Egész Angliában mindössze két helyen tudnak szavazni a kint élő, de magyar lakcímmel rendelkező magyarok, ezen segítene Diaspora Aid nevű civil szervezet.

A 444 cikke szerint gyűjtésbe kezdett a crowdfunder.co.uk oldalán az Angliában élő magyarok által alapított Diaspora Aid nevű civil szervezet. 

Közösségi adománygyűjtés indult, hogy az angliai magyarok eljussanak a szavazófülkékbe

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A közösségi adománygyűjtést azért indították, hogy támogatni tudják azokat az Angliában élő magyarokat, akik a 2022-es tavaszi magyaroszági országgyűlési választáson részt vennének, ám messze élnek attól a két magyar külképviselettől (London és Manchester), melyeknél szavazni lehet. A magyar lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyar állampolgárok ugyanis levélben nem szavazhatnak (mint ahogyan ezt a külhoni magyarok tehetik), csak külképviseleteken.

"Angliában ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Londonban és Manchesterben lehet szavazni, egész Nagy-Britannia területén pedig még Edinburghben. Miközben hivatalos 155 ezer, nem hivatalosan jóval több magyar él az országban. Emiatt indított tavaly decemberben petíciót az Angliai magyarok a 2022-es kormányváltásért csoport és fordult azzal a Nemzeti Választási Bizottsághoz illetve a Nemzeti Választási Irodához, hogy

biztosítsák a szavazás lehetőségét időszakos külképviseleti választási irodák és szavazóhelyiségek létesítésével London, Manchester, Leeds, Liverpool, Birmingham, Edinburgh, Cardiff, Brighton, Bristol, Norwich, Nottingham, Cambridge, Canterbury városaiban. Kérték továbbá, hogy „a korábbi áldatlan állapotok megelőzése érdekében” a hivatalos londoni és manchesteri külképviseleteken növeljék a szavazás lebonyolítására alkalmas helyiségek számát"

- olvasható a cikkben, amely szerint Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke január közepén jelentette be, hogy nem szerveznek meg több szavazókört, a témával majd csak a választások után fognak foglalkozni.

A Diaspora Aid ezek után indította a közösségi adománygyűjtést, a cél legalább 30 ezer font összeszedése. Akciójuk honlapján hangsúlyozzák, hogy bárkinek segítenek pártállástól függetlenül, hogy a szavazati jogával élni tudjon:

“Ez a civil szervezet most nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a társadalmi mobilitás jegyében lehetőséget teremt a gondtalan szavazásra minden olyan magyar választónak, aki a magára hagyott csomóponti nagyvárosokban és azok környékén él, politikai hovatartozástól függetlenül.”

A 444 cikke szerint a Fidesz azért nem egyezik bele a több szavazazókör megnyitásába Angliában, mert az ott élő magyarok nagy többsége nem rájuk szavazna. A 2018-as országgyűlési választáskor egy csapat önkéntes exit pollt készített ezernél is több Londonban szavazó magyarral, és akkor az az eredmény jött ki, hogy a túlnyomó többségük sem a Fideszt, sem pedig a baloldalt nem kedveli, de a kettőt összevetve a Fideszt sokkal inkább elutasítják. A liberális-centrista pártok, valamint a különutasok támogatottsága volt nagy akkor.

"Akkor és ott a Jobbik volt a legnépszerűbb, 24 százalék feletti eredménnyel, mögötte szinte holtversenyben következett az LMP és a Momentum kicsivel 20 százalék felett, majd már jócskán leszakadva az MSZP 11,7 százalékkal. Ha itthon is londoni lett volna a hangulat, a Fidesz-KDNP "pártszövetség" listája be sem jutott volna a parlamentbe a maga bő 7 százalékával. A DK-ra akkor önbevallás alapján 5,85, az MKKP-re pedig 4,31 százalék szavazott"

- olvasható a cikkben.

