Pénteken reggel közölte a KSH az aktuális inflációs adatokat, amelyekből kiderült, hogy 2022. januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció számol be róla az mfor.

„Mit sírnak, most kaptak egy zsák pénzt” – gyomrost kaptak Orbánéktól a legszegényebb nyugdíjasok
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az adatok szerint az egyik legnagyobb mértékű növekedést a statisztikusok az élelmiszerek esetében mértek, ezek átlagos ára 10,1, ezen belül az étolajé 33,4, a liszté 31,0, a margariné 21,2, a kenyéré és a baromfihúsé 18-18, a tejtermékeké 17,2, a tejé 16,9, a sajté 15,8, a száraztésztáé 15,1, a péksüteményeké 14,9, a munkahelyi étkezésé 11,3, az éttermi étkezésé 11,2, a cukoré 11,0 százalékkal emelkedett. Ez pedig súlyos csapás azokra a fogyasztókra, így az alacsony jövedelműekre és a nyugdíjasokra, akik

a jövedelmük nagyobb arányát költik élelmiszerre.

Az élelmiszerárak megugrása ellenére az úgynevezett nyugdíjas infláció kis mértékben elmaradt az alapmutatótól, annak értéke ugyanis a KSH szerint januárban 7,4 százalékot tett ki. Ennek hátterében az áll, hogy az idősek az élelmiszerek mellett a nyugdíjból jórészt a lakhatási- és rezsiköltségeket fizetik, továbbá egészségügyi kiadásaik (pl. gyógyszervásárlás) vannak.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a megugró energiaárat az idősek egy része közvetlenül nem érzékeli, hiszen a villanyáram vagy a vezetékes földgáz hatósági áras. A probléma azonban az, hogy nagyon sok olyan egyébként is nagyon alacsony járandósággal rendelkező idős van, aki infrastrukturálisan elmaradt vidéken él, ahol sokan palackos gázzal főznek és fával fűtenek.

Az ő költségeik viszont meredeken növekedtek, hiszen

ezek piaci áras termékek, így nagyon megdrágultak, így az egyébként is hátrányos helyzetben lévő nyugdíjasoknak ez az áremelkedés újabb komoly csapást jelentett. 

Az elmúlt időszakban akár utcai beszélgetések alkalmával is előfordult, hogy ha egy idős ember a nehéz anyagi helyzetéről beszélt, akkor azt a választ kapta, hogy ő csak ne panaszkodjon, hiszen folyamatosan plusz pénzeket kap.

Ezt ugyanakkor ellensúlyozta azt, hogy az erős 2021-es gazdasági növekedésnek köszönhetően járt a nyugdíjasoknak a szintén jogszabályi előírásokba foglalt nyugdíjprémium. 

A nyugdíjasok számára nagy nap a pénteki, hiszen ekkor kézbesítik a 13. havi járandóságot, amelynek köszönhetően nem csökken juttatásaik reálértéke. A pluszpénz nélkül viszont komolyy kérdőjelek lennének e körül.

A 2022-es költségvetés tervezésekor ugyanis 3 százalékos inflációval számoltak, miközben jó ideje egyértelmű volt, hogy idén ennél nagyobb lesz a pénzromlás üteme. A kormány ugyan egy ideig „taktikázott”, ám a választások előtt jobbnak látta a realitásokhoz igazítani a nyugdíjakat, így már az év vége előtt határoztak arról, hogy 2022-re 5 százalékos nyugdíjemelés jár majd. Hogy ez valóban fedezi-e majd az infláció okozta veszteséget, az a januári adatok tükrében több, mint kétséges, az év első hónapjában ugyanis az infláció jóval magasabb volt, mint amennyivel a nyugdíjak emelkedtek.

Aki ennél a 116 158 forintnál kevesebb összegből gazdálkodott havonta, az statisztikai értelemben szegénynek tekinthető.

Nyilvánvaló, hogy ez az összeg az elmúlt évben jelentősen tovább növekedett, így reálisan feltételezhető, hogy tavaly még több idős ember csúszott a szegénységi küszöb alá. 

Forrás: mfor
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@jesz: Én tegnap mentem bevásárolni, de a Pennyt a parkolóját látva inkább kihagytam, a Tesco - ban kevesebben voltak szerencsére. Sajtot meg tejfölt akartam venni főleg, gondoltam nem fogok nyomorogni a sok "adóvisszatérítővel". Majd megyek a jövő héten, amikor már elfogy az alamizsna amit kaptak, örökké úgysem fog tartani (bár rendőr cimborám 1.850.000. ft fegyverpénzt kapott, ami mondjuk nem kevés.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@Aki Én: A bérekről is beszéltél. Abban pedig az én bérem is benne van.
Nem tudom, majd te megmondod, hogy dolgoztam-e ott...:-)
Aki Én
@Málna: ...lehet, hogy most is, de erről nincs infóm. Az ismerősöm már eljött onnan. Dolgoztál ott? Nagyon úgy néz ki, hogy igen. Ez vicces lenne.
Málna
@Aki Én: Nem dolgoztam ott. Ne rugózz rajta feleslegesen.
Aki Én
@Málna: ...nyilván nem mondanád el, mert tudod, hogy sok jót nem tudnak mondani rólad.
Ehhez mit szólsz?:
propeller.hu/itthon/3776403-luxussa-valik-ettermi-etkezes-akkora-aremeles-jon?all#comments
Úgy néz ki, marad neked a pláza büfé :)
Málna
@Aki Én: Mondtam, hogy majd te megmondod...:-)
jesz
száz szónak is egy a vége...nagyobb összegbe fogadnék, hogy még a választás(szavazás)előtt a nyugdíjasok kapnak egy kisebb, de szabadszemmel látható összeget, mert az infláció elérte a 7,9%-ot(bevallottan)...ehhez jönnek a tanárok, és akkor talán Orbánék egy picinykét kidughatják a fejüket a szarból egy lélegzetvétel erejéig..

most MZP kér egy kávét...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.