Németh Szilárd és a Fidesz mellett tette le voksát Bagdy Emőke, az ország egyik legismertebb klinikai szakpszichológusa.

Bagdy Emőke a Fidesz és Németh Szilárd mellett kampányol, dühös és alpári reakciók érkeznek az oldalára

A fideszes politikus büszkén osztotta meg közösségi oldalain, hogy a közelmúltban Kövér László által kitüntetett szakember is kiállt mellette:

„Az ember a szava! Németh Szilárd szavai szilárdak, mint neve is, nomen est omen. Nála hitelesebben megnyilatkozó politikust nem ismerek. Egyenes, következetes, mély meggyőződéssel képviseli közös ügyeinket, ezt a képviseletet a parlamentben is rábízhatjuk”

- idézte Németh Szilárd Bagdy Emőke korteskedését.

A pszichológus coming outja nem okozott osztatlan sikert követői körében. Néhány reakció a sok közül:

Értem, hogy a te korodban már nehéz pasit fogni, de pont a Német Szilárdot? Meghúzott rendesen?

Kedves Professzor Asszony! Tényleg Németh Szilárd nyilatkozatai a legjobbak,leghitelesebbek ?????? Csalódtam Önben,eladta magát!

Gratulálok! Így kell valakinek a hitelességét egy pillanat alatt elveszítenie! Így kell az egész pályafutását megkérdőjelezni! Pont a Szilárd mellé? Vagy ez irónia akar lenni, mert akkor nagyon erős?!

Kedves Emőke. Érdeklődnék,hogy páciense volt e Németh Szilárd.

Itt lehet bekapcsolódni az eszmecserébe.

Forrás: Facebook/Bagdy Emőke

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nem véletlenül mondják, hogy a bolonddoktorokat idővel nem lehet megkülönböztetni a páciensektől! Na, ugye...
És, ha azt még nemi baksis is erősíti, akkor aztán
...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Józsipapa
Sziszi a magas kvalitású, szaktudású ember !!!
Na, ezen jót nevettem...
Eladott Ország
Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus Németh Szilárdot ajánlja. Lehetséges, hogy ez a pszichológus is pszichológusra szorul. Hűha! Doktornő! Át tetszett ezt gondolni? Hogy nála hitelesebb politikust nem ismer? Nem lesz ebből baj? Nem tetszett résztvenni Orbán Viktor országértékelőjén? Még az sem volt hitelesebb a Rezsi Szilárdnál? Nem kéne gyorsan újragondolni ezt a véleményt?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273938703_4610086355786033_4982186967110178967_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=EtbgodIIW3YAX84qiNb&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8MfcnKEDkO94HC6q9PXgPR6XbtGK3RerOLtxQaXRRxLw&oe=62135289
Pipás
@Józsipapa: Pénzért bármit, bárkibe bele lehet látni. Ez a fideSS szellemiség.
Toller Béla
Nem érthető, egy bizonyos - és nem túl magas - szellemi szint felett nem lehet a németsziszit komolyan venni ! Komolly bajok lehetnek Bagdynál ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.