A privatbankar.hu járt utána a budapesti polgármesterek vagyonnyilatkozatának. A lap szerint érdekes, hogy a valósággal természetszerűleg nem feltétlenül korreláló iratok milyen képet mutatnak a kerületek vezetőiről. 

Babaváró, Trabant, lovak – izgalmas a budapesti polgármesterek vagyonnyilatkozata
Fotó: Pixabay

A polgármesteri jövedelmek valamivel egymillió forint fölé esnek bruttó értékben, az összegek ugyan kerületenként változnak, de a másfél milliót nem érik el. A lap azt is megemlíti, hogy emellett vannak persze olyanok, akik egyéb jövedelemhez jutnak például lakáskiadás vagy befektetések révén.

A privatbankar.hu rendelkezésére álló adatok alapján a relatíve ágrólszakadt budapesti polgármesterek közé tartozik

a II. kerületi Örsi Gergely, aki egy 63 négyzetméteres budapesti ingatlannal rendelkezik, egy Vespa Sprint motorkerékpárral, megtakarításai 2,4 millió forinttal apadtak tavaly óta 2,1 millió forintra.

A lap szerint van némi takarékbetéte, pénzintézeti számlakövetelése 1,6 millióról 3,6 millióra nőtt. Viszont adóstárs egy 17,5 milliós hiteltartozásban, 10 millió forintos babaváró hitelt fizet, 1,8 millióval tartozik magánszemélynek és 57 ezer forintos lakáshitel-tartozást is fizet.

A terézvárosi Soproni Tamást sem veti meg a pénzt vagyonnyilatkozata alapján, akinek 2021-es egyetlen tulajdona egy Ford Focus, és ez a helyzet 2022-re sem változott.

Megtakarítás, takarékbetét hasonlóképpen nincs, csak egy 1,2 millió forintos készpénz összeg, ami idénre egymillióra fogyott le. Bankszámláján tavaly ötszázezer forint körüli összeget tartott, idén pedig 840 ezret. Ennek ellenére 1,4 millió forintos tartozását egy év alatt félmillió körüli összegre sikerült csökkenteni.

A ferencvárosi Baranyi Krisztina egy 120 négyzetméteres salgótarjáni ingatlannal és egy XX. kerületi 75 négyzetméteres lakás (plusz erkély) egytizedes tulajdonjogával. 1066 darab CIG Pannónia részvénnyel és 211 OTP részvénnyel rendelkezik.

A lap szerint XV. kerületi Cserdiné Németh Angéla is figyelemre méltó, aki 50 százalékos tulajdonosa egy XV. kerületi, 68 négyzetméteres lakóháznak és egy tiszapüspöki ingatlannak, továbbá egy Citroen Xsara Picassót vezet. Tavalyi ötszázezres tartozását háromszázezerre csökkentette, de semmiféle tartalékról nem szól a nyilatkozata.

A privatbankar.hu azt írja, vannak polgármesterek, akik jóval nagyobb vagyonról számolnak be.

Szerintük a legérdekesebb ingatlanokkal és ingóságokkal a lipótvárosi Szentgyörgyvölgyi Péter rendelkezik.

Tulajdonai keveset változtak tavaly óta, viszont nem akármilyenek:

egy V. kerületi 99 négyzetméteres lakás 50 százalékos és egy IX. kerületi 31 négyzetméteres lakás szintén felerészbeni tulajdona mellett izgalmas dolgokat birtokol Bakonybélen, a festői településen. Itt egy lakóház mellett erdők, legelők, szántók, rét és még egy vízmosás is a lipótvárosi polgármesteré.

Ezen kívül még ott vannak az ingóságai:

5 lóról és egy 1984-ben gyártott Trabantról.

Szentgyörgyvölgyi értékpapír-megtakarításai tavalyról nagyjából 22 millióról közel 29 millióra nőttek, takarékbetétben elhelyezett pénze 10 millióról 4,4 millióra zsugorodott a bevallás szerint.

Közel 38 milliós tartozása is 58 millióra nőtt részben a bank, részben pedig a magánszemélyek felé.

A zuglói Horváth Csaba egy 1278 négyzetméteres telken levő családi ház tulajdonosa, a lakóház 400 négyzetméteres, idén pénzintézeti számlakövetelése 8,6 millió volt, ami pedig megkülönbözteti a nyilatkozatát, az az, hogy más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése tavaly óta közel 150 millió forint, vagyis ez a tartozás láthatólag semmit sem csökkent.

Izgalmas még Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi polgármester nyilatkozata.

Szaniszló 2021-ben egy 35 és egy 47 négyzetméteres budapesti lakás egyedüli tulajdonosa volt, továbbá hat tized részben egy XI. kerületi budapesti teleknek is, utóbbi 730 négyzetméteres. Idén ehhez csatlakozott egy balatonfüredi 196 négyzetméteres nyaraló.

Tetemes mennyiségű Lufthansa- és Carnival-részvénnyel, illetve magyar állampapírral rendelkezett tavaly, ez polgármesteri juttatásai mellett évi 5,7 millió forintot jelentett neki kamatjövedelemből.

Idénre értékpapírjai már csak Carnival-részvényekben és MÁP+-ban találhatók, emellett 77 ezer eurós megtakarítás és 15,7 millió forint látható a takarékbetétjében. Fizetésén túl 3,1 millió a jövedelme állampapírból évente és eseti kifizetést említ a Lufthansa és Carnival értékpapírokból 12,8 millió forint értékben.

További részletek itt olvashatóak.

A fizetések emeléséről tavaly év végén döntött a parlament, a megosztó intézkedést többen is támadták.

Vannak polgármesterek, akik a bevételük egy részét jótékony célra fordítják. Az index értesülése szerint például a terézvárosi Soproni Tamás független médiumokat és rászorulókat támogat, míg a XI. kerületi László Imre jótékony célokra utalta a fizetését. Mindkét eset dicséretes, de fenti adatokból az is kiderült, hogy az említett polgármesterek egyáltalán nem a leggazdagabbak közé tartoznak, sőt. 

Forrás: privatbankar.hu
Címlapkép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Megpróbál az ellenzék felépíteni magáról egy pozitív képet (váltakozó sikerrel).
(Talán) el is ér némi eredményt azzal, hogy rávilágít a fideszesek csalásaira és orbáni dolgaira. Mire eléHETne ezzel némi sikert, addigra azonnal kibukik egy, hasonló lótolvaj közülük is. És az eddigi fáradozásaik azonnal hitelüket vesztik. Amihez persze a fideszes KESMA jelentősen járul hozzá. Hiszen a sajátjairól hallgat, az ellenzékiek pedig még a gyerekek rajzfilmjei előtt is ott szerepelnek.
Soha nem lesz hitele az ellenzéknek, ha ezeket a kisebb (persze, a lopás-lopás) saját tolvajaikat nem képes kiszűrni és eltávolítani.
Marinéni és pistabácsi bekapcsolja az M1-et vagy a Kossuthot (mást nemigen) és ott azt (és csak azt) hallja, hogy a ""komcsik""... aztán megy szavazni. És--legyünk őszinték--némi alapja van a dolognak. Amíg pedig ez a helyzet, addig a Fidesz ezt fogja (és csak ezt) úton-útfélen...
Lepényleső
E hű adatokat tartalmazhatnák az egykori Luds Matyi hasábjai,
ami olvasása közben volt hogy sírt valaki,volt hogy nevetéeben tört ki?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.