amit megtudhattunk az Orbán-Putyin közti 5 órás tárgyalásról, az csupán a "fedő sztori".
A lényeg nem publikus.
Az sokat sejtető, hogy pár hét múlva választás lesz.
Orbán nem tudott várni addig, amíg újra megválasztják és, hogy akkor egyeztessen Putyinnal a gázimportról?
Miért nem hagyja meg az új kormánynak a tárgyalás lehetőségét, még akkor is ha ő maga, győzelemre számít ?
verőce21
@Sziszifusz: Egészen mások az okok...! Az ukrán helyzet és a francia elnökség hegemóniára törekvése az unióban...!
A gáz csak az "olaj" hozzá... :)
Sziszifusz
@verőce21: 08:17
... és szerinted Orbán Viktor helye hol van a történetben ?
Az, hogy ő milyen szerepben tetszeleg és azt is túljátssza, már-már nevetséges. Olyan mint amikor "bolha köhög" a nagyvadak között.
Azt hogy Putyinnak gazsulál, azért teszi, mert számít közreműködésére, a magyarországi választás megnyerésében.
Béla333
Viki! Ha nem megy, akkor töltsd fel az akkukat! Gráz-ban...
Sámannus
Nem könnyű ám a sok csirke belet vissza dugni!
kissé felnőttem
már 5 órányit birsz csak ? na ezért kell lecseréljenek 24- ből ez töredék akkor a tőbbit mivel töltöd vagyonosodással hát sajnáljunk is.Ja ez nem foci ?
nemkati
@kissé felnőttem: Szerinted észnél volt? Dehát nem tud 1 percig se!
namihami
Nem is jött össze. És nemcsak most...
kissé felnőttem
@nemkati: Kedves Kati, mondani mondhatta, nem láthattuk csak a hosszú asztalt 4 emberkével, lerögzithették azt is ne,hogy egymásra borithassák egy heves szóváltás közben ja de ha vizsgálat indulna hogy ki kire boríthatta, akkor megállapitották már sokadszor ismeretlen okból az asztal felborult.
jesz
kacagás közben, de még sírás előtt nem árt a térképre kacsintani...Putyin büszkeségét, Oroszországot jól látni, a tárgyalópartnert viszont a térképen igencsak keresni kell... az asztal végén is..
magyar1
Pedig hol van még a nyugdíj? Képzelje el ezt egy nehezebb munkával!
bence
Hiába ! Tabletta nélkül csak eddig bírta !
verőce21
@Sziszifusz: "...hogy Putyinnak gazsulál, azért teszi, mert számít közreműködésére, a magyarországi választás megnyerésében." - ez a kijelentés, úgy ahogy van ostobaság!

Az természetes, hogy O. megnyeri a választást Putyin nélkül is!
P. azért tárgyal(t) vele 5 órát, mert komoly tényezőnek tartja az EU-ban! Ezt persze lehet tagadni és ironizálva bagatellizálni, de öt órán át nem beszélgetünk olyannal, aki közömbös, alárendelt, vagy nem fontos a számunkra!
Nem Orbánnak van szüksége Putyinra, hanem megfordítva. Akár trójai faló, akár ék a bejutásra, akár lehetőség az eu-s kapcsolattartásra, közvetítésre...
Orbán ugyanúgy az erő helyzetéből tárgyal, ahogy a szorongatott Putyin teszi!

(Írtam erre valahol egy hasonlatot, az fejezi ki legjobban a kapcsolatukat...) :)
kissé felnőttem
@magyar1: tudnák neki állást ajánlani 30 méter magasban darukezelőként, a baráti körénél maradhatna habbony elt. Ibizásnál. hun ? kargó vagy korgó ? egy kis friss magaslati legelő ( RÉT) jól fizetnek konténer ki, be, le, fel, hétvégeken is mehet meccs helyett akár 24 órában ,Félő hogy megszökne ?
Sziszifusz
@verőce21: 10:34
Azért azért érdekes, hogy ha Putyinnak szüksége van Orbánra, akkor Orbán megy el Putyinhoz.
Ez olyan mint amikor a gazdának szüksége van a kutyájára, akkor füttyent egyet és a kutya odaszalad a gazdához.
Ebben a kapcsolatban Orbán az, akié a megalázó, alárendelt szerep. Nem egy súlycsoportban vannak.
verőce21
@Sziszifusz: Már megint butaságokat beszélsz...!
Évente váltják a látogató-vendéglátó szerepet...!
Sziszifusz
@verőce21: 10:50

