A kőbányai Szent László Gimnázium tizenkét tanára polgári engedetlenséget hirdetett hétfőn, miután a kormány rendeletben lehetetlenítette el, hogy sztrájkolhassanak. Velük beszélgettünk. “Én azt nyerem ezzel, hogy reggelente egy kicsit könnyebben nézek a tükörbe. Az, hogy most meghurcolnak valamennyire, az nekem még belefér, remélem azért nem rúgnak ki. De ahhoz, hogy egy kicsit ki tudjam húzni magam nap mint nap, amikor ilyeneket csinálnak velem, ahhoz nekem kell, hogy valamit tegyek, a polgári engedetlenségen kívül pedig már semmi más lehetőségem nincs”

Forrás: 444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Már megint az egy kép …

Nos maga az apropó is ikonikus és jellegzetes, sőt leleplező a mai matyar rögvalóságról

A 444.gu „Az állásom elvesztésétől nem félek, mert elmegyek bármelyik Lidlbe vagy Aldiba, és háromszor ennyit keresek” című cikke számol be arról, hogy a Kőbányai Szent László Gimnázium tizenkét pedagógusa hétfőn nem vették fel a munkát az intézményben, hogy így tiltakozzanak a kormány pénteki rendelete (gyakorlatilag ellehetetleníti a sztrájkot) ellen!
Nos az ügy nagyon sokat elmond mindarról, ami ebben az országban folyik, sőt arról is, hogy miért.
Ráadásul a cikkhez mellékelt kép

assets.4cdn.hu/kraken/7iHaKMf3dC6R1Ym12Ws.jpeg?format=auto&width=632

hátterében látható molinó igencsak frappáns – mondhattam volna mélyen szánthónak is =)) – magyarázat egy meglehetősen furi dolognak, amit nem igazán tudtam hova tenni.
A „Alapjogokért Központ” nevű gittegylet ugrott be! Mi ez? „kormányzati agytröszt”, „jogi elemző- és kutatóintézet”, … Az biztos, hogy „a nemzeti identitás és szuverenitás, valamint a keresztény társadalmi hagyományok megőrzését tartja elsőrendű feladatának” és „célja, hogy ellenpólust képezzen az emberi jogi és a politikai korrektséggel szemben”.
Nos a dolog úgy áll, hogy egy virtuális – a kifejezés már-már a klasszikusnak számító Samuel Beckett ír költő értelmezésében – múzeum, ahol azon ügyködnek, hogy egyszer csak valahogy rá tudnak lelni az alapvető tárgyuk fosszíliáira! =))
csipetke
Az összes tanárnak legalább egy hétig kellene sztrájkolnia,hogy a horda elgondolkodjon a tisztességes béremelésen.Ameddig egy teljesítmény nélküli focista másfél,-két milliót (vagy többet) keres havonta, a tanárok 200 ezer körül fizetése,vagy a kezdő tanár,vagy óvodapedagógus 170 körüli bére röhejes,főleg,amikor halljuk orbán süket dumáját,hogy több gyereket,még több gyereket. Mégis ezek a fiatalok (már amelyik botor módon ezt a hivatást választja) mire alapítsanak családot?Lassan nem lesz,aki tanítson, orbán gondoskodik róla,mint ahogy az egészségügyi szakdolgozók bére is szégyenletesen alacsony.De béremelés helyett százmilliárdokat sz@rnak el ostoba,unalmas kormánypropagandára a fészbukon,you tube-on, sőt a mesecsatornán két Bogyó és Babóca közt orbán idióta Gyurcsányozós videói.Felháborító! Na ettől kellene védeni a gyerekeinket,unokáinkat,hogy ez a szenny támadja már az óvódásokat is. Nálunk,(kisváros az agglomerációban) egy nagy iskolaépületben,amiben 7-8 takarítónő volt normál esetben,most 2, mert ennyi pénzért nem találnak senkit. Amikor még többen voltak,az igazgató a normálisabbját kiemelte pedagógiai asszisztensnek,mert papíron a takarítónő mégse felügyelhet gyerekeket. Mindenesetre gratulálok orbánnak,hogy az egészségügy mellett az oktatást is sikerült romba döntenie.De minek tanuljon az a büdös kölök,az összeszerelő-gyárakba a futószalag mellé elég,ha a nevét le tudja írni.
elmúlt karácsonyok szelleme
Elmehetsz, de Orbán sátánista mocska abban (is) megnyilvánul, hogy erre kényszerit egy tanárt!
Taní-tani jó. De nem Orbanisztánban, ahol az emberek lebutítása a cél.
elmúlt karácsonyok szelleme
@csipetke: "elég, ha a nevét le tudja írni."

Ja, xxx
Designer
Netalán még idegennyelvet (esetleg német) is beszélsz, rohansz fel a ranglétrán!
csipetke
@elmúlt karácsonyok szelleme: 07:27 Ne túlozz,a tipla X, az már doktori fokozat...:)
kissé felnőttem
@Rizikó: és akkor ti mennétek ugye oda helyettesíteni irni olvasna az ott kevés ám elkötelezettség az mit jelent hát nektek orbánt
elmúlt karácsonyok szelleme
@KisTehen: Mikről beszélsz már megint, te agymosott szekta tag?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.