Belengette, hogy amennyiben újfent a Fidesz kerül kormányra, akkor a stratégiai iparágakban tovább folytatják a nemzeti vagyon visszaszerzését. Arról is beszélt egy kampányrendezvényen, hogy a baloldal szült gyűlöletet, de hogy a Fidesz alatt a bűnözés visszaszorítása, a közbiztonság megszilárdítása "rekordkönyvekbe illő" módon ment végbe, a gazdasági növekedés a koronavírus ellenére is rekordmagas volt.

Az országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP koalíciójának kell megadni az újrázás lehetőségét, a további felhatalmazást, amennyiben biztonságban akarjuk tudni magunkat, szeretteinket és az országot; a gyermekvédelmi népszavazáson pedig nemet kell mondani arra az őrületre, amely Nyugat-Európában már "elszabadult a láncaitól" – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke kedden Kiskunhalason.

Kövér László is beszállt a kampányba, szerinte minden jó, amit a Fidesz tett, de van még min javítani

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke beszédet mond a Fidesz-KDNP kampánynyitó rendezvényén a Bács-Kiskun megyei 5. számú országgyűlési egyéni választókerületben a kiskunhalasi Városi Filmszínházban 2022. február 15-én. 

Fotó, címlapkép: MTI/Ujvári Sándor

Kövér László Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének kampánynyitó rendezvényén elmondta: azért "szegődtek" a politikába és a Fideszbe 34 évvel ezelőtt, mert azt gondolták, "kötelezettségük van" azért a közösségért tenni valamit, amelybe születtek, amelyben nevelkedtek, és amely oly sokat adott számukra.

Kövér szerint lezárult a Gyurcsány-korszak

Felidézte, hogy az elmúlt 12 év alatt, miután "lezárták a Gyurcsány-féle korszakot, amely majdnem az ország kudarcát okozta", létrejött majdnem egymillió új munkahely. "A magyar gazdaság stabil lábakon áll", és nemcsak azért, mert rendbe tették az ország pénzügyeit, hanem mert visszavásárolták a nemzeti vagyon egy igen jelentős részét, amelyet a Gyurcsány-féle, illetve még a Horn-korszakban "elkótyavetyéltek" – tette hozzá. Mint mondta, "nincsenek még ennek a munkának a végén, de azon lesznek, hogy a stratégiai ágazatokban még idegen kézen lévő vagyontárgyakat visszavonják nemzeti körbe". Kiemelte, hogy a koronavírus-válság ellenére a gazdasági növekedés rekordmagas volt, több mint 6 százalék az elmúlt esztendőben.

Emlékeztetett, hogy a szegénységet ugyan nem küzdötték le, de jelentős mértékben csökkentették azoknak a számát, akik mélyszegénységben élnek. Ennek fontos eszközei voltak, hogy ingyenessé tették a tankönyveket és az étkezést nagyon sokak számára – sorolta.

Kövér László szerint nem szabad megfeledkezni arról a lépésről sem, amelyet az Európai Unió és az ellenzék az első pillanattól fogva ellenzett, hogy segély helyett közmunkát kínáltak azoknak, akiknek éppen akkor nem volt piacképes tudásuk vagy nem volt lehetőségük a munkaerőpiacra belépni. Ezzel tisztességes jövedelemszerzési lehetőséget adtak nagyon sokaknak – tette hozzá.

Visszaszorított bűnözés, közbiztonság, minimálbér, migráció

A Fidesz országos választmányának elnöke hangsúlyozta, a bűnözés visszaszorítása, a közbiztonság megteremtése is "a rekordok könyvébe illő". Kétszázezer forintra emelték a minimálbért, ami több mint a Gyurcsány-korszakban az átlagbér volt, visszakapták a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat, a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességet élveznek, és persze "a rezsicsökkentésről sem szabad megfeledkezni" – sorolta a politikus.

