A szakszervezetek szerint érdemi megállapodás nélkül zárultak le a tárgyalások, és a cég egyoldalú béremelési végrehajtást jelentett be – ez pedig nem találkozott a dolgozók által elérni kívánt bérfejlesztéssel.

A tanárok és a mozdonyvezetők után úgy tűnik, hogy a MOL-nál is érlelődik egy sztrájk, ugyanis a Mol Nyrt.-nél működő szakszervezetek sztrájkbizottságot alakítanak, mivel véleményük szerint a munkáltató egyoldalú bérfejlesztést hajt végre, amit a dolgozók nem fogadnak el – írja a 24.hu az MTI híre nyomán.

A MOL-nál is készülődik a sztrájk

Tábla a MOL budafapusztai telephelyének kerítésén

Fotó: Illusztráció/wikipedia CC BY-SA 3.0/VargaA

Az Olajipari Szakszervezet,  Mol Vegyész Szakszervezet és a Mol Bányász Szakszervezet közös közleményében arról számolt be, hogy a Mol Nyrt. és az érdekvédelmi szervezetek között az elmúlt napokban zajló bértárgyalásokat a munkáltató megegyezés nélkül zárta le, és egyoldalú végrehajtást jelentett be, miközben – bár az álláspontok közeledtek – a dolgozók számára  elfogadható mértékű bérfejlesztést nem tudott ajánlani a munkavállalóknak.

"Az egyoldalúan végrehajtott bérfejlesztés – a karácsonyi jutalom nagyobb, meghatározott rész alapbéresítésének hatásával együtt – dolgozónként átlagosan 7,1-7,9 százalékos bérnövekedést jelent. Mindez azonban, figyelembe véve a piaci környezetet, a munkáltató elmúlt évi eredményeit és a munkavállalói felelősségi köröket, a szakszervezetek számára elfogadhatatlan. A Mol Nyrt. munkavállalói a bérfejlesztés mértékét kevésnek tartják, elosztási rendszerével, a karácsonyi jutalom alapbéresítési szándékával nem értenek egyet"

- olvasható a cikkben.

(A 24.hu február 9-én arról számolt be, hogy a Mol tiszaújvárosi vegyi üzemében – MOL Petrolkémia Zrt. – sem rózsásabb a helyzet, ott is sikertelenül zárultak a bértárgyalások, és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete – VDSZ – egy közleményben tudatta, hogy elindult a sztrájkra való készülés.)

A MOL a sztrájkkészültség bejelentése után pár órával arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a társaság "több hetes egyeztetés után döntött a béremeléséről: 7 százalékkal növelik a teljes juttatási csomagot. Ezen felül megtartják a nagyértékű béren kívüli juttatásaikat és bevezetnek új családbarát intézkedéseket is."

Az MTI híre szerint azt is közölték, hogy "az átlagon felüli, évi 700 000 forintos cafeteria, a korai nyugdíjazást biztosító vállalati hűségprogram, az életbiztosítás és az egészségbiztosítás mellett extra szabadnapokat biztosítanak az újdonsült apáknak, az egyedülálló szülőknek és a lombikbébi programban résztvevő nőknek. A 30 éven aluli munkavállalóknál pedig átvállalják a Diákhitel-tartozás felét.

A Mol kommentárjában kiemelte, a következő napokban részletesen is bemutatják a munkavállalóiknak a javadalmazási stratégiát, amellyel a speciális élethelyzetben lévő kollégáik támogatása mellett erősítik a cég versenyképességét és a választ adnak a munkaerőpiaci kihívásokra is"

- olvasható az MTI hírében és a 24.hu cikkében.

Forrás: mti.hu, 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.