Forrás: 444.hu

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ezért mondom, hogy a választási csalás nem április 3-án lesz. A választási csalás már rég megtörtént azokkal a törvényekkel amit Orbánék a saját előnyszerzésükre találtak ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Miért szavaznak az Angliában élő magyarok??Valószínűleg akik Angliában laknak azok angol lakcimmel rendelkeznek szóval nem értem mi közük a magyar politikához? Én Ausztriában lakok,de eszembe se jutott, hogy haza menjek szavazni! Semmi közöm hozzá ,akkor ezek a menekültek akik Angliába mentek mi jogon döntenének, ha nem is laknak nem is adóznak Magyarországon!!
csak úgy....
@rokker33: miért szavazhatnak a külhoni magyarok,ök sem magyarországon élnek?
neked nincs már senkid és semmid magyarországon? talán már nem is akarsz soha visszamenni?
Giovanni Alba
www.parlament.hu/naplo41/036/n036_0148.htm
Akinek nincsen kedve elolvasni, itt a rezümé: Áder, és az akkori Fidesz ellenzi a határontúliak szavazati jogát.
A lelkesen és elvakultan hazugozónak figyelmébe ajánlom az értő olvasást, és a hivatalos forrás, úgymint parlamenti napló tiszteletben tartását.
Az viszont nem érv, hogy azóta már sok politikai tapasztalatot szereztek a fiúk, és emiatt váltottak véleményt(köpönyeget), mert ez jól láthatóan nem igaz. Éppen csak a pillanatnyi érdekeikhez igazítják alapos, jól megfontolt elveiket.
Mert különben sose hazudnának, ugye? Mint CR2, aki ellenzékben még lelkesen támogatta a sztrájkot, mára meg másként látja. Az a kövér, nagybajuszú is képes volt kiállni(kiülni) a tanárok mellett egy papundeklire felírt "bon mot"-tal, miszerint egy rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárénál, a jogállamban fordítva.
archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-KzQxRmJQcXJUN1pDUnVYU1o2N1Rndz09
rokker33
@csak úgy...: Minek menjek haza?? Esetleg 60 évesen megdögleni, ha elérem ezt a kort, de a hátam közepére sem kívánom már ezt a moslék vezetőket! Magyarországon csak magyar lakcimmel rendelkezők szavazhassanak ne az Angliában élő magyarok döntsék már el, hogy mi legyen, vagy költözzenek haza,ha már annyira érdekli őket a magyar politika!
csak úgy....
@rokker33: ha valaki magyarországon született ,magyar állampolgár csak ugyan úgy járt mint te,hogy az anyagiak kikényszerítették angliába, az miért ne szavazhatna?
a román,szlovák,szerb magyarok milyen jogon szavazhatnak a te elméleted szerint?
rokker33
@csak úgy...: semmilyen joguk nincs! Mindenkinek van országa ahová született vagy épp elvándorolt oda / kivételt képeznek a cigányok, mert ezeknek nincs országuk sem hazájuk / és ott tegye le a voksát ahol él ahol adózik ahol a gyerekeit neveli! 2010 ben szavaztam utoljára, mert szerintem nincs jogom a magyar politikába beleszólni még egy támogató X el sem! Szerintem ez így korrekt q kettős állampolgárságú román ukrán gecik is csak a pénz miatt szavaznak, de kikell őket lőni mint a veszett kutyát!!!
csak úgy....
@rokker33: nem régen azt mondtad,hogy te a mi hazánk izéra szavazol idén!?
fergeteg
Annyira szegények,mint templom egere.
Kell a segíly nekik mint a cigánynak. Kiűzte hazájukból őket az a csúnya magyar kormány.
Emigráltak szegények.
rokker33
@csak úgy...: Igen de míg nem megyek szavazni addig visszavonhatom sőt valószínűleg nem fogok szavazni most sem! Van ennél fontosabb dolgom is!
csipetke
Ezzel szemben a külhoni magyarok szavazhatnak levélben,akár a halottak nevében is,belejentkezhetnek nyóccázan határmenti hullaházba,csak épp a külföldön dolgozó magyaroknak van nehezítve a pálya,mert nyilvánvaló,hogy ők kire szavaznának. Így megy ez fityeszlandban...
Giovanni Alba
@Málna: ma, 07:16
Nem, ez nem nevetséges, sokkal inkább röhejes, ugyanakkor mélyen elszomorító. Külföldön élő magyar állampolgárok kérték/kérik, hogy élhessenek alkotmányos jogukkal, de a jelenlegi vezetés cinikusan gátolja ebben őket, a kéréseket rendre elengedi a füle mellett.
Eszembe jutott egy ötlet, amely méltó ehhez a szemétkedéshez: mi lenne, ha mozgóurnát kérnének? Lenne nagy pislogás.
Még az is elképzelhető, hogy felcsillanna a NVI valamelyik sameszának a szeme, és megszervezné az angliai körutat, természetesen költségtérítéssel, számlakönyvvel, és jó vastagon fogó tollal.
