Brazil államfő még nem járt Magyarországon, ilyen szempontból töfténelmi a látogatás. 

Első alkalommal látogat brazil államfő Magyarországra; Jair Bolsonaro csütörtökön folytat tárgyalásokat Orbán Viktor miniszterelnökkel, miután fogadja őt Áder János köztársasági elnök – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden.

Csütörtökön érkezik Magyaroszágra Bolsonaro, Áderrel és Orbánnal is tárgyal

Jair Bolsonaro brazil elnök az ENSZ-ben 2019 szeptemberében

Fotó: wikipedia CC BY 2.0/Flickr/Paláció do Planalto/Alan Santos/PR

Brazília elnöke csütörtök reggel érkezik Budapestre, először a Hősök terén koszorúz, majd Áder János köztársasági elnök fogadja őt a Sándor-palotában.

Ezt követően Jair Bolsonaro és Orbán Viktor a Karmelita kolostorban folytat tárgyalásokat. Megbeszélésük után sajtónyilatkozatot tesznek – ismertette a tervezett programot a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Forrás: mti.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Jair Messias Bolsonaro, a szélsőjobboldali, nőgyűlölő, rasszista, homofób, klímaváltozás-tagadó és esőerdőirtó, Messias-sal, a brazil elnökkel is készíttetett közös képet Orbán Viktor, melyen láthatólag nagy egyetértésben ölelkezik a két vezető. A jövő nagy lamurja így alakul. „Talán mondanom se kell, még nem történt velem hozzád fogható.”
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_741,h_440/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/08/bibibolso.jpg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kedvelem a NERtelenséget
A brazil és a felcsúti brazil + a bajszos szar "csúcs" találkozója.
És majd lenyilatkozzák, hogy minden fasza, meg előre mennek(bár ezt meg tehetnék egy szakadék széléről indulva)
Nem kicsit nevetségesek.
elmúlt karácsonyok szelleme
Borsalino...

"Borsalino is a 1970 French gangster film directed by Jacques Deray and starring Alain Delon, Jean-Paul Belmondo and Catherine Rouvel. It was entered into the 20th Berlin International Film Festival. In 2009, Empire named it No. 19 in a poll of "The 20 Greatest Gangster Movies You've Never Seen… Probably". A sequel, Borsalino & Co., was released in 1974 with Alain Delon in the leading role. The film is based on real-life gangsters Paul Carbone and François Spirito, who collaborated with Nazi Germany during the occupation of France in World War II (though this is not mentioned in the film)"
Nyírfa
Már a Borzalino is idejön? Minden idiótát megtalált Orbán. Biztosan meg akarja védeni az őserdőket, de arra Borzalino magától is képes.
ómió
Pedig az efftársak egy Lenin-klónt vártak volna!
simmering73
Hiánypótló találkozás lesz töfténileg, eftásilag.
namihami
Végképp lezárulhatnak a dél-amerikai cseresznyéről, még a Torgyán (az is Orbán cimbi volt) által kezdett tárgyalások. És ha némi náci ihletésű tapasztalatok cseréje is megtörténik---az csak plusz eredmény.
MobilNews
"Csütörtökön érkezik Magyaroszágra"... Mi az a "MagyarOszág"?
Még a cikk url-je is így ír a magyar"valami"-ről: propeller.hu/itthon/3775798-csutortokon-erkezik-magyaroszagra-bolsonaro-aderrel-orbannal-is-targyal
Ószág? JÓszág? Ó szág? Ó szag? Hallomás után írta ezt le valaki?
Eladott Ország
"Jair Messias Bolsonaro, a szélsőjobboldali, nőgyűlölő, rasszista, homofób, klímaváltozás-tagadó és esőerdőirtó, Messias-sal, a brazil elnökkel is készíttetett közös képet Orbán Viktor, melyen láthatólag nagy egyetértésben ölelkezik a két vezető. A jövő nagy lamurja így alakul. „Talán mondanom se kell, még nem történt velem hozzád fogható.”
sp-ao.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_741,h_440/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/08/bibibolso.jpg
colibri
Eljövendő vendégek: Bolsonaro, trampli... nagyon beszédes egyedek...
134.bátor
Gondolom azèrt fogadta el a meghîvást,mert sehol a világon máshová nem hîvták. Ismèt megtalálta a zsák a foltját...
csak úgy....
csak nem fürészport szeretne importálni viktor braziliából? -már abból is behozatalra szorul az ország?
terlasz
Orbán keresi a helyét a választások utáni időszakra? Jön Bolsi kialkudni az árát?
ómió
@Emmersson71: A bolsináci - ne keresd máshol(!) - a moslékkoalíciótok tagja!
Emmersson71
@ómió: Kizárólag fideszes lehet bosináci!
elmúlt karácsonyok szelleme
Áderrel is tárgyal a földön élő legnagyobb környezetpusztító.
Ennyit Áder János mondvacsinált környezetvédelméről!
ómió
@Emmersson71: Nafene! Parizer efftársatok bolsevista-nyilas "gárdáját" - tudod: ők a moslékkoalíciótok tagjai(!) - már fixen a Fideszre kell hazudnotok!? Ez a legújabb "efftársi irányelv"? Még úgy is, hogy Maki efftársatok - ő mondta(!) - őket is képviseli? Nem "meredek" ez egy kicsit? Efftársilag hazudva semmi sem az?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.