A Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt a Real-PR 93. február második hetében végzett kutatása szerint – közölte a Mandiner.hu portál vasárnap.

A Fidesz közeli lap szerint a Fidesz jelentősen vezet, nagy a baloldal lemaradása

Fotó: pixabay.com

Az oldal cikkében kifejtette, hét héttel a választás előtt jelentős a baloldal lemaradása: a kormánypártokra a biztos szavazó pártválasztók 54 százaléka adná a voksát, a baloldal közös listájára csak 41 százalék – írja az MTI.

Hozzátették, a kormánypártok támogatottsága nem változott december óta, a baloldalra ugyanakkor most négy százalékponttal kevesebben szavaznának.

A Mandiner szerint ennek a csökkenésnek a hátterében az

"ellenzéki közös listaállítás elhúzódása, a baloldal sikertelen népszavazási kezdeményezése, valamint Márki-Zay Péter erőtlen kampányteljesítménye"

áll.

A cikkben kitérnek arra is, hogy a kisebb pártok együttes eredménye 1 százalékról 5 százalékra nőtt december óra, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2, illetve 3 százalékon áll jelenleg.

Hangsúlyozták, alapvető eltérések láthatók a fővárosi és a vidéki lakosság pártpreferenciáiban: előbbiek többségükben ellenzékiek, utóbbiak többségükben kormánypártiak.

A fővárosi biztos szavazó pártválasztók 53 százaléka adná szavazatát a baloldali összefogás listájára, a Fidesz-KDNP-re 14 százalékponttal kevesebben (39 százalék).

A felmérés szerint ettől még nagyobb, de ellentétes irányú eltérés van vidéken: 57 százaléknyi biztos kormánypárti szavazóval szemben 38 százaléknyi ellenzéki áll, itt tehát már majdnem 20 százalékpont a rés a két tábor mérete között.

A Mandiner beszámolója alapján jellemző eltérés még a főváros és a vidék között, hogy a kisebb pártok közül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Budapesten átlépi az 5 százalékos bejutási küszöböt (6 százalék), vidéken viszont biztosan nem (1 százalék).

A pártpreferenciák és a lakóhely közötti kapcsolat nemcsak a főváros-vidék viszonylatban mutatkozik meg, hanem a vidéken belül is, hiszen bár mindkét településtípusban abszolút többséget alkotnak a kormánypártiak, a községekben 61 százalék, a városokban 55 százalék az arányuk.

Az ellenzéki közös lista támogatottsága a falvakban mindössze 35 százalék, a városokban 40 százalék.

A Real-PR 93. debreceni székhelyű országos és helyi közvélemény-kutató cég reprezentatív felmérése ezer állampolgár telefonos megkérdezésével készült február 9-11. között.

Forrás: MTI

Címlapkép: pixabay.com

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Fideszközeli-Mandiner-Debrecen: annyit is ér.
namihami
Képes volt ezt leírni egy Fidesz(nagyon)közeli sajtóhulladék?
Hááááát, ezt azért nem gondoltuk volna.---Moldova.
Béla333
Azért fizeti ezeket a maffia, hogy hazudjanak!
De legalább a saját pénzükből fizetnék, ne a közösből...
colibri
A Mandíner szerint vezet/vezessen most a fidesz, a fene bánja, csak április 3-án nyerjen az ellenzék! Azt hiszem, a többség nagyon elégedett lenne!
csak úgy....
még 4 éve nem reszkettek ennyire fideszék.. :)
nezelodo
Nem felejtem egyhamar el, hogy 2002-ben is igen nagy fölénnyel nyerték a közvélemény kutatásokat a fiúk! Ennek ellenére igen nagy volt a feszültség a két választási forduló között az ifjú, antiklerikális és liberális csapatban, amelyről a Lévai Anikó tudna esetleg mesélni, ha merne!
Macskaszem
Fidesz közeli lap szerint...
Ez mindent elmond a valóságtartalmáról.
Gazella
Gyüttem egyet nevetni oszt mentem is :D
Meszy
Ez jó hír. '19 -ben ugyanígy hazudotzak Karáncsony esélyeiről is és hirdették taplót biztos befutónak.
Most is be vannak szarva és kapálódznak. Lesz itt még narancsvonítás.
Pálffy
Tiszta bugyuta népség a Fidesz. Ilyen ócska hazugságokkal próbálnak a felszínen meredni! HAHAHA!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.