Én is felteszem a kérdést, most közvetlenül neked: mi indokolja a megkülönböztetést (ami már magában is törvénytelen), miért szavazhatnak egyesek levélben, mások meg miért nem?
Málna
@Giovanni Alba: Élhetnek a szavazati jogukkal, csak utazniuk kell. És tényleg röhejes, hogy ehhez anyagi segítség kell...
Az nem szavazhat levélben, akinek van magyarországi bejelentett lakcíme. Tehát van benne logika.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 08:46
Köszönöm, most sem okoztál csalódást.
Arra az alaptalan(remélem) feltételezésre is tudnál valami hasonló választ, ha itthon bevezetnék azt, hogy csak a megyeszékhelyeken lehet szavazni? Hiszen akkor is szavazhatna mindenki, csak utazni kell.
fergeteg
A GYURCSÁNY KORMÁNY KIÜLDÖZTE ŐKET.
munkanélküliség volt.
fergeteg
Ott szenvednek a migránsokkal egy fedél alatt.
Málna
@Giovanni Alba: Semmi értelme annak, amit írtál. Itthon ők is szavazhatnának utazás nélkül, a bejelentett lakcímükön.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 09:17
Olvasod is amit írsz? Jöjjenek haza, hogy ne kelljen utazniuk?
Vicces vagy ma.
Málna
@Giovanni Alba: Nem ezt írtam. Annyira nem bonyolult, hogy ne lehessen értelmezni.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 09:24
Szórakoztató vagy.
" Itthon ők is szavazhatnának utazás nélkül, a bejelentett lakcímükön."
"Jöjjenek haza, hogy ne kelljen utazniuk?"
Tényleg nem bonyolult, és tényleg nem érted.
human
Ezért mondom, hogy a választási csalás nem április 3-án lesz. A választási csalás már rég megtörtént azokkal a törvényekkel amit Orbánék a saját előnyszerzésükre találtak ki.
Málna
@Giovanni Alba: Izzadságszagú vagy. Szerintem te is érzed.
Málna
@Giovanni Alba: Jó, egy picit segítek: ha ott élnének, ahol be vannak jelentve, akkor nem kellene utazniuk. Így már érted?
Nyírfa
Okosak. Így kell csinálni, gyerekek! Mindig van megoldás, ezt senki ne veszítse szem elől! Fogjuk fel úgy, hogy a nehéz helyzet felélesztheti a problémamegoldó képességünket, a kreativitásunkat - már akié éppen szunnyad.
Amennyiben kormányváltás lesz áprilisban, többek között megváltoznak a választási törvények is.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 09:45
Érvek fogytán jön a személyeskedés. Gyanúm szerint a saját szagodat érzed.
ma, 09:46
Köszi a segítséget, de ők külföldön élnek, ezért szavaznak külföldön, amihez minden joguk megvan. Te is kérhetnéd, hogy külképviseleten szavazhass, ha már Marbellán vagy a Maldív-szigeteken nyaralsz, és nem kívánsz a választások miatt hazautazni. (Brazília is jó hely, meg Petropavlovszk is)
A választási értesítőben is szerepel:
"KÜLFÖLDÖN SZERETNÉK SZAVAZNI (Külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelem)
Külföldön is szavazhat, Magyarország nagykövetségén vagy konzulátusán."
* nem én kiabálok, így van az értesítőben
Élnének a jogaikkal, éppen ezért kérték, hogy a kormány több helyszínen is tegye lehetővé a szavazást.
A kormány beintett, az NVI-re mutogat. A KüKüm tehetetlen, szerintem egyszerűen szemétkedés folyik, ezért kénytelenek magukon segíteni.
De mit is magyarázok itt, ha egyszer nem akarod érteni.
megj.: ne szagolgass, a parfüm összezavar.
Emmersson71
Erről beszélt 2004-ben Gyurcsány! És igaza lett, van (lett) két fajta magyar állampolgár :(
Az anyaországban született, és csak épp külföldön dolgozó hátrányban van a "Nagy Magyarország" területén született, honosított magyarokkal szemben, akik akár levélben is szavazhatnak!
Namely
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
"A közösségi adománygyűjtést azért indították, hogy támogatni tudják azokat az Angliában élő magyarokat, akik a 2022-es tavaszi magyaroszági országgyűlési választáson részt vennének, ám messze élnek attól a két magyar külképviselettől (London és Manchester), melyeknél szavazni lehet."
Tehát akkor nézzük csak: valaki kimegy, hogy jobb élete legyen. Olyan jó az élete, hogy még a közlekedés költségeit sem képes fedezni?
:D
"A Diaspora Aid ezek után indította a közösségi adománygyűjtést, a cél legalább 30 ezer font összeszedése."
ööööööö: az a 30 rugó mi a fenére elég? :DDDDDDDDD