Emlékeztetett továbbá, hogy megóvták az országot a tömeges migrációtól. A magyar kormány ugyanis Európában először, "úttörő módon vállalta minden politikai ódiumával és anyagi terhével együtt is", hogy a déli határokra kerítést építve védi meg nemcsak Magyarországot, de egész Európát is.

Négyévente újra és újra győzni kell

Kövér László összegzésként kiemelte, "tévedés azt gondolni, hogy egyszer és mindenkorra legyőzhető mindaz, amit a másik oldal, Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter, illetve az összes többi képvisel". A baloldal politikai tőkéjét és jövőjét hosszú időn keresztül azoknak az elkeseredésére, elégedetlenségére próbálta meg építeni, akik úgy gondolták, hogy nem sikeres az életük. Bennük próbált meg indulatot kelteni, őket próbálta meg uszítani, ha kellett, az egyik magyart a másik ellen, amely a 2004. december 5-ei népszavazáson "nemzetméretekben" is megtörtént – fogalmazott.

A házelnök szerint nem szabad azt gondolni, hogy egyszer eljön az a győzelem, ami után már nem lesz teendő. "Ebben a küzdelemben nem lehet nyerni, hanem négyévenként újra és újra le kell győzni a baloldalt a választásokon, és ezt a munkát utódainknak is folytatni kell" – tette hozzá.

A házigazda fideszes is újrázni akar

Bányai Gábor, Bács-Kiskun megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, azért vállalta ismét a jelölést, mert úgy érzi, "tenni tud a közösségért". Azt kérte a választóktól, azért támogassák, hogy folytatni tudja a megkezdett munkáját. Mint mondta: arra is figyelni kell, hogy megvédjék, amit eddig elértek és felépítettek, illetve akik nemzetben gondolkodnak és a határon túli magyarokra is gondolnak, mindenképpen szavazzanak a kormány munkájának folytatásra. "Maradjunk és folytassuk együtt, hogy ne hátra, hanem előre menjünk!" – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
"Kövér László is beszállt a kampányba, szerinte minden jó, amit a Fidesz tett,"

Naná!
- Eladjátok, kiáruljátok az országot Putyinnak, a Kínaiaknak
- Lehallgatjátok a saját állampolgáraitokat kémszoftverrel,
- Elloptátok az Uniótól kapott, az ország felzárkóztatására szolgáló pénzeket,
- Leépítettétek a demokráciát, mindent bedaráltatok,
- Elüldöztetek többszázezer fiatalt az országból,
- Elcsaljátok a választásokat,
- Mindenkit összeugrasztotok mindenkivel,
-Egy élhetetlen országot, mérhetetlen adóssággal, béna kacsa szintre való lebénítással hagytok magatok után

1000 éve nem volt ilyen kártékony csapat hatalmon az országban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
telegdilaci
Szerinted te tahó Paprikajancsi ha az jó hogy kiraboltátok az Országot,és közben mekkora keresztény kormánynak hazudjátok magatokat,a Keresztények nem hazudnak,nem lopják meg az Embertársaikat,nem gyűlölik Embertársaikat,Érted te húgyagyú,hatökör!
elmúlt karácsonyok szelleme
Kövér László a második buzi a listán
Nem?
De!
Nade ki a főbuzi?...
Tik-tak, ketyeg az óra!
Nyírfa
Nézem az arcát, és nem látok benne semmit. Olyan ez az ember, mint egy géppel beszéltetett viaszfigura, amely kívülről hasonlít az eredetijére, de belül üres.
Nyírfa
@elmúlt karácsonyok szelleme: Nem akarod abbahagyni? Szánt szándékkal ne csinálj hülyét magadból!
Cucika
Valami konkrétum is kellene mit szereztek vissza? Mert arról még nem hallottam csak arról mit szereztek meg maguknak. Az ország miben gazdagodott? Hitelekben? A lakosság eladósításában? A fizetések emelkedését nem szabad eredménynek venni, mert azt a vállalkozások adják. Lehet ilyenkor a saját fizetésükre gondolnak. Azonban hiába emelkedtek az árak jobban. Mennyibe kerül ma egy lakás? A többi árról ne is beszéljünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.