Miért nem várták meg a tárgyalással, az április 3.-a utáni új kormány megalakulását. Hiszen, ha nem Orbán nyer, akkor teljesen más az alapállás, ... ja az nem lehet . Ne is legyen.
Az államcsőd veszélye miatt, jobb ha Orbán marad és az ő nyakába szakad amit összehozott.
telegdilaci
@Sziszifusz: Én nagyon szeretném ha kormány váltás lenne de amik most kiderülnek,mindenféle aljasságokról,Orbán örök életre tönkre vágta az Országot,soha helyre nem hozható károkat okozott,én is az gondolom hogy nekik kellene maradni egyék meg amit Főztek,kíváncsi lennék rá hogy másznának ki ebből a Pöce gödörből amibe beletaszították,az Országot!
Macskaszem
@telegdilaci: Abból sajnos É-Korea lenne. Éhen döglenénk, miközben azt harsogná az összes média, hogy Európa írigyel minket, és aki nem mosolyog hozzá, mehet kényszermunkára a nagyságos úrék birtokaira.
kereső
@telegdilaci: 11:19. értem az indokokat- de miért is lenne jó, ha Magyarország Moszkva külterülete lenne?
justhpeter
Én biztosan tudom, hogy nem Orbán miatt tartott a mészkvai találkozó öt órát. A megérkezés után Orbán mondta a pilótának, hogy le se állítsa a gépet mert nemsokára jön, de amikor Putyinnak tartotta az eligazítást a 8 ügyben Putyin akkora ökör volt, hogy ezért tartott öt órán át a találkozó.
verőce21
@Sziszifusz: (11:11) Évente, mindig február első napjai a szokásos látogatási időpontok!
Nem volt indokolt ezen most sem változtatni... :)
Béla333
"Orbán: nem könnyű dolog 5 órán keresztül észnél lenni"

Egy melósnak napi 8-10 órában, heti 5-6 napon keresztül koncentrálni kell. Aztán ha gyakran téved, akkor meg kirúgják.
Ugye milyen érdekes az élet Viki?
ómió
Pedig ennyi idő alatt pl. Biden efftárs még ki is aludta volna magát!
simmering73
Nálad már az is orvosi bravúr, ha két pillanatra eszednél vagy.
colibri
Hosszú volt a tárgyalás, nem is sikerült észnél lenni... Lényeg, hogy putyin alsó része fényesre lett nyalva, pedig nem érdemelte meg. Vagy orbán csak ennyit érdemel...?
Sámannus
Középre még Ukrajna is elférne akkora a hely. Öt óráig nem tudott szóhoz jutni.
Da... da...da ...da... daszvidányia!
magyar1
@Sziszifusz: Ez így normális, nagyobb ország az, nem kell nekünk fizetni a nagy felhajtást. Putyinra jobban kell vigyázni, tehát többet fizetsz.
Lepényleső
- Feszültséget nem enyhíteni kell,arra okot adni nem szabad,ellenkező esetbek elő állnak követelésekkel?
- Béke missziót lát el aki 2002-ben országot,majd egy nemzetet osztott meg,s uszítva játszik emberekkel?
- 5 órán át észnél lenni,- ezt teszik naponta minimum 8 órán át a rabszolga törvényének áldozatai kamerák
tüzében,és ha véletlenül rossz mozdulatsorral kezeli munkadarabját,hamarosan az utcán találja magát?
- Megállapodásnak hazudni nyolc ügyet,- ami ukázként hangzott el,de örülni,hogy nem kapott tizet,s melyek ezek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.