"A 2018-as országgyűlési választáskor egy csapat önkéntes exit pollt készített ezernél is több Londonban szavazó magyarral"
tehát egy 10 milliós nagyvárosban cca 1000 ember? :D
Nagyon nagy volt az érdeklődés :D
Málna
@Giovanni Alba: Azt nem értem, hogy mit magyarázol nekem, amikor én eddig is képben voltam. Persze, hogy mindenkinek joga van szavazni és erre van is lehetőség. Aki külföldön él, az jelentkezzen be oda, és akkor szavazhat levélben. Aki külföldön nyaral, az meg szavazhat a külképviseleteken, személyesen. Ennyi. Nem tudom ennél egyszerűbben elmagyarázni.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 17:27
Az eddig is világosan kiderült, hogy nem érted, mit is magyarázok neked, de akkor meg minek teszel úgy, mint aki értelmes érvekkel vitatkozik?
A kiindulás az volt, hogy a Diaspora Aid szervezkedése szerinted nevetséges. Szerintem viszont az a szomorú és röhejes, hogy egész Angliában kettő helyen szavazhatnak a kint élő magyarok. Erre te ideveted, hogy szavazhatnak, csak utazniuk kell, én meg azt mondom, hogy ez gusztustalanul cinikus felvetés.
Száz szónak is egy a vége, te ne akard nekem elmagyarázni azt, amiről halovány fogalmad sincsen.
Szavazhatnak, igen, személyesen a külképviseleten, de fel tudod te azt fogni, hogy mit jelent ez az Angliában élő magyarok számára?
Azt kérték, legyen több szavazópont.
"Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke január közepén jelentette be, hogy nem szerveznek meg több szavazókört, a témával majd csak a választások után fognak foglalkozni."
Na ez a felháborító, ez a pofátlan elutasítás, ez a hivatali arrogancia.
Málna
@Giovanni Alba: Tényleg nem értem, mit magyarázol. Semmi olyat nem mondasz, amit ne tudnék. Tudom, hogy két helyen szavazhatnak és így is nevetségesnek tartom, hogy támogatásra van szükségük az odautazáshoz. Ott, ahol elvileg a többszörösét keresik a hazai béreknek. És ha nyitnának új szavazóhelységeket, akkor sem lenne mindenki gondja megoldva, akkor is rengeteg embernek utaznia kellene. Arról nem is beszélve, hogy sok jóval nagyobb országban is csak egy-két helyen lehet szavazni. De milyen szerencse, hogy van más megoldás, ugye?:-)
Nessy
Orbán milliárdokért hú magyarjai a fotelban ülve, otthonról, ellenőrízetlenűl, még az elhunyt nagypapa helyett is szvathatnak.
Aki Én
@Málna: Ezt sem érted, de most is segítek, te rászoruló.
orbán azért hátráltatja a külföldön élő MAGYAROKAT a határon túli magyarokhoz képest, mert azok köztudottan nem rá szavaznak. Már az is felháborító, hogy a határon túliak egyáltalán szavazhatnak, de még meg is könnyítik nekik, házhoz mennek, buszoztatnak...
Nem csodálom, hogy nem érted, hogy megint végtelenül ostoba magyarázatokat hozol, hogy ezzel megint kinevetteted magad.
Ez a te esetedben így van rendben.
Adott egy napnál is világosabb, egyértelmű dolog, de kifog rajtad.
...csórikám :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.