Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje egy Facebook-videóban reagált arra, hogy  Orbán holnap a évértékelőt tart.

Márki-Zay adott néhány tanácsot Orbán Viktornak az évértékelője előttFotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Ahogyan mi is megírtuk, a miniszterelnök február 12-én a Várkert Bazárban tartja a megszokott évértékelőjét. Erre reagálva Márki-Zay egy videóban elmondta, Orbán „valódi tartalom nélkül, szóvirágokkal tűzdelten” fog anekdotázni a kiváltságos közönségének, érdemi ügyekről viszont nem fog beszélni. Hozzátette azt is, hogy ezúttal Völner Pál már nem lesz ott a közönségben.

Éppen ezért Márki-Zay több dologra is emlékeztette, amiről érdemes lenne beszélnie. Az egyik a gyenge forintra és az alacsony bérekre épülő gazdaságpolitika, a magas infláció és az, hogy

„Magyarország lett az Európai Unió második legszegényebb országa”.

Arra is emlékeztettt, hogy „a világ negyedik legrosszabb járványhalálozási statisztikája a miénk. Elveszítettünk 42 ezer embert, mert a kormány elhanyagolta az egészségügyet, nem fizette meg és nem becsülte meg a szakembereket”.

Szóba hozta még a miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt, aki Márki-Zay szerint „sok milliárddal rövidítette meg az ország adófizetőit”.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje egyébként február 16-án tartja az évértékelő beszédét.

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Én azt gondolom hogy mindent meg kell tenni, hogy változás legyen! Van pár politikus aki nekem sem szimpatikus de az összefogásra fogok szavazni. Lehet köpködni, véleményezni, dicsérni vagy ömlengeni...! Nem gondolom hogy bomlasztani kell ha közös a CÉL!!! Nem látok egyenlőre más alternatívát. Nem gondolom hogy most van itt az ideje, hogy olyan véleményeket fogalmazzunk meg akik úgynevezett , ingó szavazók és még jobban elbizonytalankodjanak ! Nem kéne kitenni magunkat annak, hogy a másik oldalon nevessenek rajtunk...! Azt hiszem nem kell magyarázni, hogy miért! 12 év alatt ha nem tanult az ellenzék, megérdemli a bukást DE az esélyt talán meg kéne adni!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
Holnap még csak a saját rádiójában mondhatja el a szokásos péntek reggeli hantáját, majd holnapután jöhet az évértékelő... De vajon ez lesz az utolsó...??
Eladott Ország
"Ha polgári Magyarországot akartok, márpedig azt akarunk, akkor ideje ismét megharcolni érte. Harcolni pedig csak együtt lehet és nem egymás ellenében. Mert egységben az erő, mert egy a tábor, egy a zászló.” Ez volt tehát tavaly. Elképzelni sem tudom, idén miről fogunk értesülni. Lehetséges, hogy a világ vezető hatalma lettünk? Úgy izgulok!
Gyurka80
@Horizont: Zayospeti mindig hülyeséget beszél, lásd a vasárnapi szeánszait.
human
Tegnap tartott fórumot az ellenzék gazdasági programért felelős csapata.
youtu.be/Q3WooGHWuk4

Nekem már csak azért is hitelesek, mert vagy fidesz szavazók voltak, vagy dolgoztak már az Orbán kormányban. Hogy miért pont ettől hitelesek számomra? Mert ha korruptak vagy idióták lennének, akkor most is a pénzzel és hatalommal felvértezett Orbánt segítenék és nem a bizonytalan esélyű, de legalább demokratikus ellenzék oldalán állnának.

Bod Péter Ákos egyetemi tanár:
"Tisztességes verseny, emelkedő nemzet"

Palócz Éva közgazdász:
"Stabil állami pénzügyek, fejlődő vállalatok"

Bojár Gábor üzletember:
"Álmodozások helyett valós lehetőségek" - Magyarország és az informatikai forradalom

Márki-Zay Péter Magyarország miniszterelnök-jelöltje:
"Hogyan tovább Magyarország?"
ómió
Eszerint, erre is számos ráhazudnivalója lenne Maki efftársnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.